100 cikk

Ennek is eljött a napja. Száz cikk van a weblapon. Mármint ez a századik. Sokat gondolkoztam rajta, hogy miről írjak ebben a cikkben. Szerettem volna a Batizadonkról írni, vagy a csoportunk problémáiról, netán esetleg egy grandiózus cikket a capoeiráról teljességében. Végül arra jutottam, hogy arról írok, amit ünneplek. Erről a száz cikkról. Nyílván másnak ez nem jelent sokat, de számomra egy cél volt, amit sikerült elérni. Az utazások, állandó edzések és a sok bemutató mellett az embernek nem sok ideje marad az ilyesmire, ezért is van néha erőn fölül, hogy írjak, folytassam, ne álljak le. Valamivel több mint fél évig tartott eljutni idáig, de terveim szerint nem lassítunk még a közeljövőben. Olyan sok anyag vár még rá, hogy publikáljuk itt! Pár szót szeretnék írni arról, ami miatt kicsit szomorú vagyok. Ismerősöknek, edzőtársaknak kiosztottam különböző cikksorozatokat, hogy írják meg, hogy ne csak én írkáljak erre a lapra. Sok különféle izgalmas témáról van szó. Sajnos a sok közül csak pár készült el, pedig ha mindenki nekiugrott volna, már akár ötven cikkel több lenne a lapon. Dehát az emberek elfoglaltak, ezért nem lehet hibáztatni senkit, nem is fogok. Csak kicsit csalódott vagyok a dologban, hiszen én pont azért nem írtam bizonyos témákban, mert másokra vártam, hogy írjanak. De ismételnem kell, hogy nem neheztelek senkire ezügyben, mert látom hogy milyen lótifuti nyara van mindenkinek. A szabadidő messze elkerüli az embereket. Ez egy kicsit szomorú is, hiszen fiatalok még, nem kéne napi 14 órában erőltetett menetben a dolgaik után rohangálni, hanem lazítaniuk kellene. De ez nem tartozik most a témához. A vidámabb dolgokra áttérve, sok embertől jött pozitív visszajelzés a csoportunkon kívülről. Jól esik azt hallani egy budapesti workshopon, hogy XY-nak tetszenek a lap cikkei. Sok ilyen visszajelzés volt és nagyon örülök, hiszen nem az volt a célunk, hogy kizárólag a Capoeira Hungria berkein belül mindenkinek információt adjunk át. Akkor handoutokat csináltunk volna, mint sok évvel ezelőtt. Ezúttal a nagy terv az, hogy az országban mindenki megtudhasson MINDENT a capoeiráról és az afro-brazil kultúráról mire a cikkek végére érünk, függetlenül attól, hogy hol lakik, kivel edz, mit csinál. Az anyag rengeteg, dolgozunk rajta folyamatosan. Ha ránéztek az archívumunkra, láthatjátok, hogy a cikkek nagyon különböző témájúak, ezért nehéz őket normálisan kategorizálni. Desktop PC-k és laptopok esetében még el is lehet tájékozódni, hiszen a nyitólapon kategóriák szerint keresgélhetünk, a cikksorozatok menüpont alatt pedig csokrokba szedve ott vannak az egymáshoz kapcsolódó cikkek, mint például az Ünnepek Brazíliában sorozat, ami ugye alkalmanként bővülget. Viszont ezek az opciók mobiltelefonról nem elérhetőek csak egy listányi cikket lát, aki az oldalunkra jön androiddal vagy iOS-el, nem tud külön opciót az életrajzok megjelenítésére például. Van egy keresőmező ugyan, dehát nem biztos, hogy mindenki pontosan tudja, hogy mit is kellene keresnie. És a látogatóink többsége, – majdnem 80 százaléka – telefonról olvas minket. Keresem a megoldást a jobb átláthatóságra, de még nem tudom mikorra lesz készen. Nem a szorgalmon múlik, hanem a webdizájner képességeimen. Én bölcsész vagyok, nem programozó. De térjünk vissza a cikkekhez. Elmondok pár dolgot, ami nem látszik kívülről nézve. A legnépszerűbb cikkek a Capoeira Hungria 2017, A roda szabályai, a capoeira rövid története és az egyetemi meghirdetésünk. Ez utóbbi már elavult ugyan, de úgy látom, ötven megosztást kapott a facebookon, ami nagy segíség számunkra, hiszen hiba lehet felvenni tesinek a capoeirát, ha erről az debreceni egyetemisták nem tudnak. Idén is van ilyen cikkünk, reméljük még több emberhez fog Debrecenben eljutni tanévkezdésig. A legkevésbé olvasott cikkek a filmkritikáim, amik a Brazil Filmklub cikksorozatban vannak. Ez teljesen érthető, hiszen ezeket a filmeket magyarul el se lehet érni nagyrészt, ezért csak annak a pár embernek lehet érdekes, aki beszél brazil portugálul, érdeklik a brazil filmek és szívesen olvas is azokról magyarul. Leszűkítettük a kört hétmilliárdról három emberre szerintem, de ez engem nem zavar. Sok ilyen anyag lesz még fent itt. Nehezen hiszem, hogy ugyanazt az embert érdekli a caipirinha receptje, mint aki brazil népmesét akar olvasni a gyerekének este, lefekvés előtt. De lehetséges. Nem fogunk valamiről csak azért nem írni, mert nem érdekel elég embert. Ha egyetlen embert érdekel, már akkor fontos. A népmesék kapcsán szeretném megjegyezni, hogy egy igazi élmény volt fordítani őket. Én néprajzosként sokat tanultam a meséről, mint műfajról, de nem volt alkalmam megismerni a brazil mesék világát. Most viszont már sokat tudok róluk és nagyon tetszenek. De mégsem ezek között van a kedvenc cikkem. Amikor gyűjtöm az anyagot valamiről és fordítok, akkor rengeteg olyan információ fut át a kezem alatt, amik nem biztos, hogy végül belekerülnek a cikk végleges változatába, de én sokat tanulok és jól érzem magam, miközben ezt a rengeteg anyagot összegyűjtöm. Például azt se ítam le, hogy hol töltötte Besouro az utolsó éjszakát a halála előtt, de sok egyéb részletet is kihagytam különböző okokból az életrajzokban. A legtöbb ilyen bónusz információ a brazil őslakosok újkori történetével kapcsolatban jött és a mítikus lények utáni kutatásom során. Ez utóbbi a kedvenc cikkem a weboldalról. Nagyon sokat szeretnék még ezzel a kérdéssel foglalkozni, eddig vártam vele, mert egy hölgy megígérte, hogy csinál a témában egy cikksorozatot. Meglátjuk mi lesz. Ezek a legendák és lények nagyon érdekesek, nagyon szeretem ezt a témát. Brazíliában nagyon jelentős a vallásosság, a babonák, a hiedelmek ereje. Lenyűgözőnek találom a számtalan mítoszt és legendát. Persze nem akarok nagyon elkalandozni a capoeira témájától, de azt se szeretném, ha túlzottan a capoeirára fókuszálnánk. Most hogy leírtam mi az, amivel szeretek dolgozni, egy pár szót szánok arra is, hogy mivel nem. A történelmi összefoglalók és életrajzok kapcsán szinte minden alaklommal ellentmondásos adatokat találok. Talán pont a Besouro életrajznál már annyira felbosszantottak ezzel, hogy bele is írtam a cikkbe, hogy az említett dátumok nem passzolnak. De ott van Mestre Bimba születésének dátuma, akit egy év csúszással anyakönyveztek, vagy például a capoeira tiltásának feloldása. Felbosszant, mert nem akarok baromságot közölni az oldalon, de milyen életrajz az, amiben nincs benne egy születési dátum? Mindenestre nem fogok megállni az életrajzi cikkekkel, hiszen sok olyan mestre van még, akinek a hagyatékát nagyon nagyra becsülöm és mindenképpen szeretnék róluk írni. Úgy gondolom, hogy ha ilyen tempóval haladunk, akkor két év alatt lesz készen egy olyan adatbázis a lapunkon, amiben tényleg szinte mindent meg lehet tudni az érdeklődőknek a capoeira és brazília témakörében. Reméljük tudjuk tartani a ritmust és hogy tudunk majd új és új cikkeket hozni, ami visszacsalogat titeket a lapunkra. De mindeközben nem téveszthetjük szem elől egyéb projektjeinket sem, hiszen lassan Eastsidestory premier és a Volta ao Mundo is csak most kezd el igazán beindulni. Persze közben megkapom a kritikákat, hogy sokat írok és keveset gyakorlok, de nem zavar ez a része a dolgoknak, mert még mindig megvan legrosszabb esetben a heti öt tréningem, tehát az izomláz konstans, az meg őszintébben beszél hozzám mint a kritikusok. De rólam csak ennyit. Úgyis ismer aki akar, aki meg nem akar, azt meg végképp nem tartanám fel. És most lezárom ezt a kis kicsapongást, hiszen nem ad hozzá semmit az emberek tudásához a capoeiráról vagy a brazíliai kulturáról. Ennek ellenére fontosnak tartottam megállni egy kicsit, mély levegőt venni, visszatekinteni az eddigiekre és felvázolni a jövőt. Jól haladunk, de ahogy edzéseken is szoktam mondani: A neheze még hátra van.

Köszönjük mindenkinek hogy eddig is olvastatok minket! Mindent megteszünk azért, hogy érdemes legyen minden héten ellátogatni hozzánk!

Indul a Föld Körüli Út!

Arra gondoltunk páran, lassan fél éve, hogy milyen szerencsések is azok, akik valamilyen szerencse folytán bejárhatják a világot és megismerkedhetnek a capoeiristákkal, akik mindenfele edzéseket tartanak.

Meg kell értsük, hogy aki nem hivatásos capoeirista, vagy nem multimilliomos,  nem level 999 életművész, annak kicsit nehezebb beutazni a glóbuszt, mint a Mézga családnak. De ez ne tántorítson el senkit. Megoldjuk, hiszen erre van kitalálva a Volta Ao Mundo projektünk. Az első két részt már meg is találjátok nálunk, de akár a youtube-on is megtekinthetitek az epizódokat. Az interjúk önmagukért beszélnek az angolul értőknek, a többiek számára egyelőre annyit tudok mondani, hogy dolgozunk a felíratok elkészítésén is. Ha úgy érzed, hogy tudnál nekünk segíteni a fordításban és készítenél nekünk felíratot akár németül, oroszul, portugálul, japánul, magyarul, vagy akármilyen beszélt és nem beszélt nyelven, hát nagyon szívesen vesszük a segítségedet. Mi is igyekszünk, hogy legalább a magyar felíratok minél hamarabb elkészüljenek. (reméljük hamarabb kész Volta Ao Mundolesznek mint a klingon felíratok)  Ha úgy gondolod, hogy téged meg kellene interjúvolnunk, vagy ismersz valakit, akit szeretnél ha bemutatnánk a világnak, például az edződet, hát rajtunk nem múlik. Mindenkivel szívesen dolgozunk együtt. Csak egy Skype kell a dologhoz. Elértek minket a csoport email címén is, de ezen is:

voltaaomundocontact@gmail.com

Epedve várjuk a további közreműködőket és előre is köszönjük a segíségeteket!

Új menüpontok (hírarchívum, projektek, stb.)

Ebben a hírben a weboldallal foglalkozunk egy kicsit és kevéssé a capoeirával. Mint láthatjátok, volt pár változás a lapon a közelmúltban, melyek nem feltétlenül szorulnak magyarázatra, de mivel ráérek, kicsit bemutatom, miféle opciókkal bővült a http://capoeirahungria.com weboldal. A főoldalon a kereső mező remélhetőleg hasznos lesz, amikor már túl sok a hír az oldalon, és ugyanebben segí a Korábbi hírek és a Hírek kategóriák szerint box. Ezutóbbival témakörök szerint is kereshettek, vagy cikksorozatainkat kereshetitek fel. A dolog hátránya, hogy sokan nem tudhatjátok, hogy egyáltalán mi mindenre lehet nálunk rákeresni. Ezért létrejött egy híarchívum menüpont, ami hozzáférést nyújt az összes eddigi hírünkhöz. Az állomány a legjelentősebb magyar nyelvű adatbázis a témában, és mivel szerzői jogvédelem alatt áll, ez így is marad és csak egyre nagyobb lesz. Büszkék vagyunk rá, de folyamatosan dolgozni fogunk rajta, hogy egyre több és több adathoz jussatok nálunk.
A social media linkek közt a főoldalon immár a Pineterest és a Tumblr lapunkat is megtaláljátok. Felkerült a Skype elérhetőségünk, de ha nem muszáj, ne erőltessétek, mert alig vagyunk online, akkor is dolgozunk a skypeon. Persze nem fogunk elutasítani senkit, éppúgy igyekszünk válaszolni mindenre mindenkinek, ahogy emaileken és telefonon keresztül is.
Az új cikksorozatokról hirtelen csak egy gyors lista:
A Bateria Hangszerei
A legjobb Brazil Koktélok
Brazil Filmklub
Híres Capoeiristák Élete
Turistalátványosságok Braziliában

Lesznek még vallási, folklór és egyéb témájú sorozataink is és persze a különálló cikkekkel se lassítunk, mint láthatjátok, szóval érdemes lesz néha visszatérni hozzánk, vagy követni az RSS feedünket.
A következő újdonság a Projektjeink menüpont. Nyílvánvaló, hogy nem csak edzéssel, táborozással, workshopokkal és rodákkal foglalkozunk. Mint említettük többször is, nekünk ennél grandiózusabb célkitűzéseink is akadnak, nomeg apróbbak is, ezek a side-projektek ebben a menüben lesznek elérhetőek. Az Offline projekt, a Volta ao Mundo és az Eastsidestory is alakulóban vannak, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy dolgozhatunk ezekben/ezeken a projekteken. A Volta ao Mundo pár héten belül lesz fent és publikus és kész, a táncszínházba szeretettel várjuk a nézőket szeptembertől, az Offline projektbe pedig továbbra is bárki jelentkezhet 12-19 éves korig. Reméljük lesz még itt sok másik projekt is.
Szeretnénk még valahogy a weboldalon helyet adni a csoport mögött álló egyesület adatainak is, továbbá szeretnénk megoldani, hogy jobban lehessen tájékozódni a híreink között. Egyelőre a mobilfelület valamivel nehezebben kezelhető, de igyekszünk javítani a helyzeten. Köszönjük minden visszatérő vendégünknek az érdeklődést és örömmel látunk mindenkit, aki még csak most tévedt először a weblapunkra. Hamarosan újabb és újabb információk érkeznek. Ha minden igaz, egy notification rendszer fog erről hírt hozni nektek.

A nyolcadik hely

Hatalmas meglepetésben volt ma részem. Kaptam egy emailt, miszerint a youtube csatornánk a világ legjobbjai között van. Mármint a capoeirás channelek között. Fogalmam sincs milyen alapon van ez eldöntve és hogy igaz -e egyáltalán, de nagyon örülök. Ha belegondolunk, hogy több ezer capoeirás youtube channel létezik és mi bent vagyunk a legjobbak között. Remek érzés. És nem állunk meg. Lesz még sok szép videónk és sok tutorial és soksoksok anyag. Itt találjátok a csatornánkat.

Capoeira Youtube Channels

Capoeira Hungria a Facebookon

Napjainkban az emberek egyre több időt töltenek a szociális médiába temetkezve. Facebook, twitter és számtalan egyéb oldal meg app található mindenfele, ahol napokon át lehet böngészni, ha az ember nagyon belefeledkezik a dologba.

capoeira facebook

Mindenki azzal tölti a szabadidejét, amivel akarja, de munkásságunkban mindig is próbáltuk felhívni a figyelmet az offline közösségi élményekre, a sportra, az egészséges életmódra. Ebben a kis videónkban látható is, mire gondolunk.
Mindenkinek azt javasoljuk, hogy a lehető legtöbb időt töltsön a barátaival, családjával, minél többet mozogjon. Néha viszont akadnak olyan üres percek, órák, amikor például egyedül utazunk és otthon felejtettük a kedvenc könyvünket, amikor nincs más teendő, mint hátradőlni, zenét hallgatni és szétnézni az interneten, küldeni egy pár emailt a régen látott ismerősöknek, előkeresni a moziműsort, utánajárni, hogy melyik városban kik capoeiráznak és mikor juthatunk el az edzésükre, vagy rendezvényükre.
Kétségtelen, hogy az információszerzés és csere egyik meghatározó színtere lett a Facebook is. Nem fogtuk hát vissza magunkat, megoldottuk, hogy ott is elérhetőek legyünk. Mint ahogy a kis gombokból látszik ezen az oldalon is, van Facebook, Twitter, Instagram, meg sok egyéb szociális média oldalunk, de ebben a bejegyzésben szeretném külön felsorolni a Facebook oldalainkat, mivel minden városhoz ahol edzünk külön oldalt rendeltünk. Íme hát a lista, mely reméljük még bővülni fog az évek folyamán:

!Központi Capoeira Hungria Facebook oldal!

Debrecen Capoeira Hungria

Hajdúszoboszló Capoeira Hungria

Nyíregyháza Capoeira Hungria

Békéscsaba Capoeira Hungria

Hajdúböszörmény Capoeira Hungria

Dánia Capoeira Hungria

Ugye milyen sok? Nos, mi is így találjuk, de mindent megteszünk, hogy mindegyik lap folyamatosan aktuális tartalmakkal szolgáljon a helyi csoport életéről. Nézzetek szét nálunk, ha van egy kis időtök, utána pedig kikapcs és edzés!