Nos, vasárnap megtörtént a premier a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. Már amikor először hallottunk a kezdeményezésről, hihetetlenül nehéz feladatnak, de kihagyhatatlan lehetőségnek is tűnt egyszerre. Az #Eastsidestory nem csupán egy táncjáték, nem csupán egy előadás. Az író-rendező Mika Péter nem csak egy színdarabot alkotott meg, hanem egy eddig példátlan összefogást a különféle utcaművészetek képviselői között. A darab önmagában az önmegvalósítás nehézségeit, egy táncos küzdelmes pályáját, mutatja be története szerint, miközben a színház világába emeli az utcai művészeket, akiket eddig talán észre sem vett a nagyérdemű.

Tudnivaló, hogy azok az emberek, akik aprópénzért szórakoztatják a járókelőket az utcákon, éppolyan sokat gyakorolnak és sokszor ugyanolyan zseniálisak, mint azok, akik a világot jelentő deszkákon töltik a mindennapjaikat. Ez az ősbemutatón bebizonyosult. A történetről nem szeretnék sokat írni, reméljük, hogy lesz még igény erre az előadásra és ismét színpadra léphetünk vele, hiszen hónapok kemény munkája volt a felkészülés erre az egy csodás alkalomra. Akkor meg lehet majd tekinteni újra így most nem szeretnék sokat spoilerezni. A fellépők közül sokakat már ismertünk, hiszen capoeiristaként az elmúlt évtizedekben rengeteg különféle helyen tartottunk bemutatót vagy csináltunk fellépést, mindenféle társulatokkal karöltve, de voltak olyan csoportok is az előadásban, akikkel még csak most volt szerencsénk először közösen színpadra lépni. Csodálatos élmény volt ilyen tehetséges emberekkel együtt dolgozni a nagy egészen. A látványt elmesélni nem tudom, de ezen a linken találtok jópár fényképet az előadásról és talán később több is lesz majd. Szeretném bemutatni azokat, akik mindent beleadtak, hogy létrejöjjön az #ESS. Nem lesz sorrend, ahogy eszembe jutnak, úgy fogom írni.

Az előadás gerince egyértelműen az Eastsiders csapat volt. A gyerekek, az ifi csapat és minden táncos tőlük remekül teljesített. Legfőképp Patrikot szeretném kiemelni, aki főszereplőként nem csupán a saját stílusát mutatta meg a színpadon, de együtt táncolt a steptáncosokkal, megvillantotta néptánctudását is, pandeirozott nekünk és varázslatos lendülettel dzsiggelte végig a táncosélet odüsszeiáját. Le a kalappal. És ha már a kalapnál járunk, Pálmai Balázs, a zsonglőr – akit én nem ismertem névről, csak emlékeztem, hogy ő volt a CNN-en, aki a vízilabdákat dobálta a VB-n – megmutatta, hogy hogyan repked hét labda egyszerre, én meg azóta is próbálok kalapot egyensúlyozni az orromon, de nem megy. Feldobta a próbákat. És aki szintén állandó vidámságot csempészett a munkába, Kiss Gergely Máté művészúr, akit mindig bánt egy gondolat, de sosem lép a saját lábnyomába a színpadon. Vitapartnere, a másik kicsi lego, Geriskillz, a mikrofonzsonglőr beatboxer, rapper, énekes jófiú. Gyorsan soroljuk még, hogy kikvoltak ott? Copy paste. Capoeira Hungria, Carmen TSE, Debreceni Hajdú Táncegyüttes, Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Rhythm and Shoes Dance Club, Style Beyond, Szolnoki Extrém Sportegyesület, X-Treme Crew (Szeged), Veres Dóra (Magyar Táncművészeti Egyetem), Funbasstix. Ez utóbbi egy zenekar lenne, akik  kísérték a finálénkat. Dóri volt a farkasbőrbe bújt bárány, aki elcsábította a fiút a nagyvárosba, meg szerintem a fél közönséget is. A szolnoki különítménnyel élmény volt együtt dolgozni. Nem csak azért, mert minden flottul ment egy pillanat alatt, hanem mert olyan profizmussal álltak a színpadra, ami mindenkit motivált. Reméljük még lesz alkalmunk pár közös showra és akkor jobban megkűzdünk majd azért a pénztárcáért. Bár őket elüldöztük a darab szerint, de mindig van egy nagyobb hal, ahogy valami jedi mondta hajdan. A szervezett bűnözés elől mi is megfutottunk. Ilyen csinos gengsztereket ritkán látni! Kardos József koreográfiájával a pop királyára emlékezhettünk. Bada és a szteppes lányok PatPetivel együtt a burlesk, a klasszikus humor világába repítettek minket vissza.

A néptánc szegmenst csak egyszer láttam a próbán, de lenyűgözőnek találtam a fúziót. Nem tudom tovább sorolni. A zseniális rendőr, a mindblowing rosszlányok (és fiú), a contesten a versenyzők a hihetetlen táncaikkal, a grafittiművész, a kosarasok, a munkásfiú, a furulyaművész hölgy (Asztalos Noémi) és mindenki odatette a maximumot. Olyan érzésem van, amikor azoknak akarok írni a darabról, akik nem látták, mintha egy vak embernek mesélnék a szivárványról. És most nem magunkat akarom fényezni, hiszen láttam én már elég high-end capoeira akrót, meg frappáns koreót, nem a mi dolgunkról akarok itt írni. Arról a csomó hihetetlen művészről, akikről jó lenne mindenkiről névvel ellátva egyesével idetenni egy mosolygós képet, hogy lássátok, mivel lettünk gazdagabbak a munka során.  De most inkább abbahagyom a dicséretüket, hiszen ezek a srácok és lányok itt vannak közöttünk, fellépéstől fellépésig edzenek, gyakorolnak, próbálnak és meg lehet őket nézni ha szeretné az ember. Bebizonyították, hogy minden figyelmet megérdemelnek.

Szeretnénk megköszönni azoknak az embereknek is a munkáját, akik a színpadon kívül dolgoztak a sikerért. Albinnak az ötletekért és a szervezésért, Balázsnak a tech supportért és mindenkinek, aki segített valamilyen formában.

Visszatérek a mondandóm legelejére. Aki megnézi a darabot, az egy remek táncjátékot lát. Én az összefogás teremtő erejét látom. Köszi mindenkinek aki eljött megnézni az #EASTSIDESTORY-t és köszi annak a sok-sok remek embernek, akik segítették ezeket a művészeket, hogy eljussanak odáig ahol most vannak. Reméljük mégtöbb sikerben és vidám munkában lesz még része mindannyiuknak. Értesíteni fogunk titeket a folytatásról.