Egyszer, réges-régen, élt egy gyönyörű óriásleány a Nagy Folyóban. A Hold Óriás udvarolt neki és el is nyerte szerelmét. Egy gyönyörű palotát épített neki ott, ahol a Nagy Folyó a tengerbe ömlik, csodásan faragott gyöngyházból és arannyal, ezüsttel, nomeg drágakövekkel díszítette. Soha azelőtt nem volt még a világon óriásnak vagy óriásnőnek ilyen meseszép palotája.

Mikor megszületett a Hold Óriás és a Nagy Folyó Óriásnőjének a leánya, az óriások úgy döntöttek, legyen ő minden forrás hercegnője és uralja az összes folyót és tavat. A szemei úgy ragyogtak, mint a holdsugár, a mosolya pedig mint a holdfény tükre a tavak vizén. Ereje a Nagy folyó ereje volt és gyorsasága a nagy folyó gyorsasága.

Ahogy a források szépséges hercegnője idősebb lett, egyre több udvarlója érkezett szerenádot zengeni neki a gyöngyház-palota ablaka alá, de egyikük sem nyerte el a szívét. Olyan boldog volt, hogy a palotában élhet az édesanyjával, hogy nem is foglalkoztatták az udvarlók. Soha még lány nem szerette úgy az anyját, ahogy a Források Hercegnője szerette a Nagy Folyó Óriásnőjét.

Utoljára a Nap Óriás érkezett szerelmet vallani a Források Hercegnőjének. A Nap Óriás ereje tíz mási kérőével ért fel. Annyira hatalmas volt, hogy elnyerte a hercegnő szívét.

Amikor megkérte a lány kezét és hogy költözzön vele a saját palotájába a Források Hercegnője így szólt hozzá: – Óh, Nap Óriás, annyira csodás és erős vagy! Sokkal jobban szeretlek, mint bármelyik másik kérőmet, aki valaha a palotám ablaka alatt énekelt. De anyámat is szeretem, Nem mehetek el veled, őt hátrahagyva. Megszakadna a szívem.

A Nap Óriás újra és újra szerelmett vallott, és sokat mesélt a hercegnőnek a csodás palotájáról, ahol boldogan élhetnének együtt, mint király és királynő. Végül a Források Hercegnője úgy döntött, vele tart és az év kilenc hónapjában a Nap Óriással fog élni, de minden évben három hónapra visszatér oda, ahol a Nagy Folyó a tengerbe ömlik, a gyöngyház-palotába,  hogy együtt legyen édesanyjával, a Nagy Folyó Óriásnőjével.

A Nap Óriás végül beleegyezett ebbe és összeházasodtak. Lakodalmuk hét nap és hét éjszaka tartott, aztán a Források Hercegnője vele ment a palotájába.

Ahogy megyegyeztek, a Források Hercegnője minden évben három hónapra visszatért az anyjához, oda, ahol a Nagy Folyó a tengerbe ömlik, a gyöngyház-palotába. Minden évben három hónapig a folyók újra daloltak, ahogy szaladtak medrükben. Minden évben három hónapig a tavak tükre ragyogott a napsütésben, ahogy szívük örömtől duzzadt.

Amikor a Források Hercegnőjének kisfia született, a hercegnő úgy döntött, elviszi, megmutatja anyjának, a Nagy Folyó Óriásnőjének. De a Nap Óriás ebbe nem egyezett bele. Megtiltotta a fiúnak, hogy elhagyja a palotát. Sok kérlelés és könyörgés után sem engedett, így a Források Hercegnője bánatosan útnak indult egyedül, gyermekét a legjobb dajkákra bízva, akiket talált.

Nagy Folyó Óriásnője úgy hitte, leánya nem fogja tudni meglátogatni, így a gyöngyház-palota, anyai szíve, a folyók és a tavak is a látogatás nélkül kell élniük tovább mindennapjaikat. Elindult hát, hogy megöntözze a földeket. A Földek egyik óriása ekkor foglyul ejtette.

Mikor a Források Hercegnője megérkezett  oda, ahol a Nagy Folyó a tengerbe ömlik, a csodásan faragott gyöngyház-palotához, arannyal, ezüsttel, nomeg drágakövekkel díszítve, senkit sem talált otthon. Szobáról szobára szaladt: – Jajj édesanyám, hol vagy? Merre rejtőzöl előlem?

Válasz nem jött, csak a saját hangja visszhangzott a gyöngyház-palota falai között. Minden szoba elhagyatott volt.

Kiszaladt a palotából és magához hívta a folyó halait. – Óh, folyó halai, láttátok-e édes anyámat?

Megszólította a tenger homokját: – Óh, tenger homokja, láttad-e drága anyámat?

Faggatta a partok kagylóit: – Óh, partok kagylói, láttátok-e szeretett anyámat?

Nem jött válasz. Senki sem tudta, hol van a Nagy Folyó Óriásnője.

A Források Hercegnője úgy elkeseredett, hogy a szíve majd’ megszakadt. Aggodalmában bejárta a földeket, aztán a Nagy Szél házához ment. A Nagy Szél Óriása messze járt, de atyja, a Vén Tél otthon volt, és nagyon megsajnálta a Források Hercegnőjét.

– Biztos vagyok, hogy a fiam meg fogja találni édesanyádat. – mondta megnyugtatóan. – Hamarosan hazaér napi teendőiből.

A Nagy Szél Óriása szörnyen dühösen tért haza. Viharzott, tombolt, mindent elfújt, amit csak látott. Apja elrejtette előle a lányt egy szobácskába, nehogy baja essék. Miután a Nagy Szél Óriás megvacsorázott, jobb kedvre derült. Ekkor kérdezte meg az apja, a Vén Tél:

– Óh, fiam, ha egy vándorló hercegnő jönne erre, hogy kérdezzen tőled, miképpen tennél?

– Hát felelnék a kérdéseire lehjobb tudásom szerint.

Az apja kinyitotta a szoba ajtaját és a Források Hercegnője előlépett. Hosszú vándorlása és bánata dacára még így is gyönyörű volt gyöngyökkel és gyémántokkal hímzett zöld ruhájában. Térdre borult a Nagy Szél Óriása előtt. – Nagy szél Óriása. – kezdte, miközben az óriás felsegítette – Én a Nagy Folyó Óriásnőjének leánya vagyok. Elvesztettem édesanyámat. Már mindenhol kerestem, most eljöttem hozzád segíségért. El tudod nekem mondani, hogy merre találom?

– Édesanyádat egy föld óriás ejtette rabul. Éppen tegnap jártam arra. Szívesen veled tartok és segítek neked kiszabadítani őt. Induljunk is!

A Nagy szél Óriása vissza vitte a Források Hercegnőjét a földre sebes paripáin, aztán megostromolta a föld óriás kastélyát, aki fogságban tartotta a Nagy Folyó Óriásnőjét. Eközben a Források Hercegnője a falak alatt, titokban alagutat ásott ki a tömlöchöz. Képzelheted, az anyja mennyire örült neki, mikor meglátta!

Mikor a hercegnő kivezette a kastály tömlöcéből édesanyját, megköszönte a Nagy Szél Óriásának a segíségét. Aztán hazasiettek oda, ahol a Nagy Folyó a tengerbe ömlik, a csodásan faragott gyöngyház-palotába, arannyal, ezüsttel, nomeg drágakövekkel díszítve.

Mire visszaértek, a folyók kiszáradtak. A Források Hercegnője ekkor jött rá, hogy sokkal tovább maradt távol, mint három hónap. Egy éven és egy évszakon át volt távol. Elbúcsúzott hát anyjától és hazasietett.

Míg a Források Hercegnője távol volt, a Nap Óriás egyre dühösebb lett. Egy idő után oly haragos volt, hogy elvett egy másik hercegnőt. Az új felesége szélnek engedte a dajkákat és úgy bánt a Források Hercegnőjének fiával, mintha szolga lenne.

Mikor amaz rájött, hogy mi történt, megszöktette a fiát a Nap Óriás palotájából és elrejtőztek a tenger mélyén. Ott annyira sírt,  hogy a vizek emelkedni kezdtek. Olyan magas lett az ár, hogy elérte a Nap Óriás palotáját is. Negyven napig takarta el a palotát az ár, majd mikor a víz visszavonult, a Nap Óriás megértette, hogy soha többé nem láthatja a Hercegnőt.

Fiuk felcseperedett és az Eső óriása lett. Azóta az esős évszakban záporokkal áztatja a földet,  úgy zokogva, ahogy az anyja sírt, amikor elvesztette szerelmét, a Nap Óriást.