Érdekességek Brazíliáról

Brazília Dél-Amerika egyik különleges országa, a kontinensen a legnagyobb területű, de világviszonylatban is az ötödik helyen áll. A lakossága mintegy 200 millió főre tehető, így nem csoda, hogy rassz, vallás, származás és kulturális háttér tekintetében is egy rendkívül változatos országról beszélünk. Az északi és déli területek közötti különbségek könnyen észrevehetőek, de ezen felül is vannak olyan érdekességek a brazil életben és kultúrában, amelyre érdemes figyelniük az odalátogatóknak

A változatos népesség

Egy 2008-as felmérés szerint a brazil lakosság 48%-a vallotta magát fehérnek, 7% feketének és 44% nyilatkozott úgy, hogy kevert rasszú családból származnak.

A bevándorlók országa

Az elmúlt 150 évben nagy számban érkeztek bevándorlók az országba, akik farmerként vagy a kávéültetvényeken kezdtek dolgozni. Utóbbiak nagy része Olaszországból származik. Az 1930-as évek elején rengeteg japán költözött az országba, melynek az lett az eredménye, hogy Japánon kívül Sao Pauloban található a legnagyobb japán közösség a világon. Ezenkívül szintén települtek le itt bevándorlók Németországból, Kelet-Európából, Szíriából és Libanonból, míg a jelenlegi hullám főleg kínai és koreai állampolgárokból áll.

A fentebb leírtak eredményeképp a brazil kultúra magába olvasztott bizonyos részeket a letelepedettek kultúrájából, ami főleg a konyhaművészet esetében mutatkozik meg.

Brazil vallás

Brazília katolikus ország, mivel a populáció 64%-a római katolikusnak vallja magát, így ez az ország rendelkezik a legnagyobb római katolikus közösséggel a világon. Mégis a brazil vallás összetettebb, mint azt elsőre gondolnánk. Az országnak ugyanis külön vallási társadalma van, amely a katolicizmusból, és az afrikai rabszolgák és az őslakosok vallási tradícióiból ered.

Azon csoportok jelenléte, akik nem a katolikus vallást gyakorolják észrevehető, sőt a számuk növekedésnek indult az utóbbi években. A 2010-es népszámlálás alapján a lakosság negyede protestáns, nagyjából 8% ateistának vallja magát és 2% a spiritualizmus követőjeként azonosította magát.

Szintén sajátossága Brazília vallásainak az afro-brazil Candomblé és Umbanda. Ezen vallások főleg az észak-keleti területeken elterjedtek, mint Salvador vagy Recife.

Brazil nyelv

Brazília Portugália tartománya volt a korai 19. században és napjainkban a világ legnagyobb portugál nyelvű országa. A portugál a román nyelvek családjába tartozik és erősen hasonlít a spanyolra, de hangzásra meglehetősen különbözik a két nyelv a komplikált kiejtési mintáknak köszönhetően. Ezenkívül az ott élők a nheengatu és a tucano nyelvet használhatják, melyek az őslakosok ma is beszélt nyelvei.

UNESCO világörökség

Brazíliában 19 különböző hely került fel a UNESCO világörökségek listájára. Tizenkettő ezek közül kulturálisan meghatározó, mint Ouro Preto történelmi városa vagy Brazíliaváros építészete. További hét pedig olyan természeti kincs, mint Fernando de Noronha híres szigete vagy a Pantanal természetvédelmi területe.

A világ egyik legnagyobb városa

Sao Paulo lakossága meghaladja a 11 millió főt, sőt a külvárosokkal együtt a 20 millió főt is (ez Magyarország lakosságának több, mint a kétszerese). Ezzel nemcsak Brazília, de egész Dél-Amerika, sőt a nyugati félteke legnépesebb városa és világviszonylatban is a tizenkettedik.

Jelen cikk egy fordítás, az eredeti itt található.