Mi a helyzet Brazíliában? (19 Január)

A választások után, kissé csalódottan elnémult ez a rovat. Jair Bolsonaro megválasztása után Brazília az Amnesty International korrupciós toplistáján a „Figyelni kell rájuk” kategóriába került, ami nem romlás, nem javulás, hanem a valószínűleg romlani fog kategória. Az USA mellett Magyarország is itt tipeg, siralmas helyezéssel, ami megintcsak párhuzam a két ország között. Sajnos másik tragédia appropóján írok, ami haznákkal ismét rokonítja Brazíliát. Sokan emlékezhetnek a hazánkban lezajlott „Vörös Iszap” katasztrófára. Sajnos hasonlóan tragikus gátszakadás történt pár napja Brazíliában, 25.-én, pénteken, Minas Geraisban szakadt át egy iszaptározó gátja a Córrego de Feijão bányánál. Az anyagi kár jelentős, de az áldozatok száma is rémes. Legalább hatvanan haltak meg és majdnem háromszáz ember tűnt el. Az ilyen katasztrófákban… igen, beszélhetünk többesszámban, nem csak Ajka miatt, de a 2015-ös incidens miatt is például. Szóval az ilyen katasztrófáknál az a rettenetes, hogy hiába kapnak kártérítést a családok, rengetegen meghalnak, emberek és állatok egyaránt. Ezen a tényen nem segít a kártérítés és egy gátszakadás nem természeti katasztrófa. Hiába fogjuk New Orleans eláradását a hurrikánra, mindenki tudta évtizedek óta, hogy az a gát egyszer majd engedni fog. Ezeknél a bányakatasztrófáknál egyértelműen emberi mulasztás okozta a szörnyű pusztítást. Annak ellenére is megtörtént, hogy az erre vonatkozó törvényeket megszigorították az elmúlt években. Akkor az ellenőrzés volt elégtelen? Vagy megint a korrupció ütött vissza az ártatlanokon? Most már mindegy. A lényeg az, hogy mi is évről évre végignézzük meglepődve, ahogy kiönt a Tisza, de nem nagyon zavar senkit aki illetékes lenne. Talán ha nem az utolsó utáni pillanatban próbálnánk homokzsákokat pakolni, hanem egy nyugodt időszakban pár buldózerrel fentebb tennénk a még elviselhető vízszintet, akkor márciusban nem lenne gondunk. Vajon Hollandiában készülnek a mélyföldön arra, hogy a globális felmelegedés megemeli a vízszinteket? Szerintem igen. Visszatérve a katasztrófára a youtube videók mindent elárulnak a helyzet súlyosságáról.

De lássuk mi van még? Emlékeztek még amikor az őslakosokról írtunk, a Pataxókról? Aki megtanulta a leckét, tudja, hogy ők bizony errefele élnek. A folyóikat mind megszennyezte az iszap. A vérvörös vizekből képtelenek halászni, inni. Hatalmas veszélybe került ez a törzs, akiknek még az eredetmítosza is a folyóikhoz kötött.

A felelős cég, a Vale beomlott a tőzsdén és milliárd dollárokat vesztett értékéből. Ez a legkevesebb. Sajnos a BP is egyhamar kilábalt a Mexikói Öböl élővilágának elpusztítása után rájuk zúduló bajból, ami azt mutatja, hogy az ilyen kitermelőknek ezek a katasztrófák csak átmeneti kellemetlenségek. Az aktivisták igyekeznek, de ismerjük a rendszert. Valószínűleg egy kis pénzügyi bírság és egy kis felfüggesztett irgumburgum után mehet vissza mindenki a yachtra napozni.

Sajnálom, hogy ennyire szubjektív lett ez a cikk. Még jobban sajnálom, hogy semmi vidámról nem tudok beszámolni.

1%

Nagyjából mind tudjátok, hogy miről is van szó. Évente egyszer, amikor az adóbevallás történik, mindenki dönthet úgy, hogy az adójából 1+1 százalék nem az államhoz jut, hanem valamilyen szervezet, intézmény számára ajánlja fel. Ebben a dologban immár mi is részt veszünk, szóval arra kérünk titeket, hogy ha szeretnétek minket támogatni, vagy éppen nincs kedvetek senki mást támogatni, akkor éljetek ezzel a lehetőséggel irányunkban.

Ehhez az adatok:
Szervezet neve:
Brazil Kulturális és Harcművészeti Egyesület
Adószáma:
18646009-1-09

Nyilván szeretnétek tudni, hogy mire fogjuk fordítani a pénzt amit így kapunk. Terveink szerint az adózással és hasonló adminisztrációs, bürokratikus katyvaszokkal járó kiadásainkat szeretnénk fedezni felajánlásaitokból, a kimaradó összeget pedig terembérletre tervezzük fordítani.

Nem biztos, hogy mind tudjátok, hogy miként is lehet felajánlani az adó 1 százalékát, ezért bátorkodtam idemásolni szóról szóra a NAV weboldalán szereplő rövid útbaigazítást:

Magánszemélyként az idén is dönthet úgy, hogy a megfizetett adójának 1%-át felajánlja egy regisztrált civil szervezetnek, további 1%-át pedig valamely technikai számmal rendelkező egyháznak vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak (2019-ban a Nemzeti Tehetség Programnak).

Az 1+1%-os felajánlásáról – függetlenül attól, hogy a 2018-as személyi jövedelemadó-bevallását hogyan nyújtja be – a bevallással együtt vagy akár attól elkülönülten is rendelkezhet.

Amennyiben a magánszemély rendelkezik elektronikus tárhellyel, nyilatkozatát a legegyszerűbb módon, elektronikus úton nyújthatja be:

  • az e-SZJA webes felületenaz online kitöltő segítségével vagy
  • az ÁNYK keretprogram segítségével a bevallással együtt, annak EGYSZA lapját kitöltve vagy attól elkülönítve a 18EGYSZA nyomtatvány kitöltésével.

Papíros formában postai úton vagy lezárt borítékban a NAV ügyfélszolgálatain személyesen illetve meghatalmazott útján nyújthatja be:

  • a személyi jövedelemadó-bevallással együtt, annak EGYSZA lapját kitöltve,
  • az e-SZJA felületen megtalálható kitöltő program segítségével elkészített, majd kinyomtatott nyilatkozati lapon,
  • a 18EGYSZA jelű nyomtatványon vagy annak adattartalmával egyező nyilatkozati lapon, továbbá
  • amennyiben a munkáltató vállalja a nyilatkozatok összegyűjtését, az 1%-os nyilatkozatod május 10-ig adhatod át neki, lezárt, feltüntetett adóazonosító jellel, a ragasztáson átnyúlóan aláírt borítékban.

Segítségeteket nagyra értékeljük!

Egyesületünk alapszabálya

A brazil népviselet és egy furcsa hangszer

Előre le kell szögezzem, hogy ez nem egy átfogó írás lesz a viseletről és az összes afro-brazil hangszerről. Egyszerűen reflektálok egy bejegyzésre, amit a facebookon találtam.


A Navalha Libertaria nevű közösség tárta elénk Joaquim Cândido Guillobel
két kis festményét, alatta egy hosszas, zengzetes elmélkedéssel. Nem akarok kritikát megfogalmazni a dologról, inkább mutatom a két képet (utolsó kettő) és még sokkal többet is ennek a neves építésznek és kutatónak a tarsolyából:

Egyértelműen a teljesség igénye nélkül másoltam be pár alkotását. Sokkal többet találtok tőle, címekkel együtt EZEN a lapon. A művész életrajzából láthatjuk, hogy a gyűjtemények bár az 1820-as évek elején jelentek meg, az ábrák nagy részét 1814-ben készítette azzal a szándékkal, hogy a helyi népviseletet örökítse meg. A teljes kötetekre nem találtam rá digitalizálva, de pár oldalt itt megtekinthettek belőlük csodás felbontással.

Egyértelmű, hogy sok néprajzkutató hivatkozik ezekre az ábrákra és hogy számos szakmai megállapítást tehetünk a képekből kiindulva. A ruhák anyaga, a festésben domináló kék és a festetlen fehér ruhák mind külön könyveket érdemelnek. Hazánkban például a kékfestést méhviasszal és az indigó nevű növénnyel csinálták. Valószínűleg Brazíliában is hasonló eljárásokat alkalmaztak. A megfelelő időben lehet hogy a viseletekről fogok írni egy részletesebb cikket, de lássuk be, hogy ez egy olyan tág témakör, mint a brazil gasztronómia.

Mindenesetre az ábrákhoz visszakanyarodva érdemes megtekinteni a portugálok és a rabszolgák ruháit is, de amit leginkább kiemelnénk most, az az utolsó két kép, melyeken árusokat láthatunk hangszerrel a kezükben. A berimbau használatáról a feljegyzések igen sekélyesek, de az ábrákon láthatjuk, hogy 1814-ben biztosan használtak berimbaut a rabszolgák. A képen látható fekete árus éppen arra használja, hogy a hangjával a lehetséges vevőket maga köré gyűjtse. Semmiben sem különbözik a megoldás a family frost napjainkban is használt hívószignáljától.

Bizonyára már mindenki az utolsó képnél nézelődik, amelyen egy nagyon izgalmas hangszert látunk. Hajdan úgy nevezték, Viola q. tocao os Pretos. Ez annyit jelent, hogy olyan gitár, amin a feketék játszanak. Joaquim Jose Codina 1780 tájékán számolt be ezen a néven az ilyen hangszerekről, de már jóval előtte is ismert volt a létezésük. Guillobel háromszor is újra lerajzolta az itt is látott képet, de a hangszer nem sokat módosult az ábrákon. A lelkes capoeiristák napjainkban persze egyből úgy hivatkoztak az újra-felfedezett hangszerre, mint sokhúros berimbaura, de ha a szaknyelvet szeretnénk követni, maradjunk inkább a „viola d’ Angola” elnevezésnél, amely bár pontatlan kissé, de ha a franciasaláta kifejezést pironkodás nélkül használjuk a majonézes katyvaszra, akkor Jean – Baptiste Debret terminológiáját is használhatjuk nyugodtan erre a hangszerre. A Berlini Etnológiai múzeum gyűjteménye egyértelműen megmutatja a hangszer afrikai eredetét. Másfelől az ábrák és néhány fotó tanulsága szerint Brazíliában is készültek ilyen hangszerek a rabszolgák köreiben. Bár mára már feledésbe merültek és csak „sokhúros berimbau”-ként beszélünk róluk, mint valami mendemondáról, mégis készültek ilyen hangszerek Brazíliában és zenéltek is velük a rabszolgák. Ha valaki szeretne jobban elmerülni ennek a hangszernek a történelmében, annak ezt az esszét tudom ajánlani. Nyilván jobban összeállna a kép, ha mindent leírnék itt, de a lényeg, hogy láthatjátok a képecskéken a népviseletet és most már tudjátok, hogy ez a hangszer is létezett hajdan és két kontinensen is játszottak rajta.