Az Axé

„Az Erő egy eleven lények alkotta energiamező, amely körülvesz és áthat bennünket. Ez tartja egységben a galaxist.” /Obi-Wan Kenobi/

Csi vagy Chi vagy ki, mana, erő. Bárhogyan is hívjuk, egy érdekes, varázslatos dologról beszélünk, egy energiáról, ami mindent átjár és hatással van a világunkra. A Feng Shui ennek az energiának az áramlását figyelembe véve ad lakberendezési tanácsokat. A Thai Chi és a Chi kung ennek az energiának a légzésével, mozgatásával foglalkozik, a kung-fu középpontjában is ez áll, ahogy a Star Wars fő motívuma is ez, vagy a számítógépes játékok varázslói ezt használják, hogy varázslatokat hozzanak létre. Az alternatív gyógyászat sok-sok képviselője állítólag ezt az energiát használja a betegségek azonosítására, gyógyítására. A szupercsillagharcosok ezzel az energiával lőnek egymásra.

Kódexeket lehetne megtölteni azzal, hogy a filozófia, a vallás, a fantasy és a sci-fi miként mesél erről a titokzatos energiáról. Ez az energia a szemnek általában láthatatlan, bár vannak auralátók és egyéb különleges emberek, akik azt állítják, hogy képesek vizuálisan is érzékelni. Abban is megegyezni látszanak a leírások, hogy különféle praktikákkal ez az energia szabályozható, áramoltatható, fókuszálható. Erre még visszatérünk.

Az „Axé” szó az afrikai jorubák nyelvén energiát, erőt jelent, ami minden egyes dologban benne van. Az afro-brazil vallásokban szent energiákra használják a kifejezést, az orixák szent erejére. A capoeirába is átöröklődött a terminus és még napjainkban is használjuk.

A capoeiristák körében az Axé egy Chi-hez hasonló energia, ami nagyon fontos ebben a sportban. Beszélünk jó és rossz Axéról, ami megjelenik a capoeirában, az életben, mindenben. A rossz axé esetlegesen pusztán az Axé hiányát, zavarát jelenti. Sokan hallottuk, olvastuk már, ahogy a capoeiristák úgy üdvözlik egymást, hogy „Axé!”. Ezzel sok, jó energiát kívánnak egymásnak. Amikor azt mondják, hogy sok/jó Axé volt egy rodában, azzal azt fejezik ki, hogy energikus volt. De mindez nem ilyen egyszerű. Ha a berimbau eltörik, vagy elpattan rajta a húr, az a rossz Axé jele. Ilyenkor keresztet vetnek, vagy más apró szertartással kerülik el a rossz energiákat a capoeiristák. A jó Axé egyértelműen érezhető a körben, a rodában. A roda maga nem csak a világot reprezentálja, hanem az Axé fókuszálásának legfontosabb eszköze, módszere. A körben állók között nem lehetnek nagy hézagok, mert akkor elszökik az energia. A körben a taps, az ének, a zene a résztvevőkön át vezeti az energiát a körben játszó páros felé.
A capoeira rodának rengeteg szabálya van. Nagyon sok ebből azért jött létre, hogy ezt a misztikus energiát a körben játszókra fókuszálják, átadják nekik.

Minden capoeirista életében eljön az a pillanat, amikor először tapasztalja meg az axét. Ez általában úgy történik, hogy amikor bemegy a rodába sokan énekelnek körülötte, a ritmus összeáll a bateriában, a tapsban, ő pedig önfeledten tud játszani a másik capoeiristával. Ez az önfeledtség, ez a teljes szabadság a capoeira játék végső célja, amiben a capoeirista részesedik az Axéból, mondhatni eggyé válik vele. Ilyenkor a játékos néha olyan mozdulatokat is csinál, amelyekről maga sem tudta hogy képes rájuk.

Nem újdonság, hogy a zene és a láthatatlan energia között kölcsönhatást feltételeznek. A capoeirában a tér, a ritmus, a zene, mind úgy van kialakítva, hogy az Axé jó legyen a körben. A ladainha, vagy a játék megkezdése előtti zenélés a körben nem csupán a hangulat megalapozására szolgál, de mondhatni az Axé invokációja.

Különleges, ősi misztikus módszerek örököse a mai capoeira roda, ami bár egyre gyakrabban a performance és a sport jellegét ölti magára, de a legtöbb csoportban továbbra is őrzi a hagyományokat, melyek egyik fontos eleme az Axé köré fonódó rituális, néhol már a liturgiával is egybefonódott szokásvilág.

Persze a demitologizációs mozgalom igyekszik kikezdeni minden varázslatos dolgot, de szerencsénkre az Axé nem olyasmi, amit bizonygatnunk kell egymásnak, hiszen a szkeptikusok számára az Axé jelenthet egyszerűen csak jó hangulatot is, ami közös célunkká teszi a sok és jó Axé megteremtését az életünkben, a köreinkben, a játékainkban. Mindenki eldönti magának, hogy hisz-e a chi-ben, az aurában, az Axéban. Ez a cikk csak segít megérteni, hogy mit is takar ez a kifejezés valójában.

Axé!