Rólunk

 

Azok, akik szeretnék ezt a különleges Brazil sportot űzni immár több városban is megtalálhatják edzéseinket. A Capoeira Hungria keretein belül Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény, Nyíregyháza, Debrecen és Békéscsaba városokban is zajlik rendszeres capoeira oktatás. A Debreceni egyetem hallgatói akár Testnevelés óra keretében is felvehetik a capoeirát a neptunon. Csoportunk fő célkitűzése, hogy lehetőséget biztosítsunk minden érdeklődőnek a capoeira megismerésére, kipróbálására.Capoeira Hungria, It's not just a martial art, it's a lifestyle A csoport 2010 januárjában alapult Debrecenben. Azóta több településen is indultak edzések, sőt, Dániában is alapult egy Capoeira Hungria csoport. Ugyanúgy szeretettel látunk gyerekeket, mint felnőtteket, fiúkat, lányokat hogy együtt játsszunk, eddzünk, tanuljunk. Az edzéseken a capoeira hagyományos és új irányzatai mellett az érdeklődők tanulhatnak a Brazil történelemről, folklórról, az afro-brazil népi hangszerek használatát is elsajátíthatják és sokféle tánc mellett a népdalok közül is sokat megtanulhatnak. Mindezek mellett fontosnak találjuk a capoeira közösségépítő szerepét is, mely világszerte tapasztalható és pozitív társadalmi hatásai tudományosan is bizonyítottak.