Mese: Óriásföld Szökőkútja

Élt réges-régen egy vak király. Összehívta országa összes orvosát, de egyikük sem tudott rajta segíeni. Nem volt egyetlen egy se, aki vissza tudta volna adni a király látását. Egy napon aztán egy öregasszony érkezett a palotához és így szólt a kapuban álló őrhöz:

– Váltanék egy szót a vak királlyal. Tudok egy gyógymódot a vakságára!

Az őr a király színe elé vezette az öregasszonyt. A király a királyi trónuson ült, fején a királyi koronával, de királyi arca szomorú volt, mert letakart, vak szemei nem láthatták a palota ablakából, ahogy a nap ragyog a mélykék óceán felett, nem láthatták az udvar urait és hölgyeit előkelő lila, ezüst és arany ruháikban és nem látthata királynője szépségét sem.

– Királyi felség! – kezdte az öregasszony, midőn mélyen meghajolt az uralkodó előtt – Csak egy dolog van a világon, ami visszaadhatja szemed világát, ez pedig annak a szökőkútnak a víze, amit Óriásföldön találni. Mosd le szemeidet ezzel a vízzel és látásod visszatér majd!

– Hogyan szerezhetném meg ezt a csodás vizet? – kérdezte a király. – Óriásföld messze van a királyságomtól és nem tudom oda az utat. – A király, a királyné és az egész udvartartás izgatottan várta az öregasszony válaszát.

– Felségednek egy erős flottát kell építtetnie, ami felhajózhat a nagy folyón, ami Óriásföldön folyik. – mondta – Az expedíciót egy oroszlánszívű királyfinak kell vezetnie, mert megannyi veszély fog rájuk leselkedni az út során! Óriásföld Szökőkútja egy magas, sziklás hegy csúcsán áll és csak egy olyan bátor királyfi érheti el, aki az úton nem néz se jobbra, se balra. Hatalmas óriások állnak az út mentén és azonnal rabul ejtik azt, aki nem előre néz. A hegy csúcsán a szökőkutat pedig egy sárkány őrzi. Csak akkor lehet a vízhez jutni, mikor a sárkány alszik. Számtalan királyfi próbálkozott már, de mind elbukott. Ha találsz egy elég bátor királyfit, aki feljut a hegycsúcsra, az találni fog ott egy anyókát, aki majd elmondja neki a sárkány ébren van-e vagy alszik.

Óriásföld Szökőkútja

Azzal az öregasszony távozott a palotából. A király megfogadta a tanácsát és elküldetett a három fiáért, majd elmondta nekik is a hallottakat.

– Apám! Bátor vagyok és bölcs. – mondta a legidősebb királyfi. – Majd én elmegyek a küldetésre. Hozok neked a Óriásföld Szökőkútjának vizéből és meggyógyítom a szemedet.

A király elrendelte a hatalmas flotta elkészítését az expedícióra. Rengeteg pénzt adott a fiának a felkészülésre. Az egész ország a küldetés előkészítésén fáradozott.

A királyfi ültetett egy narancsfát a királyi kertbe és így szólott öccséhez, a középső királyfihoz:

– Figyeld ezt a fát! Ha a levelei elhervadnak, akkor valami baj történt velem. Akkor gyere utánam segíteni!

A királyfi tele zsebbel és egy hatalmas flottával indult útnak. Megannyi kikötőben megálltak útközben és mivel a királyfi igencsak szerette a szerencsejátékot, mire Óriásföldre ért, minden pénze elfogyott. Miután felhajózott a nagy folyón, meglátta a hatalmas hegyet. Magához vett egy kulacsot a víznek, majd útra kélt, lassan haladva felfelé a hegyen, végig csak előre nézve.

Egyhamar óriások hangját hallotta üvölteni. Szeme sarkából látta is az óriásokat. Megfeledkezett róla, hogy nem nézhet se jobbra, se balra és amint oldalra pillantott, egy óriás egyből foglyul ejtette.

– A rabszolgám leszel örökké és tovább, hacsak nincs nálad elég pénz, hogy megváltsd a szabadságod! – de a királyfinak nem volt pénze.

Otthon, a királyi kertben, a narancsfa levelei hervadni kezdtek és a középső királyfi, amikor ezt észrevette a király elé járult.

– Apám! Tudom, hogy bátyám bajban van, utána kell mennem segíteni!

A király újabb hatalmas flottát építtetett és még több aranyat adott a középső királyfinak, mint a másiknak. Az egész királyság igyekezett a munkával, hogy minél hamarabb útnak indulhasson.

A királyfi a kertben egy citromfát ültetett és így szólott a legfiatalabb testvérhez:

– Figyeld ezt a fát! Ha a levelei elhervadnak, akkor valami baj történt velem. Akkor gyere utánam segíteni!

A királyfi tele zsebbel és egy hatalmas flottával indult útnak. Megannyi kikötőben megálltak útközben és mivel a királyfi igencsak szerette a mulatságokat, mire Óriásföldre ért, minden pénze elfogyott. Miután felhajózott a nagy folyón, meglátta a hatalmas hegyet. Magához vett egy kulacsot a víznek, majd útra kélt, lassan haladva felfelé a hegyen, végig csak előre nézve.

Egyhamar óriások hangját hallotta üvölteni. Szeme sarkából látta is az óriásokat. Mégsem nézett se jobbra, se balra. Egyszercsak meghallotta testvére hangját, aki egy óriás rabságában jajveszékelt.

Megfeledkezett róla, hogy nem nézhet se jobbra, se balra és amint oldalra pillantott, egy óriás egyből foglyul ejtette.

– A rabszolgám leszel örökké és tovább, hacsak nincs nálad elég pénz, hogy megváltsd a szabadságod! – de a királyfinak nem volt pénze.

Otthon, a királyi kertben, a citromfa levelei hervadni kezdtek és a legifjabb királyfi, amikor ezt észrevette a király elé járult.

– Apám! Tudom, hogy bátyám bajban van, utána kell mennem segíteni!

– Jajj fiam, hisz még csak gyerek vagy. Hogy járhatnál sikerrel ott, ahol két bátyád elbukott?

A királyfi könyörgött apjának, aki végül újabb hatalmas flottát építtetett és maradék aranyát a legkisebb fiának adta. A királyfi egyetlen kikötőben sem állt meg Óriásföldig. Miután felhajózott a nagy folyón, meglátta a hatalmas hegyet. A fülébe gyapotot tömött, magához vett egy kulacsot a víznek, majd útra kélt, lassan haladva felfelé a hegyen, végig csak előre nézve. Nem hallotta se az óriásokat, sem a testvérei jajveszékelését, ahogy az óriások náspángolták őket. Végül megérkezett a hegy csúcsára, ahol egy öregasszonnyal találkozott. Kivette hát a gyapotot a füleiből.

– Épp időben érkeztél. – mondta az öregasszony – A sárkány most alszik.

Az anyóka segített a királyfinak megtölteni a varázsvízzel a kulacsát, majd így szólt: – A sárkány, ami a szökőkutat őrzi egy elvarázsolt hercegkisasszony. Soha senki nem jutott el még idáig, de most, hogy eljöttél, az átok egy év és egy nap múlva meg fog törni. Gyere vissza akkor és kérd meg a kezét! – az anyóka egy gyűrűt adott a királyfinak és a királyfi is adott egyet sajátjai közül az anyókának.

– Ha az átok megtört, húzd a királylány ujjára a gyűrűmet. Egy év múlva visszatérek. -mondta a királyfi és elindult visszafelé a vízzel. Félúton szembetalálkozott testvéreivel:

– Éljen! Elhoztad a vizet ami meggyógyítja atyánkat. – örvendeztek – Ha van nálad elég pénz, akkor kifizetheted értünk a váltságdíjat, hogy visszatérhessünk a királyságba.

– A zsebem még mindig tele arannyal. Megváltom hát a szabadságotokat, gyertek velem!

Miközben lefele vitorláztak a nagy folyón, a két idősebb testvér tervezgetni kezdett. Így szólt az egyik a másikhoz:

– Hogyan hagyhatnánk, hogy a király azt hallja, hogy mi elbuktunk, a legifjabb pedig sikerrel járt? Nem hagyhatjuk, hogy megtudja, hogy elköltötöttük az összes pénzét! Tegyük ki a partra, aztán menjünk haza a varázsvízzel és ha a király meggyógyult, élvezzük ki a háláját és éljünk boldogan míg meg nem halunk!

Így is tettek. Amikor a legifjabb királyfi elaludt, egy csónakkal kivitték a partra és otthagyták. Amikor felébredt, hosszú kóborlás után egy szegény halászembernél talált menedékre, akinél munkába állt.

Odahaza a király látása visszatért Óriásföld Szökőkútjának vizétől. A két idősebb királyfi mindenféle érdemrendeket kaptak, de az egész királyság gyászolta a legfiatalabbat, aki elveszett az úton. A király és a királynő sosem adták fel a reményt, hogy egyszer majd hazatér hozzájuk legkisebb fiuk. A királynő minden nap kikészítette a királyfi ruháit, hogy ha az egyszer hazatér, tiszta ruhába öltözhessen.

Hamar elrepült egy év és egy nap. A hatalmas sárkány elhagyta a szökőkutat és visszaváltozott királylánnyá. Az anyókával együtt várták a királyfi jöttét, de az nem jelent meg, ahogy ígérte. – Valami szörnyűség történhetett, hogy nem jött el. – mondta az anyóka – Olyan fiú volt, aki biztos nem szegte volna meg a szavát.

Az anyóka és a hercegnő, ujján a királyfi gyűrűjével, elmentek a király palotájához. Amikor a király meghallgatta őket maga elé hivatta a két fiát. Azok bevallották, hogy mit is tettek. A király tömlöcbe vetette őket.

A király és a királynő és az egész udvar a leggyorsabb hajóikon útnak indultak és kikötöttek ott, ahol a két gonosz testvére partra tette a királyfit. Az anyóka és a hercegnő, ujján a királyfi gyűrűjével is velük mentek. Sok-sok keresgélés után végül megtalálták a halász kunyhóját és benne a királyfit is.

A király és a királynő és az egész udvar örömkönnyekben tört ki, hogy életben találták a szeretett királyfit. A királynő, aki magával vitte a fia kedvenc ruháját, átöltöztette a királyfit aranyba és selyembe. Bár a ruhák szűkek és rövidek voltak, hiszen egy év alatt sokat nőtt a fiú, de így is nagyon csinos volt, amikor megkérte a szépséges királylány kezét.

A halász is jól meglepődött. Nem is gondolta, hogy a király fia az, aki neki dolgozik, akivel megosztja a kunyhóját.

– Lehet hogy királyfi, de annyi biztos, hogy ő volt a legszorgalmasabb fiú, aki valaha nekem dolgozott. – mondta a halász

– Valóban királyfi, és olyan nagyszerű, hogy ő fog uralkodni országunk felett, ha én már nem leszek. – mondta a király, miközben áldását adta az ifjú párra. Hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Mese: Hogyan Veszíette El a Nyúl a Farkát?

Egyszer régen, réges-régen, a nyúlnak hosszú volt a farka, a macskának pedig nem is volt. A macska mindig irigykedve nézte a nyúl szép hosszú farkát. Pont olyan volt, amilyet ő is szeretett volna magának.

A nyúl mindig is gondatlan, megfontolatlan kis állatka volt. Mikor aludni tért az egyik éjjel és vackából kilógott hosszú, csodálatos farka, éppen arra járt Cica Úrnő és egy éles késsel lemetszette a nyúl farkát. Fürgén magához varrta a szerzeményét. Ekkor ébredt fel a nyúl és meglátta mi történt.

– Nem gondolod, hogy rajtam sokkal jobban mutat? – kérdezte Cica Úrnő.

– Valóban. Nagyon passzol hozzád. – felelte a nagylelkű, önzetlen nyúl – Nekem amúgy is egy kicsit túl hosszú volt. Tudod mit? Tartsd csak meg és cserébe add nekem azt a jó éles kést!

A macska odaadta a nyúlnak a kést, aki elindult vele az erdőbe.

– Elvesztettem a farkamat, de szereztem egy kést. – morfondírozott – Majd szerzek egy új farkat, vagy valamit, ami éppen olyan jó!

Sokáig szökdécselt, át az erdőn, keresztül-kasul, míg végül találkozott egy öreg bácsikával. A bácsika éppen kosarakat font kákából, amit a fogával rágott ketté. Elgondolkozva nézett a nyúlra, akinek egy kés volt a szájában.

– Kedves kis nyuszi! Nem adnád nekem kölcsön azt a kést? Olyan nehéz a kákát kettéharapni!

A  nyúl odaadta neki a kést. A bácsika dolgozni kezdett vele, aztán hirtelen csatt, kettétört a kés.

– Jajj! Jajj! – kiabált elkeseredetten a nyúl. – Eltörted a szép új késemet. Mihez kezdjek most?

A bácsika bocsánatot kért a nyúltól, elmondta, hogy nem szándékosan törte el a kést. Eztán így szólt a nyúl:

– Egy törött késsel nem tudok mit kezdeni, de neked talán még jó lesz valamire. Tudod mit? Tartsd csak meg és cserébe add nekem az egyik kosaradat!

A bácsika odaadta a nyúlnak a kosarat, aki elindult vele az erdőbe.

– Elvesztettem a farkamat, de szereztem egy kést. Elvesztettem a késemet, de szereztem egy kosarat. – morfondírozott – Majd szerzek egy új farkat, vagy valamit, ami éppen olyan jó!

Sokáig szökdécselt, át az erdőn, keresztül-kasul, míg végül egy tisztásra ért. A tisztáson egy nénike éppen salátafejeket szedett, amiket a kötényébe gyűjtött. Elgondolkozva nézett a nyúlra, akinél egy kosár volt.

– Kedves kis nyuszi! Nem adnád nekem kölcsön azt a kosarat?

A  nyúl odaadta neki a kosarat. A nénike pakolni kezdett bele, aztán hirtelen csatt, leszakadt a kosár alja.

– Jajj! Jajj! – kiabált elkeseredetten a nyúl. – Eltörted a szép új kosaramat. Mihez kezdjek most?

A nénike bocsánatot kért a nyúltól, elmondta, hogy nem szándékosan törte el a kosarat. Eztán így szólt a nyúl:

– Egy törött kosárral nem tudok mit kezdeni, de neked talán még jó lesz valamire. Tudod mit? Tartsd csak meg és cserébe adj nekem egy pár fej salátát!

A nénike odaadta a nyúlnak a pár fej salátát, aki elindult vele az erdőbe.

– Elvesztettem a farkamat, de szereztem egy kést. Elvesztettem a késemet, de szereztem egy kosarat. Elvesztettem a kosarat, de szereztem pár fej salátát. – morfondírozott és közben rettentően megéhezett. A saláta nagyon illatos volt, ezért az egyikbe beleharapott. Ez volt a legfinomabb étel, amit valaha is evett!

– Elvesztettem a farkamat, de nem érdekel! Találtam valamit, amit ezerszer jobban szeretek! – kiáltott boldogan és falni kezdte a salátát.

Attól a naptól kezdve a nyúlnak nincs farka. Sőt, olyan nyúl sincs azóta, akit zavarna, hogy nincs farka. És azóta mindmáig nincs olyan nyúl, aki ne szeretné a salátát és ne lenne tökéletesen boldog, ha annyi salátát ehet, amennyit csak akar.

Hogyan Veszíette El a Nyúl a Farkát?

Mese: A Források Hercegnője

Egyszer, réges-régen, élt egy gyönyörű óriásleány a Nagy Folyóban. A Hold Óriás udvarolt neki és el is nyerte szerelmét. Egy gyönyörű palotát épített neki ott, ahol a Nagy Folyó a tengerbe ömlik, csodásan faragott gyöngyházból és arannyal, ezüsttel, nomeg drágakövekkel díszítette. Soha azelőtt nem volt még a világon óriásnak vagy óriásnőnek ilyen meseszép palotája.

Mikor megszületett a Hold Óriás és a Nagy Folyó Óriásnőjének a leánya, az óriások úgy döntöttek, legyen ő minden forrás hercegnője és uralja az összes folyót és tavat. A szemei úgy ragyogtak, mint a holdsugár, a mosolya pedig mint a holdfény tükre a tavak vizén. Ereje a Nagy folyó ereje volt és gyorsasága a nagy folyó gyorsasága.

Ahogy a források szépséges hercegnője idősebb lett, egyre több udvarlója érkezett szerenádot zengeni neki a gyöngyház-palota ablaka alá, de egyikük sem nyerte el a szívét. Olyan boldog volt, hogy a palotában élhet az édesanyjával, hogy nem is foglalkoztatták az udvarlók. Soha még lány nem szerette úgy az anyját, ahogy a Források Hercegnője szerette a Nagy Folyó Óriásnőjét.

Utoljára a Nap Óriás érkezett szerelmet vallani a Források Hercegnőjének. A Nap Óriás ereje tíz mási kérőével ért fel. Annyira hatalmas volt, hogy elnyerte a hercegnő szívét.

Amikor megkérte a lány kezét és hogy költözzön vele a saját palotájába a Források Hercegnője így szólt hozzá: – Óh, Nap Óriás, annyira csodás és erős vagy! Sokkal jobban szeretlek, mint bármelyik másik kérőmet, aki valaha a palotám ablaka alatt énekelt. De anyámat is szeretem, Nem mehetek el veled, őt hátrahagyva. Megszakadna a szívem.

A Nap Óriás újra és újra szerelmett vallott, és sokat mesélt a hercegnőnek a csodás palotájáról, ahol boldogan élhetnének együtt, mint király és királynő. Végül a Források Hercegnője úgy döntött, vele tart és az év kilenc hónapjában a Nap Óriással fog élni, de minden évben három hónapra visszatér oda, ahol a Nagy Folyó a tengerbe ömlik, a gyöngyház-palotába,  hogy együtt legyen édesanyjával, a Nagy Folyó Óriásnőjével.

A Nap Óriás végül beleegyezett ebbe és összeházasodtak. Lakodalmuk hét nap és hét éjszaka tartott, aztán a Források Hercegnője vele ment a palotájába.

Ahogy megyegyeztek, a Források Hercegnője minden évben három hónapra visszatért az anyjához, oda, ahol a Nagy Folyó a tengerbe ömlik, a gyöngyház-palotába. Minden évben három hónapig a folyók újra daloltak, ahogy szaladtak medrükben. Minden évben három hónapig a tavak tükre ragyogott a napsütésben, ahogy szívük örömtől duzzadt.

Amikor a Források Hercegnőjének kisfia született, a hercegnő úgy döntött, elviszi, megmutatja anyjának, a Nagy Folyó Óriásnőjének. De a Nap Óriás ebbe nem egyezett bele. Megtiltotta a fiúnak, hogy elhagyja a palotát. Sok kérlelés és könyörgés után sem engedett, így a Források Hercegnője bánatosan útnak indult egyedül, gyermekét a legjobb dajkákra bízva, akiket talált.

Nagy Folyó Óriásnője úgy hitte, leánya nem fogja tudni meglátogatni, így a gyöngyház-palota, anyai szíve, a folyók és a tavak is a látogatás nélkül kell élniük tovább mindennapjaikat. Elindult hát, hogy megöntözze a földeket. A Földek egyik óriása ekkor foglyul ejtette.

Mikor a Források Hercegnője megérkezett  oda, ahol a Nagy Folyó a tengerbe ömlik, a csodásan faragott gyöngyház-palotához, arannyal, ezüsttel, nomeg drágakövekkel díszítve, senkit sem talált otthon. Szobáról szobára szaladt: – Jajj édesanyám, hol vagy? Merre rejtőzöl előlem?

Válasz nem jött, csak a saját hangja visszhangzott a gyöngyház-palota falai között. Minden szoba elhagyatott volt.

Kiszaladt a palotából és magához hívta a folyó halait. – Óh, folyó halai, láttátok-e édes anyámat?

Megszólította a tenger homokját: – Óh, tenger homokja, láttad-e drága anyámat?

Faggatta a partok kagylóit: – Óh, partok kagylói, láttátok-e szeretett anyámat?

Nem jött válasz. Senki sem tudta, hol van a Nagy Folyó Óriásnője.

A Források Hercegnője úgy elkeseredett, hogy a szíve majd’ megszakadt. Aggodalmában bejárta a földeket, aztán a Nagy Szél házához ment. A Nagy Szél Óriása messze járt, de atyja, a Vén Tél otthon volt, és nagyon megsajnálta a Források Hercegnőjét.

– Biztos vagyok, hogy a fiam meg fogja találni édesanyádat. – mondta megnyugtatóan. – Hamarosan hazaér napi teendőiből.

A Nagy Szél Óriása szörnyen dühösen tért haza. Viharzott, tombolt, mindent elfújt, amit csak látott. Apja elrejtette előle a lányt egy szobácskába, nehogy baja essék. Miután a Nagy Szél Óriás megvacsorázott, jobb kedvre derült. Ekkor kérdezte meg az apja, a Vén Tél:

– Óh, fiam, ha egy vándorló hercegnő jönne erre, hogy kérdezzen tőled, miképpen tennél?

– Hát felelnék a kérdéseire lehjobb tudásom szerint.

Az apja kinyitotta a szoba ajtaját és a Források Hercegnője előlépett. Hosszú vándorlása és bánata dacára még így is gyönyörű volt gyöngyökkel és gyémántokkal hímzett zöld ruhájában. Térdre borult a Nagy Szél Óriása előtt. – Nagy szél Óriása. – kezdte, miközben az óriás felsegítette – Én a Nagy Folyó Óriásnőjének leánya vagyok. Elvesztettem édesanyámat. Már mindenhol kerestem, most eljöttem hozzád segíségért. El tudod nekem mondani, hogy merre találom?

– Édesanyádat egy föld óriás ejtette rabul. Éppen tegnap jártam arra. Szívesen veled tartok és segítek neked kiszabadítani őt. Induljunk is!

A Nagy szél Óriása vissza vitte a Források Hercegnőjét a földre sebes paripáin, aztán megostromolta a föld óriás kastélyát, aki fogságban tartotta a Nagy Folyó Óriásnőjét. Eközben a Források Hercegnője a falak alatt, titokban alagutat ásott ki a tömlöchöz. Képzelheted, az anyja mennyire örült neki, mikor meglátta!

Mikor a hercegnő kivezette a kastály tömlöcéből édesanyját, megköszönte a Nagy Szél Óriásának a segíségét. Aztán hazasiettek oda, ahol a Nagy Folyó a tengerbe ömlik, a csodásan faragott gyöngyház-palotába, arannyal, ezüsttel, nomeg drágakövekkel díszítve.

Mire visszaértek, a folyók kiszáradtak. A Források Hercegnője ekkor jött rá, hogy sokkal tovább maradt távol, mint három hónap. Egy éven és egy évszakon át volt távol. Elbúcsúzott hát anyjától és hazasietett.

Míg a Források Hercegnője távol volt, a Nap Óriás egyre dühösebb lett. Egy idő után oly haragos volt, hogy elvett egy másik hercegnőt. Az új felesége szélnek engedte a dajkákat és úgy bánt a Források Hercegnőjének fiával, mintha szolga lenne.

Mikor amaz rájött, hogy mi történt, megszöktette a fiát a Nap Óriás palotájából és elrejtőztek a tenger mélyén. Ott annyira sírt,  hogy a vizek emelkedni kezdtek. Olyan magas lett az ár, hogy elérte a Nap Óriás palotáját is. Negyven napig takarta el a palotát az ár, majd mikor a víz visszavonult, a Nap Óriás megértette, hogy soha többé nem láthatja a Hercegnőt.

Fiuk felcseperedett és az Eső óriása lett. Azóta az esős évszakban záporokkal áztatja a földet,  úgy zokogva, ahogy az anyja sírt, amikor elvesztette szerelmét, a Nap Óriást.

A Források Hercegnője