Három Mestra

Az eddigiekben sok Mestre-ről olvashattunk, leginkább a régi idők mestereiről, akikkel már sajnos nem találkozhatunk többé. Viszont ma valami egészen más dolog jár a fejemben. Nagyjából egy hete adtam egy interjút a capoeiráról és a riporter hölgy rákérdezett a nemek arányára a csoportban, ami végülis egy egyszerű kis ártatlan kérdés, de a válaszomban messzire sodródtam, egészen a női capoeira mesterek kérdéséig. (szokásom elkalandozni ha beszélek valamiről) A régi időkben nem voltak női capoeiristák, női mesterek pedig végképp nem. Napjainkra ez már teljesen megváltozott. Nem tűnt el az úgynevezett machismo brasileiro és továbbra is lekűzdhetetlennek tűnő akadályok tornyosulnak a capoeirán belüli nemi egyenlőség előtt, de már látni a változást. Ahogy a #metoo mozgalom segített a nőknek kitörni a hallgatásból bizonyos szituációk kapcsán, újabb óriási lépést tettünk a legtöbb országban az emancipáció felé. Eközben a capoeira berkein belül is kezd eltűnni a sovinizmus, és a férfi oktatók edzéseken túlmutató hatalma a női tanítványok felett. Mindez azoknak az erős és határozott nőknek köszönhető, akik áttörtek a régi dogmákon és kemény munkával eljutottak a legmagasabb fokozatokig, bizonyítva, hogy nemektől függetlenül az akarat és a szorgalom számít a capoeirában, amikor az előrelépésekről beszélünk. Továbbra is akadnak szélsőséges vélemények ezzel a kérdéssel kapcsolatban, és gondot okoznak egyéb predesztinációs faktorok is, mint bőrszín vagy származás, de hiszünk benne, hogy eljön a nap, amikor egy fehér kanadai nőnek éppen akkora esélye lesz elérni a legfelső övfokozatot a capoeirában, mint bárki másnak. Ehhez nem az kell, hogy a brazil mesterek engedékenyebbek legyenek, hanem az, hogy például Kanadában az a lány olyan capoeira oktatásban részesüljön, hogy a mesterek, amikor találkoznak vele, azt mondják, a tudása éppolyan kiváló, mint annak, aki Bahiában nőtt fel. Ahogy egyre kisebbé válik a világ, mindez már nem egy utópisztikus elgondolás, hanem csupán eltökéltség kérdése. Lehet, hogy nem kellett volna ezekről a dolgokról írnom, de fontosnak éreztem bevezetőként. Leszögezem, hogy ezek az én benyomásaim, az én gondolataim. Nem a csoportom nevében írok.

női capoeira mesterek

Hazánkban amikor női capoeiristákról beszélünk, mindenkinek elsőként Formanda Pimenta jut az eszébe, de róla most nem fogok írni, hiszen terveink szerint július vége felé szerepeltetjük majd a Volta Ao Mundoban, ahol sokkal többet megtudhattok majd róla. Három Mestrát szeretnénk most bemutatni, akikről már lehet hogy hallottatok. Érdemes a youtubeon szétnézni velük kapcsolatban, ha van egy kis időtök.

Mestra Tisza

Az angola capoeira egyik nagy alakja, Rio de Janeiroból, a gyönyörű nevű Tisza Coelho már kiskora óta gyakorlja a capoeirát. 1981-ben kezdett el játszani és azóta az élete legfontosabb részévé vált a capoeira. „Nagyon intenzíven edzettem. Volt, hogy naponta négy edzést csináltam végig.” emlékszik. Ezzel a szenvedéllyel pusztán hat hónapig tartott, mire eljutott odáig, hogy bemutatókat tartson és különböző államokba utazzon. Öt évvel később még mindig fiatal volt, mikor végre valóra vált az egyik nagy álma: Bahiába ment, hogy a legnagyobb mesterekkel edzzen. „16-17 éves voltam. Fogtam a megspórolt pénzemet és 1986 decemberében megérkeztem Salvadorba” meséli. Amikor először találkozott Mestre João Grandeval és Mestra Itapoannal úgy megilletődött, hogy megszólalni is alig tudott. Salvadorban kevés nőt látott játszani a rodákban és edzeni a capoeira iskolákban. De észrvette, hogy ellentétben rióval, ahol alig zenéltek és énekeltek páran itt sok nő berimbauzott. Történelmet írt az első országos capoeira találkozón 1984-ben, Circo Voadorban, amikor olyan bemutatót tartott, ahol a rodában csak nők játszottak és csak nők zenéltek.

Mestra Tisza

A kilencvenes évek elején Európába ment és az első nők között volt, akik a capoeirát bemutatták Brazílián kívül. Számos országban járt az anyakontinensen, majd 1992-ben és 93-ban az Egyesül Államokban Mestre João Grandetól tanult. Ekkoriban kapta meg a professora fokozatot. 2004-ben alapította meg a Centro de Capoeira Angola Ouro Verde-t. A mestra munkásságával nagyban hozzájárult, hogy a brazil közoktatási intézményekbe a capoeira integrálódjon. Kiemelkedő munkájáért több díjat is kapott Bahia államtól és a Kulturális Minisztériumtól is. A legtöbb tanítványa férfi volt ugyan, de mindig nagy örömmel tölti el, amikor látja, mennyi nő capoeirázik már napjainkban.

Mestra Jô

Nagyon korán, hét éves korában kezdett el capoeirázni a Grupo Capoeira Brasil-ban. Most, 2018-ban már 36 éve capoeirázik. „A nyolcvanas években nem voltak nők a capoeirában a városomban (Juazeiro – BA). A jelenlétünk teljesen marginális volt. Úgy vélték akkoriban, hogy csak a férfiak képesek a harcművészetekre.” 1984-ben Rióba ment, hogy Mestre Boneco mellett képviselje a regional stílust. Onnantól az élete teljesen megváltozott. Bejárta a világot. Járt az USA-ban, Kínában, Franciaországban, Ausztráliában és sok egyéb helyen is. A kilencvenes évek végén egy évadot töltött a DanceBrazilnál New Yorkban, ahol edzéseket tartott és előadásokban vett részt. Olyan nagy cégekkel is dolgozott, mint a Nike, a GAP vagy a Sony.

Mestra JôLánya, Dandara, aki már 14 éves, azokban az időkben született, amikor Mestra Jô New Yorkban lakott. A capoeira alapjai, mint egymás tisztelete, fegyelem és tanulás, részévé váltak a kislány neveltetésének. A mestra akkor sem hagyta abba az edzést, amikor terhes volt vele. Egészen a nyolcadik hónapig még csinálta a bonyolultabb mozdulatokat is. A gyermekáldás után persze nehezebbé vált az élete és mint egyedülálló anya, sok nehézségbe ütközött, de sosem hagyta, hogy bármi eltántorítsa a céljaitól. Az edzőtársak, tanítványok és barátok segítségével folytatta tovább a capoeirát. Jelenleg Hong Kongban oktat és minden egyes rendezvényére meghív egy metsrát, hogy segítse a nők jelenlétének megerősödését a capoeirában. „Fontos, hogy minden rendezvényen legyen egy Mestra, hogy a generációk inspirálják a következő generációt.”

Mestra Mara

Mestra MaraA bahiai születésű capoeirista alig 12 évesen kezdett el capoeirázni és ugyanonnan kapta a motivációt hozzá, ahonnan az ellenzést is: Otthonról. Akkoriban már művészi tornát tanult, de a nátyja capoeirázott és ő mindig megnézte, ahogy a testvére (Mestre Chuveiro) otthon gyakorol. Míg édesanyja támogatta a testvérét, határozottan ellenezte, hogy a lánya capoeirázzon. Az oka pusztán annyi volt, hogy akkoriban a capoeiráta férfiak sportjának tartották. Mara legtöbbször egyedüli lányként vett részt az edzéseken. Még így is, hogy a testvére capoeira mester volt, a capoeira nem tűnt megfelelő sportnak egy kislány számára. De Mestra Marát nem lehetett eltántorítani. A családnak szépen lassan bele kellett törődni, hogy még egy sikeres capoeirista van a háznál. Nehéz volt eltiltani az edzéstől, hiszen a bátyjával ment a tréningekre. Persze sokan kételkedtek benne, de a rodában bebizonyíotta hogy tehetséges. És még mindig képes rá, ha szükséges. Mikor nővé érett még mindig ugyanazok az akadályok álltak előtte. Ugyanúgy le kellett döntenie a falakat, mint kislány korában. Lánya húsz éve született. Akkoriban is annyira bolondult a capoeiráért, hogy a terhessége utolsó napjáig edzéseket tartott. Azóta is São Paulo egyik ismert mestere. Évről-évre átlagosan 250 tanítványt keresztel a Batizadoján.