Az alábbi cikk voltaképpen egy fejezet Gerard Taylor Capoeira című könyvéből. Több hivatkozást is tartalmaz egyéb írásokra, sajnos a teljes bibliográfiát nem tudjuk jelenleg feltüntetni. Néhány hiperhivatkozást mi is beletettünk a szövegbe az érdeklődők kedvéért ezek a hivatkozások néha videókra, néha idegennyelvű oldalakra mutatnak. Reméljük idővel mindent le tudunk nektek fordítani, az anyag végtelen. Reméljük tetszeni fog ez a fordítás, mert több hasonlóval is szeretnénk előállni a jövőben a mesterek életéről, a capoeira világáról, történelméről. Előre leszögezzük, hogy nem minden állítással értünk egyet a szerzőtől, de ettől függetlenül a fejezetet változtatások nélkül fordítottuk le. Továbbá fontos megjegyezni, hogy a könyv írója a modern ritmusokkal nem foglalkozik az írásban, vizsgálata tárgyát nagyrészt Mestre Pastinha és Mestre Bimba által kedvelt berimbau ritmusok képezik.
A Berimbau Ritmusai
Az órák végén zajlott a roda. Rio de Janeiroi kortársaitól eltérően Mestre Bimba az alunokat (tanulókat) arra tanította, hogy a megfelelő stílusait játsszák a capoeirának a jellemző berimbau ritmusokra. Angelo Decanio a következő definíciókat adta a játéktípusoknak amiket a ritmusokhoz játszottak:
– Cavalaria – Nehéz, bonyolult, erőszakos játék
– Iuna – Alacsony, okos, ravasz, bölcs játék, koreográfia jellemzi, exhibicionista… Visszatérés a játékos stílushoz!
– Banguela és Banguelinha – Belső játék, testközelben, szorosan közel egymáshoz, gyakorlás a vágó és szúrófegyverek elleni védekezésre
– Idalinha – Magas, nyitott, okos játék, mozdulatokban gazdag
– Sao Bento Grande – Regional stílusú játék, erős, gyors, sokkal agresszívabb mint magamutogató, férfias a malícia elveszítése nélkül. (A malícia a ravaszság, fortélyosság és trükkösség, ami a játékokat jellemzi)
– Sao Bento Pequeno – Egzenletesebb játék, testközelben, több borítással és malíciával!
– Santa Maria – Egyszerű, de gyors ritmus, megengedi a magas és nyitott mozdulatokat, sok floreioval
– Amazonas – A Mestre találta ki, nehéz követni
Waldeloir Rego antropológus gyűjtötte össze Salvador híres mestereinek a kedvenc ritmusait a kései hatvanas években. Mestre Bimba Sao Bento Grandet, Benguelát, Cavalariát, Santa Mariat, Iunát, Idalinát és Amazonast játszott. Mestre Pastinha Sao Bento Grandet, Sao Bento Pequenot, Angolát, Santa Mariát, Cavalariát, Amazonast és Iunát.
Napjainkban Mestre Bimba és Mestre Pastinha Sao Bento Grande-ja között néha úgy tesznek különbséget, hogy hozzáteszik „de Regional” vagy „de Angola”, de ezek a kifejezések még nem léteztek abban az időben, amit jelenleg vizsgálunk.
Általában Mestre Bimba a rodáját Sao Bento Grande-val kezdte, ezzel jelezve hogy gyors, egyenes a játék. Amíg zenélt, minden tanítványa bement egyszer a rodába. Néha átváltott Benguelára (Banguelának is hívják), hogy lelassítsa a játékot, különösen, ha a játékosok túl ingerültté vagy agresszívvá váltak. Mestre Acordeon a könyvében (Capoeira: Egy brazil művészet) úgy fogalmazott, hogy a Banguela ritmus az alacsony játékot jelezte, „fordulatokkal, csapdákkal és kibúvókkal”. Az Angolában a Banguela ritmus a jogo de dentro késekkel játszott változatát jelentette. A Iuna elegáns játékot követelt meg, és a játékosok a cintura desprezada akrobatikus dobásait adták elő benne. A különböző játékstílusokat vezető különböző berimbau ritmusok tradícionálisak voltak a capoeirában, de némelyek ismerete elveszett vagy elhanyagolódott a hatvanas és hetvenes években. Azóta néhány idős mester újra felelevenítette ezek ismeretét.
Mestre Beija Flor a szerzőnek azt mondta, a Santa Maria egy precíz, pontos játék volt. Az Angola lassabb volt, mint a Sao Bento Grande és malíciával gazdagon játszották. A Sao Bento Grande közeli, feszes, gyors játék volt.
Mestre Pastinha a következő megkülönböztetést alkalmazta:
– Sao Bento Grande – „A könnyed játék”
– Sao Bento Pequeno – „A capoeira szambája”
– Banguela – „késjáték” élénk és eleven
– Santa Maria – „A capoeira himnusz”
– Amazonas – „A középső játék”
– Iuna – „A kúszó játék”
A Iunát a mesterek játékaként is nevezték, ami gyakran bemutatókhoz társult Batizadokon, vagy ceremóniákon, mint a virrasztás. Mestre Acordeon említette a Cinco Salamao ritmust is, amit akkor játszhattak, amikor valaki a jogo közben halt meg. Mestre Pastinha hívta fel a figyelmet a Cavalariára, egy figyelmeztető ritmusra. Az Aviso egy másik ritmus volt, ami idegenek közeledtére figyelmeztetett. A Black Belt Magazinban megjelent cikkjében Mestre Pastinha az Angolinhát és a Samba de Angolat is említi, de nem tért ki rá, milyen típusú játékot jelöltek.
Megerősítve Mestre Pastinha szavait, Caribé azt mondta, hogy a ritmus a Jogo de Dentro Com Faca-hoz (egy közeli, belső játék késsel) a Banguela de Angola volt, ami különbözik Mestre Bimba Banguelajától. Ennek kapcsán egy levélben Lloyd Howellhez, Nestor Capoeira ezt írta:
Ez csak egy pár bizonyos capoeira játékosra igaz a régi jó negyvenes és ötvenes évekből….Sok helyen játszhattál a ritmusra, ami a fehér fegyverekre (kések, borotvapenge) volt jellemző, de nem feltétlenül kellett a kezedben lennie a fegyvereknek….csak úgy mozogtál, mintha nálad lennének, de valójában nem volt nálad semmi.
Mestre Noronha, capoeira angola mester hét különböző ritmust sorolt fel:
– Jogo de Dentro – „a kiváló megfigyelés játéka”
– Sao Bento Grande – „a rúgások felkészítésének játéka”
– Quebra mi com gente macaco – „Nadrágszár balao” (balao de boca de calca)
– Samba de Angola „a lábsöprések és a térdrúgások játéka
– Panha laranja no chao tico tico – „Magas és alacsony játék” (Ezt az elnevezést gyakran használják arra a játékra is, amikor foggal kell a pénzt felvenni a földről)
– Este negro é o cao – „Erőszakos játék”
