Edzők Debrecenben

Monitor Cabeludo

Cabeludo

A Capoeira Hungria szervezésében már 2010 óta tanulható a Capoeira Debrecen városában. A csoport egyik alapítótagja, Monitor Cabeludo, polgári nevén Nagy Attila, továbbra is nagyrészt Debrecenben tart edzéseket, emellett a Brazil Kulturális és Harcművészeti Egyesület elnöki tisztségét is betölti.

Instrutor Cabeludo - Capoeira Debrecenben

A capoeirát 2003-ban kezdte tanulni, előtte egyéb sportokkal és táncokkal foglalkozott. Személyi edző képesítését 2015 májusában szerezte. A kedvenc harcművészete mellett klasszikus balettet is tanul. A Debreceni edzéseken felül igyekszik minél több csoport rendezvényeire eljutni, hogy folyamatosan újabb és újabb dolgokat tudjon tanítani a cívis városban. A brazil harcművészet mellett szívesen tart maculele és zenei tréningeket is, hiszen a capoeirának éppúgy része a népzene, a hangszerek ismerete, mint a különféle táncok, a szamba, vagy éppen az akrobatika. A csoporton belül még más oktatók felügyeletével is tanulható a capoeira Debrecen városában, így az érdeklődők több különféle stílussal is megismerkedhetnek.

Monitor Grilo

Grilo tartja Debrecenben a szombati, remek hangulatú edzéseket. Gyerekkora óta capoeirázik, emellett bokszol, brazil jiu-jitsut tanul.

 

Jogadora

A szombati gyerekedzések Jogadora felügyeletével zajlanak, családias hangulatban.

Jogadora

A kicsik Jogadorával játékosan tanulják a capoeira alapjait, mindezzel fejlesztve egyensúlyérzéküket, erejüket és ügyességüket. Az gyerek edzések részét képezik a capoeira és akrobatika mellett a ritmusgyakorlatok és az afro-brazil népdalokkal való ismerkedés is.

Monitora Alegria

Monitora Alegria

2008-ban kezdtem capoeirázni, a monitori fokozatot pedig 2018 nyarán szereztem meg. A capoeira azért fogott meg, mert nagyon sokrétű, rengeteg területen lehet benne tanulni és fejlődni, ebbe beletartozik a capoeira mozgásvilágán túl a zene, a szamba, az akrobatika, a maculele és még sok más. Továbbá azért is az életem része már több mint 10 éve, mert mindenki bele tudja vinni a saját személyiségét a mozgásába, a játékába, tulajdonképpen nincs két ember, aki ugyanúgy mozogna, olyanok vagyunk, mint az ujjlenyomat, különbözőek mind. Rólam elmondható, hogy szeretem a kontaktot, a támadásokat, amit az edzéseimre is szoktam vinni, de persze mindenkire vigyázunk, ezen kívül játékos feladatokat is gyakran alkalmazok, hiszen játszva tanulni jó. A capoeira edzéseken kívül 2017 szeptembere óta én koordinálom a szamba csoportunkat is, ami a hagyományos tánctanítás/tanulás helyett önszorgalmi alapon működik, vagyis közösen dolgozunk az új lépéseken és koreográfiákon.

Monitor Avancado

Monitor Avancado (Bodnár Ádám) 2011 márciusában csatlakozott a Capoeira Hungriához és 2017 nyarán szerezte meg monitori fokozatát. Stílusán jól látható táncos előképzettsége, de emellett sok akrobatikus elem is akad a játékában. A tréningek mellett sokszor tartott zenei tréningeket és  számtalan dalt tanított a csoportnak. Hangszerek, ének, játék, akrobatika és minden, ami hagyományosan a capoeira részét képezi megtalálható a repertoárjában. Instagramja.