Címke: kritika

Film: O Nó do Diabo

Közzétéve Szerző:
Válasz

O no do diaboA vadonatúj brazil horror, az O Nó do Diabo voltaképpen egy antológia, négy rendező munkájával és több operatőrével. Az ötlet kiváló, a script nem rossz, az eredmény pedig két óra tömény rettegés. Attól rettegünk, hogy vajon a hátralévő idő is ilyen mérhetetlenül gyatra és unalmas lesz? Lelövöm a poént. A különböző sztorik különböző színvonalúak, ezért vannak kevésbé mély pontok is a dologban. Rendezőink ABC sorrendben:

Ian Abé

Gabriel Martins

Ramon Porto Mota

Jhésus Tribuzi

Igen, ez egy copy-paste az IMDB-ről. Több strapát nem ér ez a dolog. Nincs okom jobban lehúzni mint egyéb rossz filmeket, de lássuk be, hogy ennek a shownak 5 sansza is volt jónak lenni.
A kerete a történetenek, amiért megnéztem az annyi, hogy egy fazendán, avagy farmon, vagy udvarháznál, vagy akárhogy is fordítsam, csupa furcsa dolog történik. Ez természetes is, hiszen a gonosz fehérek bántják a feketéket és a macumba meg a hókuszpókusz lecsap rájuk. A vége felé ki is derül miként került elátkozásra a terület.

Kezdeném egy átfogó kritikával a dologról hangulatában: Végtelenül lassú és unalmas, színdarab jelleggel és kusza, erőltetett koncepcióval. Lássuk sorban ki hogyan rabolta az időnket. Idő. Fordított időrendben haladunk a történetekkel, mert az nagyon stílusos és véletlenül se tudunk meg túl korán semmit semmiről, de mire megtudjuk már nem is érdekel minket.

Első sztori: 2018. Egy paraszt kilyukasztja a fiúk focilabdáját. Nagyjából ennyi maradt meg Porto Mota úr első alkotásából. Próbálom felidézni. Jobb oldalról utáltunk mindenkit rádiónarrációval és egy puskával. Sok alkohol volt benne és meleg/biszexuális lányokat-fiúkat ölt meg a farm épületében, ami a központi helyszín a sztorikban. Két órája volt, de olyan gyengére sikerült, hogy nem emlékszem többre. A mészárlás jelenet mély nyomot hagyott bennem. A valaha elkészített legsekélyesebb tömeggyilkosság. Talán 5-6 srácot lő le. Mindet ugyanúgy. Már a harmadiknál ásítunk. A szerencse az, hogy hamar vége van ennek az agyrémnek és jön a következő fejezet, mi pedig foggal körömmel kapaszkodunk a reménybe, hogy nem lehet rosszabb.

Második sztori: 1987. Gabriel Martins rendezése. Szeretem és utálom ezt az epizódot. Jól sikerült nagyon az első sztorihoz képest, ezzel megvillantva, hogy lehet hogy az antológia egyéb elemei valamivel jobbak lesznek. Nem lesznek. Itt a farmon még laknak emberek. Egy fekete pár érkezik munkát keresve és hamar fel is veszik őket. A ház körül sürgölődve hamar különös dolgokra lesznek figyelmesek, de mire rájönnek, hogy a kukába gyömöszölt embriók és az elásott levágott fejek rossz jelnek számítanak már késő. Nyakig ülnek a bajban. Nem is rossz. Talán ha ez ment volna másfél órában, akkor jó lett volna a teljes sztori. De sajnos a végére érünk Martins kolléga fejezetének és még távolabb ugrunk az időben.

Harmadik sztori: 1921. Ian Abe. Ezt a minit se lehet a egyből gagyinak mondani. Érzelmileg erősödünk, ahogy egyre közelebb kerülünk a rabszolgasághoz. Gyakrolatilag az évszám ellenére itt a farmon még rabszolgatartás van. Köztük egy testvérpár, két szépséges fekete hölgy kálváriája kerül a középpontba. A lázongó testvér korbács alá kerül, a másik engedelmesebb. Nem akarok nagyon spoilerezni. A lényeg, hogy belekeveredik a filmbe a közösülés non-konszenzuális formája, amiről minden író úgy érzi, hogy be kell számolni a rabszolgatartás kapcsán. Nem említettem, hogy a fejezetek írói maguk a rendezők. Abe hoz nekünk egy preventív „I spit on your grave” jellegű gyilkosságot. Akik nem ismerik a rape vengance horror kategóriát, azoknak annyit mondok, hogy az ilyen gyilkosságok úgy vannak megcsinálva a sztoriban, hogy a néző teljesen egyetért a gyilkossal miközben zajlanak a dolgok. Tehát egy intenzív, erős hangulatú epizód, pár valóban feszült jelenettel.

Negyedik sztori: 1871. Jhesus Tribuzi. Hát a név kötelez. Eme epizódban elszökik egy rabszolga, halott kisbabáját a hóna alá csapva és csak megy és megy. Néha megy is. Aztán visszanézhetjülk ahogy megy. Végre történni látszik valami. Megjelenik egy tökvicces kutya, de akkor újra visszaugrunk a „megy és megy” visszajátszásába. Minden felvételt látunk vagy háromszor mielőtt a végére érnénk a szenvedéseinknek. És még mindig nem jön a megváltó stáblista.

Ötödik sztori. Igen, négy rendezőnk van, de öt sztorink. 1818. Quilomboból menekülnek  a feketék, amikor a fazendába veszik be magukat, ami üresen áll ott várva hogy bevegyék oda magukat és elkezdjék a mambo-jambot. Ez a fejezet az elsőt megrendező Porto Mota munkája, aki valamennyire kiköszörüli a csorbát agyilkolás tekintetében. Már az első fejezetben egy kis candomble utalás előkerül, itt viszont központi szerep jut a mágiának. Ez a rész nagyjából olyan mintha a Dawn of the Dead lenne összeturmixolva. Kint normális emberek vannak, akik ostromolják a rejtőzőket. A zombik bent készülnek éppen. Nagyjából ennyi. Minden tekintetben jobb mint az első fejezet, aztán az utolsó 5 perc oly siralmasan teátrális, hogy még arra se méltó, hogy beletegyék a „Hogyan ne csinálj horrort”című könyvbe. De valamivel jobb mint az első nekifutás volt.

Azoknak ajánlom, akik szeretnének két órával közelebb kerülni az életük végéhez, vagy akiknek valamilyen rokona szerepel a filmben.

Gyorsértékelés:

Rendezés 2, 6, 6, 2, 3
Színészi munka 7
Történet 5
Élvezhetőség 3

Szégyelje magát a Vermelho Profundo. Ha egyetlen tévécsatorna lenne a világon és csak ez menne rajta, akkor se nézné végig senki, aki nem akar kritikát írni róla.

Film: Tropa de Elite

Közzétéve Szerző:
Válasz

Tropa de eliteAz 2007-es első részt sikerült megnéznem. Nem lenne  talán rossz ez, ha az embernek éppen ilyen kedve van. Lássuk miről is van szó benne. Van egy alakulat, az úgynevezett BOPE. Hallottatok már erről? Ha nem, akkor lépjünk hátrébb egy kicsit. A társadalmi szakadék Brazíliában látványosabb, mint mifelénk. A szegények  favelákban élnek, amik nyomornegyedek félkész házak labirintusával. Ezeknek se ajtaja, se ablaka, így hivatalosan nem is minősülnek háznak. Ezekben a favelákban külön világ, külön rend uralkodik. Bandákba tömörülnek a fiatalok, drog és fegyverkereskedelem zajlik, stb. nyílván ez azért nem ilyen egyszerű, hiszen nem bűnözőnegyedről van szó, hanem egyszerűen a szegények környékéről. A nyomor pedig sokmindenre ráveszi az embereket. Nem akarok ebbe belemenni, még egyéb cikkekben sokat fogunk írni ezekről a környékekről. Minél többet gondolkozok ezen a cikken, annál jobban látom, hogy talán bele se kellett volna kezdenem. Maradjunk csak a film dolgainál. Szóval a B.O.P.E (Batalhão de Operações Policiais Especiais) egy olyan katonai rendőrségi alakulat, akiket a favelákban szoktak bevetni bandák ellen, vagy börtönlázadások leverésére. Részletesebben itt olvashattok róluk. Ezeknek az egyik kapitánya a főszereplő, aki szeretne visszavonulni, így ideje lesz kiválasztania maga helyett valakit a pozícióra. Nascimento kapitány ugye hamarosan apa lesz, ezért fel kell hagynia az árvagyár biznisszel. A film kőkemény oldalát mutatja be a favelák és a BOPE közötti „háborúnak”. A filmben az apropó a Pápa 97-es látogatása. De emlékszünk a képekre a híradóból, ahogy patakokban folyt a vér a favelák utcáin a Brazíliai futball világbajnokság előtt. Az olimpia kapcsán is történt egy kis „tisztogatás”. Rémes dolgok ezek, térjünk vissza a filmhez, ami sok helyen túlságosan életszerű. A rendezése kiváló, de a szabadkezes operatőri munkák engem nagyon zavartak. A színészek száz százalékot nyújtanak. Különleges hangulatot kapunk meg. Egy olyan nyomasztó feszültséget, amiből nem emel ki a hatalom vagy a távolság. A korrupció, az árulás, a megítélések csapdája ömlik a képkockákból. A film majdnem két órás, és egy kicsit vontatottan indul. Mármint kapunk egy „in medias res” rajtot, és utána lelassulunk. Nascimento Kapitány narrálja a dolgokat, mintha egy brazil rorschach naplóját olvasnánk. Zseniális jelenetekbe gyorsulunk szépen lassan, a film pedig egyre erőszakosabbá válik. Nem válogatnak az eszközökben se a drogkereskedők, se a BOPE emberei. A háború már csak ilyen. A kedvenc jelenetemben megtudjuk, hogy miben hasonlít egy kézigránát és egy csésze kávé. Ennyit a filmről elöljáróban. Nem ajánlom 12 év alatt és azoknak, akik nem szeretik az erőszakos filmeket.

Azoknak ajánlom, akiket érdekelnek a rendvédelmi szervek, a hadászati kiképzések, az Acéllövedék stílusú filmek, vagy akik brazília legrosszabb arcába szeretnének bámulni.

Gyorsértékelés:

Rendezés 9
Színészi munka 10
Történet 7
Élvezhetőség 7

Visszásnak találom az egészet. Egy tragédia, ami történik a favelákban és nem szórakoztató, akármiylen akciófilmet is csinálnak belőle.

Film: 3%

Közzétéve Szerző:
Válasz

3%Nos, ez esetben a filmklubbunkkal haladunk tovább, nem pedig az adótok 3%-át kuncsorogjuk. De jó is lenne, ha tehetnénk olyat, de még egyért se rimánkodhatunk, míg a köz számára nem válunk elég hasznossá. Ez most mellékes. Maradjunk a 3%-nál. Ez egy filmsorozat címe. Brazil sc-if sorozat, amit a Netflixen adnak, szóval Netflix produkció. Azt hiszem így hívják ezeket. Nem olyan híres, mint a Stranger things, de cserébe nem is olyan jó. Két évadot találtam belőle, és nem tudom, hogy akkor ez most befejezésre került, vagy nem, mivel pusztán az első 3 epizódot néztem meg eddig. Miért is? Azért, mert ha ráfüggök, akkor is dícsérni fogom, ha nem kéne. Jártam már így sok vacakkal. Ez a sorozat 8.0-ás IMDb értékkel villog, eszerint az eddigi legjobb film, amit eddig említettünk ezen a weboldalon. Nem rossz, az igaz. Szedjük össze, mik a rossz dolgok benne először is.
A zene. Irdalmatlanul rémes néhol. Amikor csak a háttérben elvan a zene, akkor jók vagyunk, de amikor a zeneszerzőből előtör ez eredetiség, akkor rettenetes dolgok következnek. Szájdigeridozás, ami szerintem a hosszanböfögés művészete, csellók nyekeregnek és egyéb szörnyű dolgok. A csellló hangja szép, de ebben direkt nyekeregtetik őket. Egyszóval: Szerintem a zene a leggyengébb pont. Néhol olyan zavaró, hogy átpörgetném a jelenetet.
Az indokolatlan rendezői fogások. Amikor csak azért nyomunk dutch tiltet, mert épp úgy fér bele mindenki a képbe, az már baj. Amikor a kameramunka átvált Office jellegűbe, az rémes tud lenni. Szerencsére már a legelején elkezdik hanyagolni. Dokumentarista jelleget adna a jeleneteknek, de olyan jelenetekben kerül elő, ahol ez messze nem indokolt.
A jelmezek. A világ egyik felében mindenki füligszaros és úgy öltözik, mintha a legyek ura utóforgatásán járna. Értem én, hogy retkesek, meg szegények, de itt azért túlzások vannak az öltözékekben. Ahol pedig gazdagok, ott a túlzások másik felét látjuk. Valahol egy costume designer elégedetten hátradől éppen, de ugyanúgy a kukába vágnám az egész embert, ahogy a hunergames zseniális designerét.
Ennyi elég is volt a negatív dolgokból. Néhol kicsit szájbarágós ez meg az, de túléljük. Még mindig nem amerikai a szint ilyen tekintetben.
A színészekkel nincs problémám. Mindenki jól játszik, a nők szépek, a gonoszak gonoszak és mindenki hozza amit kell. Lássuk a sztorit, ami zseniálisan eredeti:
Egy sötét jövőben a lakosság nagyrésze éhezik. Csak néhány kiválasztott emelkedhet fel a gazdagok közé, de ehhez próbára teszik őket…
Na jó, nem is olyan eredeti. A dagadtak viadalával együtt kb 48 ilyen plot jött ki az elmúlt évtizedben. Ez annyit mutat, hogy a srácoknak erre van igénye. Fiúkra az útvesztőben, vagy lányokra akik divergálnak, vagy ilyesmi. Ebben a sorozatban a helyzet a következő. Ha eléred a huszadik életévet megpróbálhatsz bekerülni a 3 százalékba, akik a gazdag és kiválasztott oldal (nevetséges ruhákban). Ha nem, akkor maradsz a 97 százalékkal és bohócnak öltöztet a costume designer életed végéig, de még éhezel is hozzá.
A sztori kegyetlensége, hogy itt nem öröklődik semmi. Igazságos, hogy mindenki esélyt kap, de így a szülők és gyermekeik elszakadnak egymástól. Most azt gondoljátok, hogy simán okés, ha a gyereknek jó és elszakad a családtól. De mi a pálya, ha apa kerül be a tutiba és a kisgyerek kintmarad a nyomorban?
Térjünk rá erre a próbára, mert a történet gerincét ez adja. Valójában egyféle felvételi eljárásról van szó. Szűrik ki az embereket próbáról-próbára. Leülünk a sorozat elé és életünk állásinterjúja kezdődik. A tiniknek lehet hogy ez sci-fi, de a felnőtteknek ez rohadtul hétköznapi. Minden rohadt perce egy állásinterjú a sztorinak. Rendkívül érdekes tézisek is felvetülnek ennek kapcsán már az elején. Ha te kivágsz valakit egy interjúról, az neked csak egy döntés, de neki elpusztíthatod az egész életét. Bizonybizony, ilyen komoly dolgok történnek itt az interjúvolás során. Nekünk könnyű, mert van második és sokadik esély. Ebbe a 3 százalékba viszont csek egyszer lehet próbálkozni. És nem könnyű a szűrés. Szemét gazembernek vagy zseninek kell lenni a továbbjutáshoz. Főszereplőink között van mindegyikből.
Részről-részre megismerjük a szereplőink hátterét és motivációját. Szívünkhöz nőnek gonoszék és jóék is. Elkezdenek kibontakozni a szálak, melyek a háttérben szövődnek, hogy bonyodalomként előálljanak majd a storyline klimaxánál. Nem tudom elmondani, hogy megéri-e megnézni. A harmadik résznél úgy döntöttem, végignézem, ami azért nem rossz egy ilyen sorozattól. De ez van, kíváncsi vagyok a következő próbára, kiváncsi vagyok ki fog kiesni és kíváncsi vagyok, javul-e vagy romlik a sorozat.

Lehet hogy a 16. résznél visszatérek ide és leírom a véleményem, de valószínűbb, hogy ígyhagyom ezt a kritikát. Azt hiszem ennyiből lehet tudni, hogy kell-e ez a sorozat az időnkbe.

Gyorsértékelés:

Rendezés 5
Színészi munka 9
Történet 7
Élvezhetőség 8

Azoknak ajánlom, akik szerették a maze runner, hunger games, divergent és hasonló filmeket, a sorozatokat, továbbá azoknak, akik nem riadnak meg egy kicsit beleélni magukat a történetbe, együtt lélegezni a szereplőkkel. Enélkül ez nem lesz élvezhető.

Film: Vazante

Közzétéve Szerző:
Válasz

Ez a film betekintést nyújt a 19. század eleji vidéki Brazília életébe. Ne számítsunk a Váratlan utazás hangulatára. Ez egy nagyon szép, de merőben szomorú film. Mivel az összes felvétel fekete-fehér, kissé Jancsó Miklós hatvanas évekbeli munkásságának hangulata jutott róla eszembe. Más kaliber a film természetesen, hiszen a Vazante 2017-es. Minden kép gyönyörű, minden jelenet nagyon erős. Kicsit lassú a menete a hosszú snittek miatt, de ha az ember épp nincs sietős, vagy akciófilmes hangulatában, akkor ez nagyszerű hatást ér el.

vazante

Egy farmon játszódik a történet nagyrészt. Már az elején láthatjuk ahogy a láncra vert rabszolgákkal megérkezik Antonio, hogy felesége halálhírét megkapja. Ez nagyjából előrevetíti, hogy milyen a film hangulata. Nem árad belőle a vidámság, de az élet sem egy Jack Black mozi. És ennek a történetnek nagyon élet szaga van. Ahogy nézem átélem a régi időket. Azt, hogy számukra mi volt az élet rendje hajdan. Különösnek kellene éreznem a rabszolgaságot, a rusztikus nihilt, de a film úgy adja át, mintha ez mindig is természetes lett volna. Kiváló munkát végzett ilyen tekintetben a teljes stáb. Az operatőr képeiben elmerengünk, mintha csodás fényképek lennének, a történet alakulásával pedig hamar a középpontban lévő fiatal lány pártjára állunk, aki ha számunkra rémes, de az akkori korszellemhez mérten egészen átlagos sorsot él meg.

És itt megismétlem. A film legnagyobb értéke, hogy természetesen mutatja be az akkori sorsokat, ami pedig lehetetlennek tűnik. A romantikus szál olyan elcsépelt, hogy még Jet Li is feldolgozta a témát, de még mindig jó. A rabszolgafiú és a fehér lány egymásba szeretnek. Ketten együtt nincsenek annyi idősek mint a férj, aki ennek nem örül. Nem akarok spoilerezni kavarog még a sztori.
Láthatunk rabszolgákat elszökni, betekintést nyerünk a senzala életébe, a munkába, a konyhába, az ágyba, az élet minden szintjébe. És az akkori életben nem sok igazságosság volt, úgy tűnik. Mégsem olyan felkavaró a történet, mint az Amistad volt mondjuk. Nem akarok áltatni senkit: ha happy endre várunk, akkor nincs érdelme két órán át reménykedni. Sokkal reálisabb ez a film annál.

Azoknak ajánlom, akik szeretik például a Jane Eyre filmeket, vagy a hasonló kosztümös alkotásokat, mint a Büszkeség és Balítélet, de mégis érdekli őket a Brazil történelem. A színek hiányában más a film hangulata, de mégis úgy érzem, a fentiekhez tudnám hasonlítani; Lehongoló, de szép.

Gyorsértékelés:

Rendezés 8
Színészi munka 8
Történet 6
Élvezhetőség 7

Zárásként annyit tudok mondani, hogy a film megtekintése után tessék venni egy mély levegőt és rákeresni a neten Luana Nastas és Adriano Carvalho egy közös fotójára a vörös szőnyegen. Különös érzés lesz.

Film: Mestre Bimba – A Capoeira Iluminada

Közzétéve Szerző:
1

Azért vettem elő ezt a dokumentumfilmet, mert nemrégiben beszélgettünk Mestre Bimba szekvenciáiról. Talán tudjátok, talán nem, de ez nyolc alapvető szekvencia, amiket a Mestre az iskolájában tanított a capoeiristáknak és nagyon fontos alapjait képezték a capoeira regionalnak. A sok forrás sok variánst szült idővel, ezért arra jutottam, hogy a legcélszerűbb az lenne, ha úgy eleveníteném fel a tudásomat a szekvenciákkal kapcsolatban, hogy megnézem, benne vannak-e ebben a filmben. A filmet is régen láttam, a szekvenciákat is régen tanultam. A film legelején már a készítők felsorolásánál a Bimba szekvenciákat láthatjuk felülnézetből. Sajnos így elég nehéz ellesni őket, de nem baj. 78 perc csupán a teljes film. Úgy döntöttem, tanulok egy kicsit, megnézem újra.

Pár idézet és a bevezető után a mesterek szólnak pár szót, majd egy gyönyörű montázs jön mindenféle régi rodákból, tele balaokkal, kombinációkkal. Hajlamosak vagyunk elfelejteni így a 21. század feléhez masírozva, hogy régen milyen is volt a capoeira. Ami egyből szemet szúr, hogy mindenki fehérben capoeirázik, ahogy Mestre Bimba iskolájában kötelező volt. Mestre Pastinhánál ez máshogy  volt megkövetelve, de a világ legtöbb csoportjában az egyenruha most is fehér. Nálunk egyre többször fordul elő, hogy több a diák, aki mindenféle színes ruhákban edz, mint azok, akik egyenruhában vannak. De a kezdőktől persze nem is várhatjuk el, hogy talpig fehérben legyenek, ahogy a haladóknál is gyakran előkerül edzéshez a sok színes rendezvénypóló és csak az igazán fontos alkalmakra öltöznek fehérbe. A montázs videói között előkerül egy pár pillanatra a maculele is, ami külön csodás, mert én személy szerint nagyon imádom. A capoeira tiszta, klasszikus alakjában tárul elénk. Abból a néhány mozdulatból áll, amiket akkoriban tanítottak. napjainkra rengeteg új mozdulat került a capoeirába. Egészen más, ami akkoriban zajlott a rodákban. Néhol még most is úgy capoeiráznak, mint ezeken a felvételeken.

A klipszerű kezdés után a film komolyra fordul, antropológiai és történelmi szempontból kezdjük el megközelíteni a capoeirát és az afro-brazil kultúrát. Az ember elvész a soksok régi felvételben és közben különféle kutatók és mesterek mesélnek a capoeiráról és Manoel dos Reis Machadoról. Mestre Bimba életét egy másik cikksorozatban fogjuk tárgyalni. Elég annyit leszögezni itt, hogy Bimba szellemi teljesítményét is dícsérték a filmben, azt hogy edukácionálisan közelítette meg a capoeirát és így tudta elkezdeni annak az intézményesítését, legalizálását. A dolog nagyon dokumentarista jelleget ölt, majdhogynem száraznak mondanám, aztán valahol a film felénél elkezdenek a mestrek sztorizgatni, sőt, láthatjuk is játszani együtt őket az eredeti négy fal között, ahol Mestre Bimba oktatott hajdan. Lenyűgöző élmény. A film sokkal személyesebb hangvételűvé válik.

A Mestre Bimba – A Capoeira Iluminada 78 perc hosszú. Muniz Sodré „Mestre Bimba- Corpo de Mandinga” című könyve alapján készült 2005-ben, Luiz Fernando Goulart rendezésében. A számtalan archív felvétel értékes alkotássá teszi minden capoeiristaszámára és az egyre személyesebbé váló hangvétel egy kicsit közelebb hozza nekünk Mestre Bimbát, az örökségét. Akit érdekel a capoeira vagy a brazil történelem, annak nagyszerű élmény lesz ez a film, tele csodás capoeira dalokkal és kincset érő felvételekkel. Akit nem foglalkoztat mindez, egy kis időt az is rászánhat, hogy többet megtudjon a capoeiráról és annak történelméről.

Mestre Bimba - A Capoeira Illuminada