Dia das Bruxas – Dia do Saci

Halloween Brazíliában

A Boszorkányok Napja nem más, mint az az ünnep, melyet szerte a világon Halloweenként ismerünk. Ez a kelta hagyomány nem szorul bemutatásra hazánkban sem. A gyerekek ijesztő ruhákba öltözve édességet gyűjtenek a szomszédságban, wc-papírt dobálnak azok házára akik nem adnak nekik… legalábbis a tévében ezt látjuk. Valójában az egyre divatosabb nacionalista hozzáállás miatt sosem volt alkalma nálunk, vagy a braziloknál megvetnie a lábát ennek a hagyománynak. Magyarországon, mint a valentín napot, úgy utálják, pedig csak egy ártatlan ünnepről van szó. Én nem emlékszem rá, hogy hazánkban valaha is az amerikai módon lett volna megünnepelve és Brazíliában is ugyanez a helyzet. Október 31.-én lenne az estéje a boszorkányoknak, de a helyiek szerint Brazília épp elég gazdag hagyományokban és népszokásokban, hogy ne vegyen át más országoktól olyan ünnepeket, mint a Halloween. Bár néhány általános iskolát ilyenkor kidekorálnak töklámpásokkal és a bevásárló központok, szórakozóhelyek is igyekeznek az alkalomhoz illővé varázsolni a kínálatot, de a gyerekek “trick or treat” játéka és a jelmezes édességgyűjtés nem jellemző Brazíliára se. Cserébe viszont annál több buli, party és maszkabál van ilyenkor az amerikai jelmezes partyk mintájára. Mindez leginkább a fiatalok körében fordul elő, akik már multikulturális felfogásban nevelkedtek a média hatására.

A nacionalisták válaszlépése erre a tendenciára pedig egy új ünnep bevezetése volt. São Luiz do Paraitinga városában tették először hivatalossá Október 31.-ére a Dia Oficial do Saci Pererê-t, tehát Saci Pererê hivatalos ünnepnapját. Aki nem ismerné ezt a piros sapkás kópét, Sacit, az olvasson vissza ebbe a cikkbe. Így az ünnep megmaradt, de új köntöst kapott, a brazil folklórhoz kötve. 2005-ben ennek a mintájára több helyen is bevezette a kormányzat a Dia do Sacit a Dia das Bruxas ellenében. Nagyjából ennyit érdemes tudni az ellentétről, ami az amerikai típusú Halloween (Dia das Bruxas) és a Dia do Saci között van. Ez utóbbi ünneplése úgy történik, hogy a felnőttek a gyerekeknek meséket mondanak Saci Pererêről, rajzokat készítenek róla, a legendáját pedig színdarabokban adják elő. A Dia das Bruxas ünneplése pedig nagyjából megegyezik a nálunk tapasztalhatóakkal. Ilyen kettős dolog tehát a Halloween Brazíliában is.

Kategória: Brazília, Ünnepek | Címke: , , , , , , , , , | Hozzászólás most!

Mestre Cobrinha Verde

Cobrinha Verde

Polgári nevén Rafael Alves Franca, Brazília egyik leghíresebb capoeira mestere volt, a capoeira neve, Cobrinha Verde, kis zöld kígyót jelent. Santo Amaro da Purificaçãoban született, 1917-ben. Mestre Bimba, Mestre Pastinha, és Mestre Waldemar mellett neki voltak a leghíresebb rodái. Hírnevét tovább öregbíti, hogy állítása szerint első mestere maga Besouro Manganga volt. Életének történetét saját elbeszéléséből ismerjük, melynek a címe Capoeira e Mandingas. Ebből, a mestertől származó életrajzból informálunk most titeket, a hitelesség vizsgálatát a kutatókra hagyva.

Apja, João Alves França és anyja Maria Narcisa Bispo csak a templom által keltek egybe, az állam nem adta őket össze, ezért örökölte csupán az apja nevét. Mestere, Besouro, négy éves korában kezdett neki capoeirát tanítani. Besouro apja a João Grosso becenéven volt ismert, anyja pedig Maria Haifa, Rafael nagynénje volt, tehát Cobrinha Verde és Besouro unokatestvérek voltak, de mivel Besourot Maria nevelte fel, ezért a két fiú testvérként nőtt fel.

Akkoriban Besouro titokban oktatta tanítványait, mert a rendőrség komoly erőkkel kereste a capoeiristákat. Amikor feltűnt a hatóság, mindenki menekült és a tanítványoknak egyesével, magukban kellett megbírkózni a rendőrökkel, vagy elrejtezni előlük. Cobrinha Verde így nőtt fel. Első és igazi mesterének Besourot tartotta, de sok más mestertől is tanult. Maitá (akiről egy szambát is elneveztek)  Licurí, Joité, Dendê, Gasolina, Siri de Mangue, Doze Homens, Esperidião, Juvêncio Grosso, Espinho Remoso, Neco Canário Pardo mind tanították, de az utóbbi valójában a machete oktatója volt. A borotvapengés technikákat Tonha Rolo do Mar tanította neki, egy nő, aki Feira de Santanaban élt.

Mire 17 éves lett már rendszeresen összetűzésbe keveredett a rendőrséggel. Sok durva harca volt velük és nagyon utálta őket. Volt Santo Amaroban egy hírhedt tiszt, akit Velosonak hívtak. Caetano Veloso és Maria Betânia nagyapjáról van szó, akik egy híres énekes páros. Veloso mindig két katonával a két oldalán rótta az utcákat, felfegyverezve, csizmában. Nagyon szigorú volt, bárkit bármilyen apróságért elnáspángoltak. Nem ismerte Cobrinha Verdét, de kereste őt.

Egy nap, mikor Cobrinha Verde hazafelé tartott egy szambáról, egy mogyorófa alatt, a folyó partján találkozott Veloso ezredessel. Az egyik katona – Barauna vagy Tamborete – észrevette Cobrinhát. Veloso odafülyült neki. “Gyere csak ide! Nem te vagy Cobrinha Verde, a kemény legény, aki elveri errefele a rendőröket?”

“Nem, nem vagyok én bajkeverő.” válaszolt “Sosem öltem meg senkit, nem voltam tiszteletlen senkivel. Nem vagyok én olyan.”

“Készülj egy kiadós verésre!” felelt az ezredes és a fegyverére tette a kezét. Amikor a tiszt fegyvert rántott, Cobrinha Verde megütötte a machetéje lapjával. Miután elverte a két katonát, azok elmenekültek, majd elgyepálta Velosot a machete lapjával alaposan, de egy vágást sem ejtett rajta. Ezután elmenekült.

Dona Sinhazinha Batistanál keresett menedéket, aki gyakran bujtatta, hiszen Cobrinha tanította a gyerekeit vasárnaponként. Ezúttal viszont nem tudott neki segíteni, mert Veloso az unokatestvére volt és biztosan rájött volna, hogy ott rejtőzik Cobrinha Verde. Így a nő inkább pénzt adott neki, hogy eltűnhessen Santo Amaroból. Ezután Cobrinha Verde Padre Acelino házához ment, a keresztapjáéhoz, akitől szintén kapott pénzt. Együtt a templomba mentek, ahol Cobrinha meggyónt, majd keresztapja áldást kért rá. “Merre mész, fiam?” kérdezte. “Nincs úti célom.” Felelte.

Lençóisba ment, ahol Horácio de Matos bandájába állt tizenhét évesen. Három és fél évet töltött közöttük. Horácio de Matos az észak elnöke akart lenni, úgy vélte, hogy Brazíliának két elnöke is lehet. Fizetést adott a bandájának, hogy szembeszálljanak a rendőrséggel. Cobrinha verde szerint Horácio de Matos nem volt olyan bandita, mint Lampião. A három és fél év végén, az utolsó lövés, amit az oldalukon adott le, Serra do Gentio do Ouroban dördült el.

Egy éjjel, amikor a rendőrökre vártak, álmában Cobrinha Verde az apja szellemével álmodott, aki arra kérte, hogy hagyja hátra azt a társaságot. Mikor felkelt, míg a többiek aludtak, két hátizsákot megtöltött magának lőszerrel és távozott.

Manausba ment, de úgy érezte, ott túl közel van a bandához és félt hogy rátalálnak, ezért továbbállt Rio Brancoba, ami akkoriban még csak kicsi település volt, bár napjainkra már Acre állam központja. Mikor odaért éppen a szúnyogok rajzásának ideje volt és mindenfelé terjedt a láz, a tífusz, ezért visszatért Manausba. India Mansával családot alapított (aki a Juçara törzshöz tartozott). Két gyerekük született és Cobrinha Verde úgy érezte, beteljesült élete története. Ekkor jött a hír a forradalomról.

Hátrahagyta a családját és délnek ment csatlakozni a forradalomhoz. Hatvanan indultak el Getúlio Vargas vezetésével Cearából. Ekkor még 22 éves volt. Mire gyalogszerrel elértek Alagoinhasba már háromezren voltak.

Másfél órás erős tűzharc zajlott. Azt beszélik, még mindig találni emberi koponyákat arrafelé a csata hírmondójául. Alagoinhasból Calçadaba, Salvadorba a Maria Bonita nevű vonattal mentek. Akkoriban Salvador legnagyobb rendőrfőnöke Pedro Gordilho volt, aki a könnyebb megoldást választva inkább elmenekült és Itaparica szigetén rejtőzött el.

Mikor megérkeztek Salvadorba, a barakkok nem voltak elég nagyok a sok katonának, ezért a katonák fele kiszorult. Ő maga is egy múzeumban lakott 15 napig, ott ahol napjainkban a Castro Alves színház áll. Ekkor tört ki a felkelés São Pauloban, és ő engedélyt kért a tisztektől, hogy odamehessen.

Fél évig tartottak az összecsapások. 3150 ember sérült meg a hadtestből. Ő csak  fél évig süket volt a robbanásoktól. Mikor a harcoknak vége lett, összegyőjtötték bajtársaik holttesteit és felgyújtották a halmokat. Ekkor érezte igazán a bűntudatot. Ezután visszatért Salvadorba, ahol előléptették hősiességéért. Nem tanultságáért kapta a rangot, írástudatlan volt akkoriban is. Ő lett végül a tiszt, aki az öböl területéért felelt, az állatokért, az istálókért és egyebekért.

Volt a laktanyában egy Querido nevű hadnagy. A harcok alatt, mivel Cobrinha nem félt semmitől, mindig őt állította ki őrszemnek, éjjel-nappal. Egy nap azonban Cobrinha ezt megelégelte és nemet mondott a parancsra, amitől Querido nagy haragra gerjedt. Egy éjjel a hadnagy, egyedül tért vissza a barakkba és Cobrinha Verde éppen őrséget állt. Másnap bosszúból Querido azt állította, hogy látta Cobrinha Verdét szerencsejátékozni egy másik katonával őrködés helyett. Pedig saját bevallása szerint Cobrinha Verde sosem játszott semmilyen szerencsejátékot. Végül a hamis vádak alapján 15 napra bezárták.

Amikor szabadult, egyből a szekrényéhez ment a Barakkban. Mikor visszatért São Pauloból magával hozott egy pisztolyt, amiről senki sem tudott. Egy tiszté volt korábban, aki mellett harcolt, de mikor azt mellkason lőtték, ő átkutatta és megtalálta nála ezt a fegyvert, egy kis pénzt és egy pár jeggyűrűt. A pisztoly trizennyolc lövetű volt. Ezzel kereste fel Queridot. Bement az irodájába és így szólt: “Készülj a halálra, hadnagy!” A tiszt egyből megadta magát. De a gyilkosság nem történt meg, mert Pinto Aleixo, Herculano Ezredes, és Ladislau ezredes közbeléptek. Nem küldték vissza a börtönbe, mert kiderült, hogy hamis vádak alapján ítélték el korábban is. Ehelyett kivezették a szobából és annyit mondtak “Menjen haza és pihenjen!”

Cobrinha Verde akkoriban már nem a laktanyában lakott, így hazament a Fazenda Garcia környéken lévő otthonába. Másnap mikor visszatért volna a laktanyába a státusza már “határozatlan időre felfüggesztve” volt, de nem erőltette tovább a dolgot. Visszatért foglalkozásához, mint kőműves, majd később nyugdíba ment.

A Cobrinha Verde nevet magától Besourotól kapta, azért mert nagyon gyors volt. Annyira gyors, hogy egy napon, amikor Besouro tesztelni akarta, hogy milyen jól tud védekezni, egy szobába vitte és késeket vágott hozzá. Cobrinha Verde kétszer is elkapta a kést ahelyett hogy elhajolt volna.

Amikor Besouro úgy érezte, egy tanítványa készen áll, egy szobába zárkozót vele, az övüket össze kötötte egy ruhával, hogy ne tudjanak távol menni egymástól és késpárbajra hívta ki a tanítványt.

Egy nap, Santo Amaroban, amikor éjjel hazafele tartott a gyárból, négy felügyelő és négy katona tört az életére és neki meg kellett küzdenie velük. Úgy mesélte, nem csak a capoeira volt, ami megmentette. Kiváló imái és egy jó amulettje is volt. Hiszen a capoeira a golyóktól nem véd meg. Öregkorában is emlékezett például Anja imájára, ami megvédte volna a vízbefulladástól.

Az amulett is sok dologtól megvédte. Már nála volt, amikor 17 évesen csatlakozott a bandához. Később viszon az amulett valamiért elhagyta, valamilyen hibát vétett. Egy öreg afrikaitól, Pascoal bácsitól kapta, aki Santo Amaroban élt, a folyó túlpartján, a nagymamája háza mögött. Cobrinha Verde gyakran segíett neki a ház körül. Egy nap az öreg Pascoal így szólt hozzá: “Bátor fiú vagy. Adok neked valamit. Téged csak Isten tudna megtéveszteni. Isten pedig nem téveszt meg senkit, fiam. Amit adni fogok neked, úgy kell használnod, ahogy megtanítalak rá!”

65 különféle imádságot tanított meg Cobrinha Verdének. Köztük a Pai Nosso Positivot, a Pai Nosso da Palmat, a Pai Nosso Pequeninho, és a Pai Nosso de Antonio Conselheirot, amivel állítása szerint később megnyerte a háborút.

Az öreg Pascoal elmondta neki, hogy a Bonfim templomban van egy öreg, akit Isídionak hívnak, aki segíthet neki megszerezni az alapanyagokat az amulettjéhez. El is ment Isídiohoz, aki odaadta neki amire szüksége volt hozzá, és ezeket visszavitte az öreg Pascoalhoz. Ő elkészítette neki az amulettet és megtanította, hogyan kell használni.

Húsz évvel később, amikor visszatért Santo Amaroba, még mindig nála volt az amulett.

Házas ember volt, de nem hált a feleségével, hiszen a candomblé szerint a szexuális viszony kinyitja a corpo fechadot, a sebezhetetlen zárt testet. Sosem sétált drótkerítések alatt, dendé fák alatt és egyén fák alatt, nem sétált át szárítókötelek alatt sem szerdán és szombaton.

1983-ban hunyt el. A capoeiráról szóló gondolatait az alábbiakban saját szavaiból, a fent említett önéletrajzból fordítom le nektek.

“A legnagyobb csalódásom a capoeirában, hogy elvesztettem a gyermekkoromat. Már soha többé nem lesz meg az az akaraterőm, ami valaha volt. Amikor megérkezek valamilyen akadémiába és látom, hogy az emberek teljesen másképp játszanak mint ahogy én… akkor érzek megbánást és visszaemlékszem a gyermekkoromra. Nagyon szép amikor valaki tudja… Oda szeretnék menni és megtanítani, hogy is van.

Sok éve szerettem a veteránokkal lenni itt, Salvadorban. Nem akarok rosszat mondani senkiről, hisz sose tettem – de sosem hallottam Pastinháról azelőtt. Soha, egészen Aberrê haláláig. Aberrê halála előtt csatlakozott hozzá Pastinha. Miután átvette Aberrê akadémiáját, azután kezdte azt mondani, hogy ő volt Aberrê mestere. De Aberrê sosem mondta nekem, hogy ki volt az ő mestere.

Egyszer akadémia nélkül maradtam, mert át kellett költöznöm Liberdadeba. Pastinha megkért, hogy menjek el az akadémiájába. Szóval elmentem párszor. Kérdeztem, “Ki tanította João Grandet?” és azt felelte, “Én. Én tanítottam João Grandet, João Pequenot, Morenot.”

Egy nap meghívták, hogy tartson egy bemutatót a São Tomé de Paripe-i tengerészeti bázison. Eulampio – akit testvéremnek neveztem – és én is vele mentünk. Amikor megérkeztünk, a parancsnoknak capoeiráztunk, aki pénzt dobott a rodába. A capoeiristák összeszedtk a pénzt a rodából és Pastinha odaadatta velük nekem. Visszafelé a parancsnok egy teherautóval vitetett minket. A zsebembe nyúltam és azt mondtam “Vedd el a pénzed!” Ő azt mondta: “Ne most! Add ide amikor visszatértünk a központba!” Szóval amikor visszaértünk odaadtam neki és semmit sem tartottam meg.

Gigante velem edzett. Ő még él, igazolhatja a történetemet. Sosem tettem el pénzt, amit a rodába dobtak. Amikor befejeztük a játékot, mit csináltam? Összeszedtem a pénzt és odaadtam a capoeiristáknak, hogy osszák szét egymás között. Istennek hála, a saját szakmámban dolgoztam. Három vagy négy projektet vezettem. Szóval miért akartam volna a pénzt? És ezért kerestek az emberek hogy tanítsam őket. Más capoeira oktatók nem adták volna oda a pénzt a tanítványaiknak a körből.  Még az utiköltségüket se fizették volna az előadásra.

A Besouro iránti szeretettemből tanítottam a capoeirát. Halálos ágyán Besouro összehívta az összes tanítványát és azt mondta, hogy én, Cobrinha Verde, voltam az egyetlen akinek a capoeira tanításába a lelkét is beleadta. Ezért tanítottam ingyen. Szóval amikor visszajöttünk a São Tomé de Paripei bemutatóról, elővettem az összes pénzt és odaadtam Pastinhának. Felém fordult és azt mondta: “Adok neked egy kis pénzt.” És én azt válaszoltam, “Nem, nem akarok semennyit” és távoztam.

Másnap visszatértem az akadémiára, hogy olyan fiúkat tanítsak, mint João Grande… Én voltam, aki órákat adott Pastinha tanítványainak. Én voltam, aki berimbauzást és éneklést tanított, mert nem is énekelt, nem is játszott. Amikor megérkeztem hogy megtartsam az órát, a fiúk elmesélték, hogy Pastinha azt mondta nekik, hogy azért nem fogadtam el semmit a pénzből, mert már amúgyis eltettem a felét. Ezért ki is hívtam Pastinhát egy harcra. Azt mondtam neki: ” Bárcsak annyi idős lennél, mint én, akkor lerendezhetnénk ezt a vitát. Te senkiházi, soha többé nem teszem be a lábam ebbe az akadémiába, értetted?”

Én voltam az első, aki elutazott Salvadoron kívülre megmutatni a Capoeirát. São Pauloba utaztam. Utánam Bimba, Canjiquinha, és Caiçara kezdtek el utazgatni.”

A fenti életrajz forrása maga Cobrinha Verde Capoeira e Mandingas című életrajza. A hitelességét nem vizsgáltam.

Kategória: Híres capoeiristák élete | Címke: , , , , , | Hozzászólás most!

Soleil: Ká

Sokan ismerik már ezt az előadást, de sajnos többen nem. Rengetegen nem szeretik igazán a cirkusz világát, hiszen hazánkban a cirkusz, mint műfaj kissé a világtól lemaradva bandukol, bár kiváló artistáink vannak, az artistaképző működik. A Recirquel társulat és a Horror Cirkusz folyamatosan újraalkotják a hazai cirkusz arculatát, de az emberek többsége még mindig ugyanazt a cirkuszt látja és várja: porondmester, bohócok, elefántok, lovak és kiskutyák, nagymacskák, kígyósimogatás. Napjainkban ez már inkább gyomorforgató, mint vonzó. Az állatok idomítása, szállásolása, tartása, szállítása kapcsán joggal merülnek fel súlyos vádak és az én véleményem is az, hogy az állatok ilyen kizsákmányolását be kéne tiltani. De mi van az artistákkal, akik egy este négy-öt jelenetben is fellépnek egy-egy gyors átöltözés után bebizonyítva, hogy még a trapézon is boldogulnak, nem csak a lóháton, vagy illúzionistaként. Utaznak, dolgoznak, élnek, nem szólok bele. Nem akarok a klasszikus cirkuszról beszélni. Az új idők felé szeretném irányítani a figyelmet. A cikk középpontjában jelenleg a Cirque du Soleil egy régi produkciója, a  áll. Miért is? Mert van benne capoeira! Nem, ez elég sekélyes indok lenne. Nézzük miért is ez az egyik leg-epikusabb színpadi előadás, ami valaha létezett. Élő zene, 80 artista, a világ legjobbjai minden szerepben, lenyűgöző látványvilág és semmi állatkínzás. Las Vegasban nem kerül bármi színpadra. A történet meseszerű. A királyi udvart megtámadják gonoszék és az elmenekülő ikerpár nyomába erednek, akik mindenféle kalandokon át különféle helyekről segítséget kapva menekülnek. Nem akarom elmondani mi fog történni. Letölthető bárhonnan és megnézhető. Nyelvtudás nem kell hozzá, a dalok szövege a cirkusz nyelvén íródott. Aki miatt ide került a weboldalunkra ennek a darabnak az ajánlata, az Vitor Silva Dos Santos, aki az udvari bolondot alakítja. Mikor az udvaron rajtaütnek, hamar kiderül, hogy a bolond a capoeirában jártas nagyerejű harcos, aki az ikerpár védelmére kel, de később a kedves, gondoskodó énjét is látjuk, az árnyjáték jelenetben. A KÀ-ban egyéb harcművészetekkel is találkozhatunk. Legalább annyira erősen megjelenik például a wushu kung-fu is, mint a capoeira. A Cirque du Soleil nem csak a harcművészek közül válogatta ki a legjobbakat. Aki látta a Fehér Tenyér című filmet, az tudhatja, hogy a tornászok közül is sok kiválóság került a vegasi színpadi társulatba. Az eredmény lenyűgöző és lélegzetelállító. Sajnos ez a darab hozta a hatalmas társulat első szörnyű tragédiáját is, amikor Sarah Guyard Guillot életét vesztette egy előadás közben. Látható a darabban, hogy minden biztonsági intézkedés mellett is a maximumot hozza ki a világ legjobb artistáiból számos jelenet. Egy trailerrel szeretnék hozzá kedvet csinálni:

A teljes előadás sok forrásból letölthető ráadásul a youtubeon is megtalálható pár videó róla, köztük egy Vitor edzéséről is. Egy kis eye candynek még itthagyok egy videót arról, ahogy az udvaribolond vendégként lő egy gólt egy football meccsen:

Kategória: Capoeira, Egyéb | Címke: , , , , , | 1 hozzászólás

Carandiru: O Filme

Nos, nem szerettem volna filmkritikával folytatni a cikkek sorát, de nem mehetek el szó nélkül emellett a mű mellett. Ugye ez egy kicsit történelem is, nem csupán egy jó akciófilm. Az idősebb olvasók emlékezhetnek a Carandirui börtönlázadásra. Áprilisban is történt egy hasonló. Sőt, tegnap éjjel a Romeu Goncalves Abrantesből 92 rab szökött meg egy ostrom után. 1992-ben a 4000 főt befogadni képes Carandiruban több mint 6000, de egyesek szerint 8000 rab volt elhelyezve. 111 rab halt meg a film által feldolgozott mészárlásban. “A rendőrök mindössze fél óra leforgása alatt 102 rabra lőttek rá, mindegyikre átlagosan ötször.” A tanúk szerint a rendőrök ujjongtak miközben a celláikban agyonlőtték a rabokat. Később 73 rendőrt ítéltek el, összesen 918 évre. Ubiratan Guimaraes ezredes 632 év büntetést kapott, ami alól 2006-ban felmentették, bár mivel meggyilkolták, nem örülhetett a döntésnek. De ennyit a történelemről. A film 1992-ben játszódik. A főszereplő egy orvos, akit Luiz Carlos Vasconcelos alakít. Mivel a börtönben sokan drogoznak és erős a homoszexualitás jelenléte, sokan AIDS-esek. A doktor ebben próbál meg segíteni. Szűrést végez, óvszerhasználatot reklámoz, ilyesmik. Ez egészen mellékes. Ami fontos, hogy közben megismerünk néhány rabot, a történetüket. Megtudjuk ki hogyan került be. Klassz kis sztárparádé a szereposztás. Akik látták a filmeket amikről eddig szó volt itt, azok jópár ismerős arcot fognak látni. Hector Babenco rendezői munkája kifogástalan, de nem rendhagyó. Legalábbis véleményem szerint minden rendben volt: a színészi munka, a sztori, az operatőr munkája. Semmit sem tudok negatív kritikával illetni. A film nagyon hosszú, de fel se tűnik mennyire, hiszen folyamatosan történik valami jó vagy rossz dolog. Mondjuk az utolsó fél óráig viszonylag gyanútlanok vagyunk, és aztán nagyon hirtelen tör ki a börtönlázadás és nagyon hamar véget is ér. Aztán mindent elsöpör a rendőri brutalitás. Azért merek spoilerezni, mert ez történelem. A film képei a békés percekben is lenyűgözőek. Mindent megtudunk a börtönről, úgy érezhetjük. Sokkoló történet. Olyan mintha a legszegényebbek Titanicja süllyedne el valami vértengerbe. És bármilyen szörnyű is ami történt, ez az egész még mindig tart. A vörös patakokban folyó vér az utcákon a favellákban, a börtönökben. És talán októbertől mégrosszabb lesz a helyzet. Szerencsére az a pokoli börtön már megsemmisült, de a problémát magát nem lehet felrobbantani mint egy épületet. Mellékes info: A börtön udvarán az egyik jelenetben a rabokat capoeirázni láthatjuk.

Kinek is ajánlhatom: Mindenkinek, akit érdekelnek a történelem sötét órái.

Gyorsértékelés:

Rendezés 9
Színészi munka 10
Történet 9
Élvezhetőség 9

Talán az első olyan film, ami kifogástalan ebben a kritikasorozatban. Mégsem szeretném látni soha többé.

Kategória: Brazil filmklub, Történelem | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

A Brazil Függetlenség Napja

Brazíliában a Dia da Independencia Szeptember heteidkén kerül minden évben megünneplésre. Ezen a napon megemlékeznek arról, hogy Brazília függetlenné vált Portugáliától. 1822, Szeptember 7.-én az Ipiranga partjánál  I. Péter felszólította a vele tartó katonákat, hogy dobják le a portugál jelképeket egyenruháikról, majd ekkor hangzott el a “Grito do Ipiranga” (iparangai kiáltás) néven elhíresült “Függetlenség vagy halál!” kiáltás. De hogyan is jutottak el idáig?

"Independência ou Morte"

1807-ben VI. János portugál király családjával együtt Brazíliába menekült az Európát meghódító Napóleon seregei elől. Itt, miután a székhelyüket Rio de Janeiroba helyezték, 1815-ben megalapította a Reino Unido de Portugal, Brasil e Algarves-t, ami közigazgatásilag egyesült királyságként kezelte az említett területeket. 1820-ban a királyi család visszatérni kényszerült Portugáliába, politikai felkelés miatt. I. Péter brazíliában maradt. Bár 1921-ben a portugál Assembleia Legislativa úgy döntött, brazíliának vissza kell térnie korábbi államformájához és felszólította, hogy térjen vissza azonnal Portugáliába, de ő ezt visszautasította 1822 Január 9.-én, amit a Maradás Napjaként (Dia do Fico) ünnepelnek Brazíliában. Augusztus elsején kijelentette, hogy minden portugál haderőt ellenségként kezelnek, ami partra száll Brazíliában. Ezután Szeptember 22.-én az említett Grito do Ipiranga kíséretében kijelentette Brazília függetlenségét. December elsején Brazil Császárrá koronázták. Később a portugál trónt is megörökölte, de arról lemondott lánya,  Mária da Gloria javára.

Kategória: Brazília, Történelem, Ünnepek | Címke: , , , , , | Hozzászólás most!