Berimbau Ritmusok

Nyitott hang. A cabaça eltávolítva a testtől. Lehet mély (don/dom/tam), ha az araméhez nem ér hozzá a dobrao. Lehet magas (tim/dim), ha a dobraot hozzányomjuk az araméhez. Zárt hang. A fentihez hasonlóan lehet magas vagy mély , de ilyenkor a cabaça a testhez ér, így tompul a hang.
A dobrao lazán ér hozzá az araméhez, a cabaça zárt. (Tchi/csi)
Nyolcadok – a két hang összesen olyan hosszú, mint a fenti negyedhangok. Lásd: tá és a titik
Szimpla nyocad hang.
Kötés, a dobraot a mély hang indítása után nyolcad ütemmel hozzáérintjük aza raméhoz, ezzel magas hangra váltva, további ütés nélkül. Csak Iunában vagy szólókban használjuk.
Negyed szünet (egy ütemnyi)
Nyolcad szünet (fél ütemnyi)
Ütemjelző. Négy blokk egy ütem.

A legrégebbi ritmusnak tartják. Általában lassan játszák és az a berimbau játsza, amelyik elkezdi a zenélést a rodában. (Gunga)

Más néven invertált angola ritmus, hiszen a tim és tam felcserélésével jön létre belőle. A medio berimbau játsza az angola rodákban, míg a viola pedig szólózik vagy a Gunga ritmusával tart.

Viszonylag gyors, a játékban borítások, gáncsok és egyenes rúgások is előfordulnak, míg ez a ritmus szól.

Régen arra használták, hogy figyelmeztessék a rodában lévőket arra, ha valakinél kés van. Manapság különleges játéktípusokhoz használják, mint például a Jogo de Dinheiro. Ez a ritmus szolgált a Hino do Capoeira Regional da Bahia-ként is, tehát Mestre Bimba iskolájában az edzések végén ez szólt, míg a tiszteletüket kifejezték.

Régen figyelmeztetés volt a hatóságok érkezésére, manapság a rodák összehívására szokták használni. Az ügető lovak hangját próbálják utánozni a berimbao játékával.

A szambakör ritmusa.

Közeli, nyugodt játék. Nálunk kontakt és ginga nélkül kell játszani.

Banguela, vagy Benguela. (Erről később fogunk részleteiben értekezni) Közepesen gyors, megfontolt, közepesen alacsony játék, amit a roda felvezetésére, vagy megnyugtatására használnak. Gyakorlórodáknál szoktuk használni.

Másnéven São Bento Grande de Regional, vagy csak egyszerűen Regionalként is szoktuk emlegetni. Gyors, robbanékony ritmus. Mikor ez szól, általában egy berimbau és két pandeiro alkotja a hagyomány szerint a bateriát.

Ezt a ritmust is Mestre Bimbának tulajdonítják. nincs hozzá külön játékstílus társítva. A mester általában edzéseken és nemhivatalos rodákban játszotta manapság néhol a jogo de navalho ritmusaként ismerik.

Mestre Bimba egyik ritmusa. Arra használta, hogy máshonnan érkezett mestereket és tanítványaikat üdvözölje vele. Az alábbi variációit ismerjük:

Mestre Bimba a iuna madarak dala alapján készítette ezt a ritmust. Mindn sor két részre osztható, melyekből az első a mélyebb, a hím madár éneke, a vége pedig a tojó csivitelésére emlékeztet. Csak haladók játszhattak a Iuna rodákban. Ezt a ritmust a mester arra használta, hogy üdvözölje a tisztelt vendégeket, vagy olyankor, amikor bemutatták a cintura desprezadát, vagy a Bimba szekvenciákat. Iuna rodánál egy berimbau és két pandeiro játszik, nincs taps és ének. Napjainkban is az oktatók játéka, balaok és az ügyesség fitogtatása jellemzi. Nehéz ritmus, ne felejtsük el, hogy a sorok végén lévő mély hangok zártak.

Mestre Suassuna ritmusa, az azonos nevű játékhoz.

Mestre Canjiquinha ritmusa volt. A játék dinamikus, oladlsó rugásokban gazdag. (Ezt a kottát videók és weblapok alapján írtam le, jó esélye van, hogy a források hibásak és a négy Tam-mal kezdődik a ritmus és a sor legvégén van a két csi )

Másbéven Morte Do Capoeira, vagy Iuna de Angola. Mesterek temetésén és gyászoló rodákban fordul elő. Egy egyszerűbb és egy öszettet változat:

Mestre Pastinha

Mestre Pastinha

Vicente Ferreira Pastinha, másnéven Mestre Pastinha, 1889, Április 5. -én született, a Bahiai Salvadorban, Brazíliában és ugyanitt hunyt el, 1981, November 13.-án. Az egyik legfontosabb mester a capoeira történetében. Apja, José Pastinha, egy szegény spanyol bevándorló volt, édesanyja Eugênia Maria de Carvalho Ferreira.
Nem iskolában tanulta a capoeirát, hanem úgymond véletlen talált rá. Kisgyermekkorában egy idősebb fiú állandóan kötözködött vele. Ha például Vicente kiment a házból, hogy a piacra menjen, a nagyobb fiú jól megverte. Egyszer az egyik ilyen verekedést egy fekete bácsi vévignézte az ablakából és magához hívta a jól helyben hagyott kisfiút. Elmagyarázta neki, hogy így nem győzhet, hiszen a másik nagyobb és erősebb, de ő megtaníthatja megvédeni magát. Innentől a fiú minden nap edzett Beneditoval, aki sokkal többet tanított neki a harcnál. Amikor a nagyobb fiú utoljára megtámadta, Vicente egyetlen mozdulattal megmutatta neki, mire is képes és a riválisból barát lett, a fiú csodálója. Onnatól a dolgok jóra fordultak. Az ifjú Pastinha festészetet tanult és délutánonként papírsárkányokkal játszott, és további három évig edzett Beneditoval.
Mestre Pastinha oktatási módszere volt az, amiben különbözött a többiektől. Az évek során egyre jobban megmutatkozott, hogy kiemelkedő az elméleti tudása is a játékról és a kommunikációs képességei is rendhagyóak. Mestre Pastinha koncepciói követőkre találtak egész Brazíliában. Az oktatásmódszertan eredetisége, a játéék művészi formában történő megvalósítása olyan iskolát hozott létre, melyben a fizikai és mentális munka azért töltött be jelentős szerepet, hogy a kreativitás kiteljesedhessen. A Capoeira Angola legnagyobb propagálója volt, a „tradícionális” capoeiráé.
Aberrê, egy korábbi tanítványa hívta el 1941-ben Liberdade-ba, egy vasárnapi rodára, ahol a legjobb capoeira mesterek találkoztak azokban az időkben. Miután ott töltötte a délutánt, Amorzinho, Bahia egyik legnagyobb mestere felkérte Pastinhát, hogy legyen ő a Capoeira Angola vezető oktatója.
Ennek hatására alapította, ebben az évben, a második legális bahiai akadémiát, az első Capoeira Angola iskolát, Centro Esportivo de Capoeira Angola (CECA) néven,  Largo do Pelourinho-ban. Mára sajnos ennek a helyén egy étterem áll. Tanítványai fekete nadrágban és sárga pólóban jártak, a kedvenc focicsapata, az  Esporte Clube Ypiranga tiszteletére.
1964-ben publikálta a Capoeira Angola című könyvet, melyben az erőszakmentes játék védelmében írt. Részt vett néhány tanítványával a Szenegálban megrendezett Festival Mundial de Arte Negra-n,  A Fekete Művészetek Világtalálkozóján. Az erőszakkal szemben a capoeirát művészetté formálta.
Tanítványai között számos neves mester volt, mint például João Grande, João Pequeno, Boca Rica, Curió, Bola Sete.
Mestre Pastinhának számtalan munkahelye volt. Dolgozott mint cipőtisztítő, szabó, biztonsági őr, építőmunkás, hogy anyagilag támogathassa azt, amit igazán szeretett csinálni, hogy angoleiro lehessen.
A válság idején végül, mikor Pastinha már öreg volt, beteg és majdnem vak (két stroke után), a városvezetés renoválás céljából elvette az iskoláját, de sosem adta vissza neki. Pastinha megkeseredetten hunyt el, 92 évesen. 1981, Április 12.-én játszott utoljára a rodában. Tanítványai továbbvitték örökségét és mind a mai napig számtalan Angoleiro csoport követi tanításait. A capoeira történetének egyik legnagyobb mestere volt.

Mestre Pastinha híres tanítványai

Mestre João Pequeno

Mestre João Pequeno

João Pereira dos Santos, avagy Mestre João Pequeno 1917 December 27-től 2011 December 9.-ig élt. Araciban született, anyja Maria Clemença de Jesus fazekas volt, apja Maximiliano Pereira dos Santos a Vargem do Canto farmon dolgozott, Queimadasban. 15 évesen hagyta hátra otthonát és Alagoinhasig, majd Mata de São Joãoig vándorolt, ahol tíz évig dolgozott egy cukornádültetvényen. Ekkor találkozott Juvêncioval, aki kovács volt és capoeirista. Itt ismerte meg a capoeirát. 25 évesen Salvadorba költözött, ahol villamosvezetőként dolgozott és építkezéseken, ahol kőművesmester lett. Egy építkezésen találkozott Cândidoval, aki bemutatta Mestre Barbosának. Hétköznap Mestre Barbosával és barátaival edzett, hétvégéken pedig Mestre Cobrinha Verde rodáira jártak.
beíratkozott a Centro Esportivo de Capoeira Angola-ba, amit Mestre Pastinha vezetett. Innentől Mestre Pastinhával edzett, aki hamarosan oktatói pozíciót adott neki. Ez 1945-ben történt, ezután nem sokkal már João Pequeno néven ismerték. A hatvanas évek végén, amikor Mestre Pastinha már nem volt képes tovább tanítani, így fordult João Pequenohoz: „Joao, mostantól ezt rád bízom, mert én hamarosan meghalok. De csak a testem hal meg, lélekben tovább élek. Amíg a capoeira létezik, az én nevem tűnik el.”
Tovább tanított Mestre Pastinha iskolájában és tanítványai  közül sokan híres mesterek lettek, mint például Mestre Jogo de Dentro.

Mestre Pastinha 1970-ben így beszélt Mestre João Pequenoról és Mestre João Granderól:
„Ők lesznek a jövő legnagyobb capoeiristái és nagyon keményen dolgoztam velük, értük, hogy ezt elérjük. Igazi mesterek lesznek. Nem csak afféle tanárok, akiket bármerre találni, akik lerombolják a mi szépséges hagyományunkat. Mindent megtanítottam ezeknek a fiatalembereknek, amit tudok. Még a macskaugrást is. (Pulo do gato – egy olyan mozdulatot, amit csak a legvégső esetben szokás használni. Általában nem tanítják senkinek, hogy megtartsa a meglepetés erejét) Ezért is vagyok hatalmas reményekkel a jövőjük felé.”

A hetvenes években, a nagy válság idején sok capoeira iskola szűnt meg. Sok mester felhagyott az oktatással, vagy külföldre ment egy jobb élet reményében. A capoeira legnagyobb vesztesége viszont Mestre Pastinha halála és iskolájának bezárása volt. Mestre João viszont Mestre Pastinha halála után is tovább folytatta a tanítást. 1982, május másodikán Academia de João Pequeno de Pastinha néven iskolát alapított, hogy továbbadja mestere örökségét. Segített megőrizni a jövő angoleiroi számára a capoeira Pastinha vonalú hagyományát, ahogy később Mestre João Grande is ezen igyekezett, New Yorkban.
Mestre João Pequeno későbbSalvadorban, a Forte de Santo Antônio Além do Carmo nevű erődben nyitott iskolát, amit ezután már Forte da Capoeira néven ismertek. A mestre 93 évesen hunyt el, Salvadorban.