Film: Mestre Bimba – A Capoeira Iluminada

  •  
  •  
  •  
  •  
  • 1
  •  
  •  

Azért vettem elő ezt a dokumentumfilmet, mert nemrégiben beszélgettünk Mestre Bimba szekvenciáiról. Talán tudjátok, talán nem, de ez nyolc alapvető szekvencia, amiket a Mestre az iskolájában tanított a capoeiristáknak és nagyon fontos alapjait képezték a capoeira regionalnak. A sok forrás sok variánst szült idővel, ezért arra jutottam, hogy a legcélszerűbb az lenne, ha úgy eleveníteném fel a tudásomat a szekvenciákkal kapcsolatban, hogy megnézem, benne vannak-e ebben a filmben. A filmet is régen láttam, a szekvenciákat is régen tanultam. A film legelején már a készítők felsorolásánál a Bimba szekvenciákat láthatjuk felülnézetből. Sajnos így elég nehéz ellesni őket, de nem baj. 78 perc csupán a teljes film. Úgy döntöttem, tanulok egy kicsit, megnézem újra.

Pár idézet és a bevezető után a mesterek szólnak pár szót, majd egy gyönyörű montázs jön mindenféle régi rodákból, tele balaokkal, kombinációkkal. Hajlamosak vagyunk elfelejteni így a 21. század feléhez masírozva, hogy régen milyen is volt a capoeira. Ami egyből szemet szúr, hogy mindenki fehérben capoeirázik, ahogy Mestre Bimba iskolájában kötelező volt. Mestre Pastinhánál ez máshogy  volt megkövetelve, de a világ legtöbb csoportjában az egyenruha most is fehér. Nálunk egyre többször fordul elő, hogy több a diák, aki mindenféle színes ruhákban edz, mint azok, akik egyenruhában vannak. De a kezdőktől persze nem is várhatjuk el, hogy talpig fehérben legyenek, ahogy a haladóknál is gyakran előkerül edzéshez a sok színes rendezvénypóló és csak az igazán fontos alkalmakra öltöznek fehérbe. A montázs videói között előkerül egy pár pillanatra a maculele is, ami külön csodás, mert én személy szerint nagyon imádom. A capoeira tiszta, klasszikus alakjában tárul elénk. Abból a néhány mozdulatból áll, amiket akkoriban tanítottak. napjainkra rengeteg új mozdulat került a capoeirába. Egészen más, ami akkoriban zajlott a rodákban. Néhol még most is úgy capoeiráznak, mint ezeken a felvételeken.

A klipszerű kezdés után a film komolyra fordul, antropológiai és történelmi szempontból kezdjük el megközelíteni a capoeirát és az afro-brazil kultúrát. Az ember elvész a soksok régi felvételben és közben különféle kutatók és mesterek mesélnek a capoeiráról és Manoel dos Reis Machadoról. Mestre Bimba életét egy másik cikksorozatban fogjuk tárgyalni. Elég annyit leszögezni itt, hogy Bimba szellemi teljesítményét is dícsérték a filmben, azt hogy edukácionálisan közelítette meg a capoeirát és így tudta elkezdeni annak az intézményesítését, legalizálását. A dolog nagyon dokumentarista jelleget ölt, majdhogynem száraznak mondanám, aztán valahol a film felénél elkezdenek a mestrek sztorizgatni, sőt, láthatjuk is játszani együtt őket az eredeti négy fal között, ahol Mestre Bimba oktatott hajdan. Lenyűgöző élmény. A film sokkal személyesebb hangvételűvé válik.

A Mestre Bimba – A Capoeira Iluminada 78 perc hosszú. Muniz Sodré “Mestre Bimba- Corpo de Mandinga” című könyve alapján készült 2005-ben, Luiz Fernando Goulart rendezésében. A számtalan archív felvétel értékes alkotássá teszi minden capoeiristaszámára és az egyre személyesebbé váló hangvétel egy kicsit közelebb hozza nekünk Mestre Bimbát, az örökségét. Akit érdekel a capoeira vagy a brazil történelem, annak nagyszerű élmény lesz ez a film, tele csodás capoeira dalokkal és kincset érő felvételekkel. Akit nem foglalkoztat mindez, egy kis időt az is rászánhat, hogy többet megtudjon a capoeiráról és annak történelméről.

Mestre Bimba - A Capoeira Illuminada

– Nagy Attila –
Capoeira edző Debrecenben.
A Capoeira Hungria csoport alapítótagja, a Brazil Kulturális és Harcművészeti Egysület elnöke.


  •  
  •  
  •  
  •  
  • 1
  •  
  •  

Instrutor Cabeludo névjegye

- Nagy Attila - Capoeira edző Debrecenben. A Capoeira Hungria csoport alapítótagja, a Brazil Kulturális és Harcművészeti Egysület elnöke.
A bejegyzés kategóriája: Brazil filmklub, Capoeira
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Mestre Bimba

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..