Soleil: Ká

Sokan ismerik már ezt az előadást, de sajnos többen nem. Rengetegen nem szeretik igazán a cirkusz világát, hiszen hazánkban a cirkusz, mint műfaj kissé a világtól lemaradva bandukol, bár kiváló artistáink vannak, az artistaképző működik. A Recirquel társulat és a Horror Cirkusz folyamatosan újraalkotják a hazai cirkusz arculatát, de az emberek többsége még mindig ugyanazt a cirkuszt látja és várja: porondmester, bohócok, elefántok, lovak és kiskutyák, nagymacskák, kígyósimogatás. Napjainkban ez már inkább gyomorforgató, mint vonzó. Az állatok idomítása, szállásolása, tartása, szállítása kapcsán joggal merülnek fel súlyos vádak és az én véleményem is az, hogy az állatok ilyen kizsákmányolását be kéne tiltani. De mi van az artistákkal, akik egy este négy-öt jelenetben is fellépnek egy-egy gyors átöltözés után bebizonyítva, hogy még a trapézon is boldogulnak, nem csak a lóháton, vagy illúzionistaként. Utaznak, dolgoznak, élnek, nem szólok bele. Nem akarok a klasszikus cirkuszról beszélni. Az új idők felé szeretném irányítani a figyelmet. A cikk középpontjában jelenleg a Cirque du Soleil egy régi produkciója, a  áll. Miért is? Mert van benne capoeira! Nem, ez elég sekélyes indok lenne. Nézzük miért is ez az egyik leg-epikusabb színpadi előadás, ami valaha létezett. Élő zene, 80 artista, a világ legjobbjai minden szerepben, lenyűgöző látványvilág és semmi állatkínzás. Las Vegasban nem kerül bármi színpadra. A történet meseszerű. A királyi udvart megtámadják gonoszék és az elmenekülő ikerpár nyomába erednek, akik mindenféle kalandokon át különféle helyekről segítséget kapva menekülnek. Nem akarom elmondani mi fog történni. Letölthető bárhonnan és megnézhető. Nyelvtudás nem kell hozzá, a dalok szövege a cirkusz nyelvén íródott. Aki miatt ide került a weboldalunkra ennek a darabnak az ajánlata, az Vitor Silva Dos Santos, aki az udvari bolondot alakítja. Mikor az udvaron rajtaütnek, hamar kiderül, hogy a bolond a capoeirában jártas nagyerejű harcos, aki az ikerpár védelmére kel, de később a kedves, gondoskodó énjét is látjuk, az árnyjáték jelenetben. A KÀ-ban egyéb harcművészetekkel is találkozhatunk. Legalább annyira erősen megjelenik például a wushu kung-fu is, mint a capoeira. A Cirque du Soleil nem csak a harcművészek közül válogatta ki a legjobbakat. Aki látta a Fehér Tenyér című filmet, az tudhatja, hogy a tornászok közül is sok kiválóság került a vegasi színpadi társulatba. Az eredmény lenyűgöző és lélegzetelállító. Sajnos ez a darab hozta a hatalmas társulat első szörnyű tragédiáját is, amikor Sarah Guyard Guillot életét vesztette egy előadás közben. Látható a darabban, hogy minden biztonsági intézkedés mellett is a maximumot hozza ki a világ legjobb artistáiból számos jelenet. Egy trailerrel szeretnék hozzá kedvet csinálni:

A teljes előadás sok forrásból letölthető ráadásul a youtubeon is megtalálható pár videó róla, köztük egy Vitor edzéséről is. Egy kis eye candynek még itthagyok egy videót arról, ahogy az udvaribolond vendégként lő egy gólt egy football meccsen: