A brazil népviselet és egy furcsa hangszer

Előre le kell szögezzem, hogy ez nem egy átfogó írás lesz a viseletről és az összes afro-brazil hangszerről. Egyszerűen reflektálok egy bejegyzésre, amit a facebookon találtam.


A Navalha Libertaria nevű közösség tárta elénk Joaquim Cândido Guillobel
két kis festményét, alatta egy hosszas, zengzetes elmélkedéssel. Nem akarok kritikát megfogalmazni a dologról, inkább mutatom a két képet (utolsó kettő) és még sokkal többet is ennek a neves építésznek és kutatónak a tarsolyából:

Egyértelműen a teljesség igénye nélkül másoltam be pár alkotását. Sokkal többet találtok tőle, címekkel együtt EZEN a lapon. A művész életrajzából láthatjuk, hogy a gyűjtemények bár az 1820-as évek elején jelentek meg, az ábrák nagy részét 1814-ben készítette azzal a szándékkal, hogy a helyi népviseletet örökítse meg. A teljes kötetekre nem találtam rá digitalizálva, de pár oldalt itt megtekinthettek belőlük csodás felbontással.

Egyértelmű, hogy sok néprajzkutató hivatkozik ezekre az ábrákra és hogy számos szakmai megállapítást tehetünk a képekből kiindulva. A ruhák anyaga, a festésben domináló kék és a festetlen fehér ruhák mind külön könyveket érdemelnek. Hazánkban például a kékfestést méhviasszal és az indigó nevű növénnyel csinálták. Valószínűleg Brazíliában is hasonló eljárásokat alkalmaztak. A megfelelő időben lehet hogy a viseletekről fogok írni egy részletesebb cikket, de lássuk be, hogy ez egy olyan tág témakör, mint a brazil gasztronómia.

Mindenesetre az ábrákhoz visszakanyarodva érdemes megtekinteni a portugálok és a rabszolgák ruháit is, de amit leginkább kiemelnénk most, az az utolsó két kép, melyeken árusokat láthatunk hangszerrel a kezükben. A berimbau használatáról a feljegyzések igen sekélyesek, de az ábrákon láthatjuk, hogy 1814-ben biztosan használtak berimbaut a rabszolgák. A képen látható fekete árus éppen arra használja, hogy a hangjával a lehetséges vevőket maga köré gyűjtse. Semmiben sem különbözik a megoldás a family frost napjainkban is használt hívószignáljától.

Bizonyára már mindenki az utolsó képnél nézelődik, amelyen egy nagyon izgalmas hangszert látunk. Hajdan úgy nevezték, Viola q. tocao os Pretos. Ez annyit jelent, hogy olyan gitár, amin a feketék játszanak. Joaquim Jose Codina 1780 tájékán számolt be ezen a néven az ilyen hangszerekről, de már jóval előtte is ismert volt a létezésük. Guillobel háromszor is újra lerajzolta az itt is látott képet, de a hangszer nem sokat módosult az ábrákon. A lelkes capoeiristák napjainkban persze egyből úgy hivatkoztak az újra-felfedezett hangszerre, mint sokhúros berimbaura, de ha a szaknyelvet szeretnénk követni, maradjunk inkább a „viola d’ Angola” elnevezésnél, amely bár pontatlan kissé, de ha a franciasaláta kifejezést pironkodás nélkül használjuk a majonézes katyvaszra, akkor Jean – Baptiste Debret terminológiáját is használhatjuk nyugodtan erre a hangszerre. A Berlini Etnológiai múzeum gyűjteménye egyértelműen megmutatja a hangszer afrikai eredetét. Másfelől az ábrák és néhány fotó tanulsága szerint Brazíliában is készültek ilyen hangszerek a rabszolgák köreiben. Bár mára már feledésbe merültek és csak „sokhúros berimbau”-ként beszélünk róluk, mint valami mendemondáról, mégis készültek ilyen hangszerek Brazíliában és zenéltek is velük a rabszolgák. Ha valaki szeretne jobban elmerülni ennek a hangszernek a történelmében, annak ezt az esszét tudom ajánlani. Nyilván jobban összeállna a kép, ha mindent leírnék itt, de a lényeg, hogy láthatjátok a képecskéken a népviseletet és most már tudjátok, hogy ez a hangszer is létezett hajdan és két kontinensen is játszottak rajta.

Natal – Amigo Secreto

brazil karácsony

Feliz Natal! Avagy Boldog Karácsonyt! Bár még nincs itt az ideje, de hamarosan kifejtem, miért is írok erről idejekorán. A brazil karácsony, mint ünnep, nem szorul túlzott magyarázatra. Az alapjai ugyanúgy Krisztus születésére mutatnak vissza, mint a keresztény világ többi országában. Ugyanúgy állítanak karácsonyfát, mint mi és az ünnep napja December 25. A karácsonyi vacsora fő étele a pulyka, és a portugál hagyományok szerint fogyasztanak még tőkehalat is, krumplival és káposztával, de a brazil szokásokhoz tartozik még a bundás kenyér, a tőkehal karfiollal és egy igazi különlegesség, a Bolinho de bacalhau, tehát a tőkehalas süti is. A gasztronómiát félretéve, az ünnep rettentően hasonlít ahhoz, ahogy nálunk tartják, de más országokkal megegyezően, náluk sem az angyalka, vagy Jézuska a központi szereplő a gyerekek számára, hanem Papai Noel, tehát Télapó. Kanyarodjunk el a karácsonytól Szent Miklós ünnepéhez. Nálunk december ötödikén éjjel és hatodikán hajnalban járja végig a jóságos apóka a gyerekek házait, ajándékot hagyva a csizmákban.

A mi csoportunkban, a Capoeira Hungriában már évtizedes hagyomány, hogy a Mikulást megünnepeljük, megajándékozzuk egymást. Ebben az ünnepben, egy karácsonyi brazil hagyományt szoktunk feleleveníteni, az Amigo Secretot-t. Amit amigo oculto, secret santa, titkos mikulás és hasonló neveken is szoktak nevezni a világban. Ennek a játéknak az ideje jött el ismét, és bár Brazíliában karácsonyi hagyomány, nálunk mikuláskor is előkerül, ezért írok most erről, pár nappal az ünnep előtt és pár héttel Karácsony előtt. Az amigo secreto hagyomány Brazíliában karácsonykor, cégeknél, osztályokban, csoportokban jellemző ajándékozás. A legegyszerűbb, eredeti változat lényege, hogy a csoport minden tagjának a neve bekerül a „kalapba” ahonnan mindenki húz egyet, így véletlenszerűen van meghatározva, hogy ki kit fog meglepni. Ezt persze titokban is kell tartani egészen az átadás pillanatáig. A játékban általános szabály, hogy valaki kiáll a többiek elé az ajándékkal és körülírja a külső, belső tulajdonságait annak, akit húzott, a csoportnak pedig ki kell találnia, hogy ki is lehet az illető. Amikor kitalálták, az ajándék átadásra kerül és a következő ember kezdi el körülírni azt, akit húzott. Persze a játékot sokféleképpen lehet játszani

amigo secreto

Nálunk, a Capoeira Hungriában, amikor taglaljuk, hogy kit húztunk ki, akkor pontosan az ellenkezőjét mondjuk el a tulajdonságainak, így megbolondítva a játékot. Tehát ha egy alacsony, kedves lányról van szó, a leírás így kezdődik: „Én egy olyan mogorva, magas srácot húztam, aki…” De ennél több variáns is létezik, hogy a játék megunhatatlan legyen.

Az úgynevezett Amigo ao contrário szabályai is különleges változatot eredményeznek, egy remek évben ezt is ki lehet próbálni. Itt nem a csoportnak kell kitalálnia, hogy kit húzott az ajándékozó, hanem annak kell kitalálnia, hogy kitől kapja az ajándékot, aki kapná. Tehát valaki bemegy a kör közepére és becsukja a szemét. Aki ajándékot fog neki adni, az felnyújtja a kezét és így már mindenki tudja, hogy ki az, csak az nem, aki majd ajándékot kap. Ezután kinyithatja a szemét az illető és kérdezhet, a csoport pedig felel. Ezt a játékot is meg lehet bolondítani szabályokkal… meg lehet szabni a kérdések számát, lehet ellentétes válaszok szabályával játszani is akár, hogy még bonyolultabb legyen. A résztvevők játékos kedvétől és életkorától függ a szabályok bonyolítása. Amikor kitalálta az illető, hogy ki lesz az ajándékozó, akkor kapja meg az ajándékát.

Amigo ladrão a játék neve, amikor mindenki magának vesz egy ajándékot, amit szeretne megkapni, majd ugyanúgy kell őket becsomagolni, hogy ne lehessen megkülönböztetni őket ránézésre. A résztvevők az összes ajándékot egy halomba teszik. (mondjuk a karácsonyfa alá) és mindenki húz egy sorszámot véletlenszerűen. A játékos aki soron következik, húzhat egy ajándékot a fa alól, vagy elvehet egy ajándékot valakitől, akinek már van a kezében. Mindenki megpróbálja a legjobb ajándékot megszerezni, ami neki a legjobban tetszik, tehát amit magának vett. Ha a kör végén vannak játékosok üres kézzel, akkor újra indul a kör. Akinél van ajándék, az passzolhat, vagy cserélhet ajándékot. Akinél még nincs, az felvehet a halomból, vagy elveheti valakiét. Mikor már mindenkinél van ajándék, akkor a játék véget ér és mindenki kibonthatja az ajándékot, amit megszerzett.

Amigo dança das cadeiras a játék neve, amikor székekkel játszik a csapat. Két változatát ismerjük. Az egyik változatnál annyi szék van a körben, ahány játékosunk van. A székeket körbe tesszük és véletlenszerűen mindegyik alá beteszünk egy ajándékot. A játékosok körbe sétálnak, táncolnak zenére, a székek körül és amikor a zene elhallgat, mindenki leül és a széke alatti ajándékot kapja.

A másik székes játékot jól ismerjük. Egyel kevesebb szék van a körben mint játékos. Ilyenkor az ajándékokat megszámozzuk sorban és utána kezdjük el a játékot. Akinek nem jut szék, amikor elhallgat a zene, az kapja az első ajándékot és így tovább. Ebben a játékban sincsenek vesztesek, hiszen mindenki kap ajándékot, így csak még viccesebb, hogy miként jutnak hozzá.

Az Amigo temático változat kicsit unalmassá teszi a játékot, mivel meghatározásra kerül, hogy az ajándék milyen árkategóriában és mi legyen. Könyv, DVD, szépségápolási cikkek. Amikor a játékra kerül a sor, már csak ki kell húzni a neveket és átadni az ajándékot. Ez könnyebbé teszi az előkészületeket, de kicsit elveszi a meglepetés örömét.

Cumprimento secreto néven ismerik azt a játékot, ahol szintén meg van határozva az ajándékok kategóriája és ára, de nem sorsoljátok ki a neveket, hanem annak adjátok oda az ajándékot, aki először felköszönt az ünnep alkalmából. Tehát ahogy találkoztok a helyszínen az ismerőseitekkel, az határozza meg az átadás sorrendjét. Egy capoeira csoportban például ahogy bemegy valaki az öltözőbe, aki először boldog karácsonyt kíván neki, azzal cserélnek ajándékot. Amikor már mindenki kapott és adott ajándékot az ünnep napján, akkor lehet kibontani őket.

Amigo econômiconak nevezik a játék gazdaságos formáját, ahol lehetetlenül alacsony összeget határoznak meg limitnek. A játék nagyon nehéz, hiszen alig pár forintból kell megoldanunk, hogy valami hasznos meglepetést szerezzünk be. Előre nem tudjuk, hogy kinek fogjuk adni az ajándékot, ami még bonyolultabbá teszi a játékot. Az ünnep napján történik meg a nevek sorsolása.

Egy nagyszerű változat a Amigos que se completam, amelyben az ajándékok előre megvételre kerülnek, majd az ünnep napján mondatpárokat írunk fel egy-egy cetlire. Például az egyiken az áll, hogy „Én vagyok a hold.” míg a másikon, ” Én vagyok a holdsugár”. Mindenki húz egy cetlit és amikor már mindenkinél van, megpróbálják csak a kihúzott mondatot mondogatva megtalálni a párjukat, akivel ajándékot cserélnek. Ennél nyilván sokkal kreatívabb mondatpárokat is ki lehet találni, vagy viccesebbeket, pajkosabbakat, a lényeg, hogy megtalálják egymást a párok és jól szórakozzanak közben a félmondatok illesztgetésével, ahogy mondogatják egymásnak keresgélés közben.

Bár a  Karácsony a recepteket leszámítva olyan mint bárhol máshol a világon, ez a remek, szórakoztató szokás már nálunk is hagyománnyá vált. Mi legtöbbször a fordítottan körülírós változattal adjuk át az ajándékokat, de láthatjátok, hogy sok vicces variáció létezik még és mindegyiket érdemes kipróbálni. Magyarországon Mikuláskor és Karácsonykor is lehetőség nyílik az ajándékozásra, ezért osztom meg most veletek ezt a hagyományt és nem Karácsony előtt.

Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Az Orixák Bemutatása 5 (Oxum)

Oxum (Ochún, Osun, Oshun): Neve az Osun folyótól származik melynek ő a védőszentje. A folyó Nigéria nyugati részén található, Ekiti államban és áthalad Oshogbo városán. Halandó életében hercegnő volt. Ő volt az utolsó földön született Orixa akit Olodumare a teremtés iránti szeretetéből adódóan hozott létre.
Szintén egy közkedvelt Orixa, aki egyben a legfiatalabb istennő is. Egy igazán lelkes, érzéki és gyönyörű személyiség. Ő képviseli a nőiség szépségét a szerelmet s emellett a termékenység Orixája is.
Férfiakkal harcoló, matriarchizmus mellett álló egyéniség, aki a világ folyóiban és patakjaiban él. Az öröm a tisztaság és a jólét tükörképe, könyörületes és kedves.
Egy história szerint Oshun egy dobfesztiválon haladt keresztül amikor először találkozott, Xango-val, akivel azonnal egymásba szerettek. S mint korábban említettem ő volt a legszeretettebb párja. (Korábbi párjai Oba és Oya Istennő).

Dél-Nyugat Nigériában, az 1370-es évek óta 12 napos fesztivál kerül megrendezésre az istennő tiszteletetére. Ez nem más mint az „Osun Oshogbo fesztivál”
A fesztivált minden évben augusztusban tartják. A világ minden tájáról ellátogatnak az ünnep idejére és több ezer Oxum imádó teszi tiszteletét a ligetben. A fesztivál a Lwopopo nevű város 3 nap alatti megtisztításáról valamint az emberek és az Osogbo Királyság alapítói közötti összekapcsolásáról szól. Az ünnep kezdetén kerül sorra az „Ina Olojumerindinlogun” állólámpa megvilágítása is, mely tulajdonképpen egy fémből készült 16 tűztartó fémedényből álló szerkezet. Majd kezdetét veszi az „Ibroriade”mely a múlt uralkodói (Osogbo Ataojas-ok) felé irányult áldások, imádságok és a velük való összeolvadást jelenti.

Oxum szentélye.

Színei: sárga, aranysárga
Szám: 5
Területek: A folyók, édesvizek, patakok
Egyesületek: Lady of Caridad del Cobre ( kubai védőszentje)
Szimbólumok: Abebé; rézből vagy aranyból készített, kövekkel díszített tükör. Arany, sárga lepkék, arany, gyémánt, arany és sárga rózsa,
Ajánlatok: sütőtök, méz, fahéj, citrom, kókuszdió, sonka, csirke,
Asztrológia: Vénusz, Bika és Szűz
Chakra: Solar plexus, szívcsakra
Drágakövek: borostyán, gyémántok, birodalmi topáz, rutilált kvarc, citrin, arany beryl, sárga flourit
Hozzá hasonlító női alakok: Aphrodité, Vénusz, Freya, Lakshmi és a Szerelem más istennői.
Növények: napraforgó, citrom, sütőtök, fahéj

Zumbi Dos Palmares

A brazil történelem legnagyobb harcos alakja, Zumbi 1655-ben született. Halála, 1695 November 20, napjának évfordulója a mai napig a Fekete Öntudatosság ünnepe (Dia da Consciência Negra) Brazíliában és a capoeirista körökben is. Zumbi Dos Palmares néven is ismerték, talán a legnagyobb hős a capoeira történetében.

Kongó egyik ismeretlen királyának a lánya, Aqualtune hercegnő volt az anyja Zumbi nagybátyjának. Ganga Zumbának, így anyai ágról, Sabinán keresztül Zumbi királyi vérből való volt. Feltehetőleg a Mbwilai Csata után hurcolták a családját a portugálok Brazíliába. Ganga Zumba, fivére Zona és Sabina a Santa Ritai ültetvényre kerültek, ahonnan Palmaresbe szöktek.

Zumbi 1655-ben született, szabadon. A portugálok elfogták és egy misszionárius, António Melo atya mellé adták nagyjából hat éves korában. Az atya megkeresztelte Zumbit és a Francisco nevet adta neki. Zumbi nála tanult portugálul és latinul. A fiú végül 1670-ben elszökött és visszatért szülőföldjére, Palmaresbe. Huszas éveinek elejére már kiemelkedő harcos és stratéga hírében állt.

Zumbi Dos Palmares szobor

Palmares egy kilombó volt, (portugálul quilombo) és mint ilyen közösség, folyamatos ostrom alatt ált a portugálok által. Hatalmas volt, fénykorában több mint harmincezer lakossal. Zumbi ifjúkorában Ganga Zumba volt a kilombó királya. 1678-ban, Pedro Almeida, Pernambuco kormányzója, belefáradva az elhúzódó háborúskodásba Palmaresszel, békeajánlatot tett Ganga Zumbának. Zumbi, aki 1675-ben lett a királyi seregek fővezére nem bízott a portugálokban. Elutasította, a palmaresieknek ajánlott szabadságot, hiszen más afrikaiak továbbra is rabszolgák maradtak volna. Miután Ganga Zumba mérgezés áldozata lett, Zumbi foglalta el a helyét a trónon és sokkal agresszívabb politikát folytatott a portugálokkal szemben, mint néhai nagybátyja.

1694-ben  Domingos Jorge Velho és Bernardo Vieira de Melo elsöprő támadást indítottak Cerca do Macaco,  Palmares legnagyobb települése ellen, ágyúkkal és fegyveresekkel. 94 napos ellenállás után a város elesett, de Zumbinak sikerült elmenekülnie. 1695 novemberében egy társa elárulta, így foglyul ejtették, majd levágták a fejét és karóra tűzték, hogy eloszlassák a halhatatlanságáról keringő legendákat. Palmeresről és Zumbi feleségéről, Dandaráról ebben a cikkben olvashattok részletesebben.

Film: O Nó do Diabo

O no do diaboA vadonatúj brazil horror, az O Nó do Diabo voltaképpen egy antológia, négy rendező munkájával és több operatőrével. Az ötlet kiváló, a script nem rossz, az eredmény pedig két óra tömény rettegés. Attól rettegünk, hogy vajon a hátralévő idő is ilyen mérhetetlenül gyatra és unalmas lesz? Lelövöm a poént. A különböző sztorik különböző színvonalúak, ezért vannak kevésbé mély pontok is a dologban. Rendezőink ABC sorrendben:

Ian Abé

Gabriel Martins

Ramon Porto Mota

Jhésus Tribuzi

Igen, ez egy copy-paste az IMDB-ről. Több strapát nem ér ez a dolog. Nincs okom jobban lehúzni mint egyéb rossz filmeket, de lássuk be, hogy ennek a shownak 5 sansza is volt jónak lenni.
A kerete a történetenek, amiért megnéztem az annyi, hogy egy fazendán, avagy farmon, vagy udvarháznál, vagy akárhogy is fordítsam, csupa furcsa dolog történik. Ez természetes is, hiszen a gonosz fehérek bántják a feketéket és a macumba meg a hókuszpókusz lecsap rájuk. A vége felé ki is derül miként került elátkozásra a terület.

Kezdeném egy átfogó kritikával a dologról hangulatában: Végtelenül lassú és unalmas, színdarab jelleggel és kusza, erőltetett koncepcióval. Lássuk sorban ki hogyan rabolta az időnket. Idő. Fordított időrendben haladunk a történetekkel, mert az nagyon stílusos és véletlenül se tudunk meg túl korán semmit semmiről, de mire megtudjuk már nem is érdekel minket.

Első sztori: 2018. Egy paraszt kilyukasztja a fiúk focilabdáját. Nagyjából ennyi maradt meg Porto Mota úr első alkotásából. Próbálom felidézni. Jobb oldalról utáltunk mindenkit rádiónarrációval és egy puskával. Sok alkohol volt benne és meleg/biszexuális lányokat-fiúkat ölt meg a farm épületében, ami a központi helyszín a sztorikban. Két órája volt, de olyan gyengére sikerült, hogy nem emlékszem többre. A mészárlás jelenet mély nyomot hagyott bennem. A valaha elkészített legsekélyesebb tömeggyilkosság. Talán 5-6 srácot lő le. Mindet ugyanúgy. Már a harmadiknál ásítunk. A szerencse az, hogy hamar vége van ennek az agyrémnek és jön a következő fejezet, mi pedig foggal körömmel kapaszkodunk a reménybe, hogy nem lehet rosszabb.

Második sztori: 1987. Gabriel Martins rendezése. Szeretem és utálom ezt az epizódot. Jól sikerült nagyon az első sztorihoz képest, ezzel megvillantva, hogy lehet hogy az antológia egyéb elemei valamivel jobbak lesznek. Nem lesznek. Itt a farmon még laknak emberek. Egy fekete pár érkezik munkát keresve és hamar fel is veszik őket. A ház körül sürgölődve hamar különös dolgokra lesznek figyelmesek, de mire rájönnek, hogy a kukába gyömöszölt embriók és az elásott levágott fejek rossz jelnek számítanak már késő. Nyakig ülnek a bajban. Nem is rossz. Talán ha ez ment volna másfél órában, akkor jó lett volna a teljes sztori. De sajnos a végére érünk Martins kolléga fejezetének és még távolabb ugrunk az időben.

Harmadik sztori: 1921. Ian Abe. Ezt a minit se lehet a egyből gagyinak mondani. Érzelmileg erősödünk, ahogy egyre közelebb kerülünk a rabszolgasághoz. Gyakrolatilag az évszám ellenére itt a farmon még rabszolgatartás van. Köztük egy testvérpár, két szépséges fekete hölgy kálváriája kerül a középpontba. A lázongó testvér korbács alá kerül, a másik engedelmesebb. Nem akarok nagyon spoilerezni. A lényeg, hogy belekeveredik a filmbe a közösülés non-konszenzuális formája, amiről minden író úgy érzi, hogy be kell számolni a rabszolgatartás kapcsán. Nem említettem, hogy a fejezetek írói maguk a rendezők. Abe hoz nekünk egy preventív „I spit on your grave” jellegű gyilkosságot. Akik nem ismerik a rape vengance horror kategóriát, azoknak annyit mondok, hogy az ilyen gyilkosságok úgy vannak megcsinálva a sztoriban, hogy a néző teljesen egyetért a gyilkossal miközben zajlanak a dolgok. Tehát egy intenzív, erős hangulatú epizód, pár valóban feszült jelenettel.

Negyedik sztori: 1871. Jhesus Tribuzi. Hát a név kötelez. Eme epizódban elszökik egy rabszolga, halott kisbabáját a hóna alá csapva és csak megy és megy. Néha megy is. Aztán visszanézhetjülk ahogy megy. Végre történni látszik valami. Megjelenik egy tökvicces kutya, de akkor újra visszaugrunk a „megy és megy” visszajátszásába. Minden felvételt látunk vagy háromszor mielőtt a végére érnénk a szenvedéseinknek. És még mindig nem jön a megváltó stáblista.

Ötödik sztori. Igen, négy rendezőnk van, de öt sztorink. 1818. Quilomboból menekülnek  a feketék, amikor a fazendába veszik be magukat, ami üresen áll ott várva hogy bevegyék oda magukat és elkezdjék a mambo-jambot. Ez a fejezet az elsőt megrendező Porto Mota munkája, aki valamennyire kiköszörüli a csorbát agyilkolás tekintetében. Már az első fejezetben egy kis candomble utalás előkerül, itt viszont központi szerep jut a mágiának. Ez a rész nagyjából olyan mintha a Dawn of the Dead lenne összeturmixolva. Kint normális emberek vannak, akik ostromolják a rejtőzőket. A zombik bent készülnek éppen. Nagyjából ennyi. Minden tekintetben jobb mint az első fejezet, aztán az utolsó 5 perc oly siralmasan teátrális, hogy még arra se méltó, hogy beletegyék a „Hogyan ne csinálj horrort”című könyvbe. De valamivel jobb mint az első nekifutás volt.

Azoknak ajánlom, akik szeretnének két órával közelebb kerülni az életük végéhez, vagy akiknek valamilyen rokona szerepel a filmben.

Gyorsértékelés:

Rendezés 2, 6, 6, 2, 3
Színészi munka 7
Történet 5
Élvezhetőség 3

Szégyelje magát a Vermelho Profundo. Ha egyetlen tévécsatorna lenne a világon és csak ez menne rajta, akkor se nézné végig senki, aki nem akar kritikát írni róla.