Pandeiro tulajdonosoknak

Volt már szó és lesz is még a pandeiro (tamburin, csörgődob) szerepéről a capoeirában, pandeiro zsenikről, történelemről és ritmusokról is, de most egy kicsit nézzünk szét a hangszer gondozásának háza táján.

cikkcakkmodszer

Hogyan hangoljuk a pandeirot? Az első és legfontosabb dolog, hogy a gyűrű körül mindenütt egyformán feszítsük meg a bőrt, ne legyen felemás a csavarok húzása. Sokan az óramutató járását követik, mások a jobb, de bonyolultabb cikkcakk módszert alkalmazzák, ami során a szemközti  csavarhoz megyünk, majd vissza a az előző mellé, így folyamatosan és egyenletesen terheljük a dobbőrt. Nem egyszerű, de ami igazán fontos, hogy egyenlő arányban feszítsük meg a dobbőrt az összes csavarnál. A hangolókulccsal csak apránként állítsuk egyessével a csavarokat ahelyett, hogy többet csavarnánk egyen és úgy mennénk végig rajtuk. Inkább több körben feszítsünk mindegyiken egy keveset sorban. Amikor egy körnek a végére értünk, nyomjuk meg a bőrt, vagy csapjunk a közepére határozottan és utána nézzük meg a hangszínt. Ettől kicsit engedni fog és ezután meghallgathatjuk, milyen is lesz a hangja valójában.

pandeiro

A hangmagasságot a céljainktól függően állítsuk be. Ha egy vastag bőrű fa keretes  nagy átmérőjű pandeirot hangolunk, a mély hangok szólnak szépen rajta, másfelől viszont egy műanyag bőrös pandeiro esetében a magasabb hangok hangzanak természetesebben például a szamba ritmusokhoz. Egyéni ízlés kérdése a hangolás. Hamar megtaláljuk, hogy a saját pandeironknak milyen hangszín a legjobb. Minél nagyobb az átmérője, egyértelműen annál mélyebb hangokra tudjuk majd behangolni. Egy adott átmérőjű pandeiro nagyjából 2-3 zenei hang tartományban hangolható, amennyiben pontosan akarjuk zenei hangra hangolni. Ilyenkor jó észben tartani, hogy a capoeira dallamokban a C a tonikus hang, mely fölé ha hangolunk, akkor a D, E, G hangokat, míg lefelé az A hangot célozhatjuk meg. Nagyon ritkán a ladainhák mol hangszínben, A-ra épülve kerülnek előadásra, de ez egyre kevesebbszer hallható a rodákban. Mondhatjuk, hogy a C-re hangolva járnánk a legjobban, de a roda és az ének mindig a gungához igazodik, aminek a magas hangját kellene tökéletesen (a tim-et) behangolni, hogy a pandeiro ne legyen disszonáns a fent említett hangolásában. Arról nem is beszélve, hogy mint korábban írtam, nagyon jó esetben 3 hang közül választhatunk. Mivel a H az F és a felső A nem játszanak, a lehetőségeink máris sokkal szűkösebbek.
Kevéssé vájtfülűeknek azt javaslom, kényelmes, kellemes hangszínt keressenek maguknak a pandeiron, anélkül, hogy túlfeszítenék.

Most, hogy ezzel megvagyunk, nézzünk meg egy egyszerű trükköt, amit mind bőr, mind szintetikus bőr, és bármilyen pandeiro esetében szokás alkalmazni a rezonanálás csökkentése végett. A ragasztószalag. Belülről szokták felragasztani és mindenkinek más-más forma válik be az ízlésétől és hangszerétől függően. Jó füllel és sok türelemmel elkészíthetjük a saját verziónkat, hogy méginkább nekünk tetszően szóljon a pandeiro. Mivel ezt a különbséget leírni nehéz, inkább egy gyors példavideóval világítanék rá a ragasztószalag hatására:

Vigyázzunk a ragasztószalaggal, mert ha nehéz eltávolítani, felsértheti a bőrt, kiváltképp, ha az természetes bőr.
A csörgők nem mindig hozzák azt a hangot, amit várnánk tőlük. Néhány pandeironál szűkösen, egy sornyi van belőlük, alig szólnak, míg néhány duplasoros modellnél olyan hangosan csörögnek, hogy az ütés maga nem is hallatszódik a bőrön, csak a csörgés. Ez is ízlés kérdése, hogy ilyen téren ki mit szeret jobban. A sárgaréz csörgők egy tökéletesen elkészített hangszeren nem szorulnak variálásra, de néhány pandeiro játékos szeret módosítani a saját csörgőinek hangján. Gyárilag is készítenek tompítókat, ezek a csörgő két külső oldalára kerülnek, ezzel azok mozgását korlátozva, kontrolláltabbá téve a csörgés idejét és halkítva magát a csörgést. Azoknak, akik szeretik, ha hangosabb a dob, mint a csörgők, ez egy jó módszer ennek a megodására, ha gyárilag nem is így készült a pandeiro. Akiknek nem jutott eredeti tompító, azok vághatnak ki maguknak, a röntgenfilm anyaga például kiváló hozzá.
A következő trükk a méhviasz. Ezzel óvatosan kell bánni, csak természetes bőrök esetében alkalmazandó, hiszen a műanyagnak nem segít. Olyan bőrök esetén szokták felvinni, amelyeknek túl sima a textúrája ahhoz, hogy végigpergessük rajta az ujjunkat. Nagyon kicsi mennyiséget kell felvinni és a felesleget alaposan letörölni. Ettől az ujjunk jobban megtapad a bőrőn, ezzel könnyítve meg a pergetést. Néhányan úgy vélik, ez egy természetes védőréteget is képez a bőrnek, de ez kérdéses.
LP PandeiroHogyan tároljuk a Pandeirot? Egy fontos dolog, főleg a természetes bőrű pandeiroknál, hogy le kell engedni őket, ha eltesszük, hiszen a feszességtől idővel torzulhat a fa, vagy akár a bőr maga is megnyúlhat. Ha leengedjük amikor nem használjuk, a bőr élettartama megnő. Javasolt kemény tokban tartani a pandeirokat és vigyázni, nehogy megütődjenek a csörgők, ami azokat és a vázat is tönkreteheti. Sokunknak nincs pandeiro tokunk, de érdemes megoldást keresnünk, főleg ha tényleg fontos számunkra és értékes a pandeironk.
A bőrökre nem csak a hőmérséklet van hatással, mint azt mindannyian sejtettük, de a levegő páratartalma is módosíthatja azok hangját. A kecskebőr a száraz levegőn feszes és rideg lesz, míg a magasabb páratartalmon puhább, rugalmasabb lesz, ezzel is megváltoztatva a pandeiro hangzását. Játék közben nem tudjuk elkerülni ezeket a dolgokat, de egy zárt tokkal a tárolás idejére megkímélhetjük a bőrt mindettől.
A bőrcseréről egy kis videót teszünk be Eduardo Silva-tól, aki Jorginho do Pandeiro unokája, majd pedig egy másik videót is láthattok a csörgők cseréjéről. Sajnos magyarul még nem készültek ilyen videók, de igyekszünk készíteni legközelebb, amikor szervizelünk. Kellemes zenélést kívánunk mindenkinek!

https://www.youtube.com/watch?v=I4Cb1xax8Iw

 

És a másik videó:

Mindenkinek azt kívánjuk, hogy leljen sok örömet a zenélésben!

A bateria hangszerei 2.

A bateria hangszerei 2

Mint ahogy korábban kifejtettük, a bateria több elemet is tartalmaz. A cikk első felében  a berimbau-ról olvashattunk. Most pedig lássuk a többi hangszert.

Pandeiro
A neolitikus korszak óta az eszköz jól ismert és népszerű Ázsiában, Afrikában és Európában, de fennáll annak a lehetősége, hogy már létezett a paleolitikus korszakban is.
Méretei: 10-12 hüvelyk átmérőjű lehet. Keretétől függően általában kör alakúak de előfordulnak négyszögletűek is. A pandeiro előde a Portugáliaban és Spanyolországban használt adufe nevű négyszögletes kézi dob. A pandeiro fejét fém perem és állítható szorítók biztosítják az egyszerű hangoláshoz. A pandeiro tartalmaz egy fém tuning kulcsot, amely a körülvevő bilincsek meghúzására és lazítására szolgál, megváltoztatva a pandeirora húzott bőr feszességét. Minél feszesebb a bőr, annál magasabb élesebb hangot ad. A bőr általában kecskebőrből készül.

pandeiro

Pandeiro

Néhány említésre méltó zenész.
Marcos Suzano. 1963-ban született. Kamaszként a rock szerelmese volt. Az utcai karneválokon tetszettek meg neki az ütőshangszerek és végül a pandeiro volt az amin elkezdett játszani. Közgazdász diplomát szerzett és kutatást végzett az afrikai ritmusokról. Pályafutása során sok híresség mellett zenélhetett . Többek között Zizi Pot, Água de Moringa, Carlos Málta és Pife Muderno, Marisa Monte, Zé Kéti, Gilberto Gil, Ney Matogrosso. Több lemezt is kiadott. A Percpan fesztivál vezetője .

Jorginho do Pandeiro (Jorge José da Silva) 1930-ban született, zenész családban. Hét éves korában édesapja (a hegedűművész Caetano José da Silva) mellett játszott. Zenei pályáját 14 évesen kezdte el a Tamoio rádiónál az Ademar Nunes zenekar tagjaként. A choro carioca egyik legnagyobb képviselője. Számos tevékenységet végzett Jacob do Bandolim mellett, ami a legnagyobb sikereket hozta számára.

Celsinho Silva 1957-ben született. Jorginho do Pandeiro fia és Dino unokaöccse. Pályafutását 1976-ban kedte a Conjunto de Choro Os Carioquinhas-ban. 1978-ban alapította a Pingo D’Água Node zenekart. 1979-ben a Camerata Carioca első felállásának része volt, Radamés Ignattali és Joel do Nascimento mellett. 2000-es létrehozása óta a Portable School of Music pandeiro oktatója.

 

Atabque
Az egyik legfontosabb hangszer a capoeirában. Jacaranda fából készül. Borjúbőr borítja a felszínét. Egy kötélrendszer fut át a dobtesten amely a bőr feszességéért felelős. A gyűrű tartja kötelet és körülveszi az atabaque egész héját. Az ékek a gyűrűk megfelelő helyen tartásáért felelősek. Ezt az egészet egy állványra tesszük. Ez általában ugyanolyan fából készül mint az atabaque.
atabaque

Agogó
Angolul harangot, gongot jelent. Eleinte a Joruba törzsek használták Afrikában, Nigériában. Használják mind a Capoeirában és a szambában.
Kialakítása ‘U’ alakú.Lehetnek 1-4 harangból állóak. A capoeirán belül egy kisebb és egy nagyobb harangból áll össze a hangszer. A kisebb magasabb míg a nagyobb mélyebb hanggal bír. Készülhet fémből és fából egyaránt. Egy bot hozzáütésével szólaltathatjuk meg. Az agogo követi a pandeiro és az atabaque ritmusát. Az agogo-t oly módon üssük, hogy az a többi hangszer hangját ne fedje el.agogo

Reco-reco
Más néven kaparó. Afrikai eredetű hangszer ami bambuszból vagy fából készül. Henger    testű, vésett rovátkákkal a tetején. Fabottal ütik, kaparják így zenélnek rajta. A hangszer alján egy lyuk található aminek a funkciója a különböző tónusok elérése. A hangszert számos Brazil zenei műfajban használják mint például a Capoeira és a Szamba.
reco-reco