#EASTSIDESTORY – Az ősbemutató

Nos, vasárnap megtörtént a premier a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. Már amikor először hallottunk a kezdeményezésről, hihetetlenül nehéz feladatnak, de kihagyhatatlan lehetőségnek is tűnt egyszerre. Az #Eastsidestory nem csupán egy táncjáték, nem csupán egy előadás. Az író-rendező Mika Péter nem csak egy színdarabot alkotott meg, hanem egy eddig példátlan összefogást a különféle utcaművészetek képviselői között. A darab önmagában az önmegvalósítás nehézségeit, egy táncos küzdelmes pályáját, mutatja be története szerint, miközben a színház világába emeli az utcai művészeket, akiket eddig talán észre sem vett a nagyérdemű.

#Eastsidestory crew

 

Tudnivaló, hogy azok az emberek, akik aprópénzért szórakoztatják a járókelőket az utcákon, éppolyan sokat gyakorolnak és sokszor ugyanolyan zseniálisak, mint azok, akik a világot jelentő deszkákon töltik a mindennapjaikat. Ez az ősbemutatón bebizonyosult. A történetről nem szeretnék sokat írni, reméljük, hogy lesz még igény erre az előadásra és ismét színpadra léphetünk vele, hiszen hónapok kemény munkája volt a felkészülés erre az egy csodás alkalomra. Akkor meg lehet majd tekinteni újra így most nem szeretnék sokat spoilerezni. A fellépők közül sokakat már ismertünk, hiszen capoeiristaként az elmúlt évtizedekben rengeteg különféle helyen tartottunk bemutatót vagy csináltunk fellépést, mindenféle társulatokkal karöltve, de voltak olyan csoportok is az előadásban, akikkel még csak most volt szerencsénk először közösen színpadra lépni. Csodálatos élmény volt ilyen tehetséges emberekkel együtt dolgozni a nagy egészen. A látványt elmesélni nem tudom, de ezen a linken találtok jópár fényképet az előadásról és talán később több is lesz majd. Szeretném bemutatni azokat, akik mindent beleadtak, hogy létrejöjjön az #ESS. Nem lesz sorrend, ahogy eszembe jutnak, úgy fogom írni.

Az előadás gerince egyértelműen az Eastsiders csapat volt. A gyerekek, az ifi csapat és minden táncos tőlük remekül teljesített. Legfőképp Patrikot szeretném kiemelni, aki főszereplőként nem csupán a saját stílusát mutatta meg a színpadon, de együtt táncolt a steptáncosokkal, megvillantotta néptánctudását is, pandeirozott nekünk és varázslatos lendülettel dzsiggelte végig a táncosélet odüsszeiáját. Le a kalappal. És ha már a kalapnál járunk, Pálmai Balázs, a zsonglőr – akit én nem ismertem névről, csak emlékeztem, hogy ő volt a CNN-en, aki a vízilabdákat dobálta a VB-n – megmutatta, hogy hogyan repked hét labda egyszerre, én meg azóta is próbálok kalapot egyensúlyozni az orromon, de nem megy. Feldobta a próbákat. És aki szintén állandó vidámságot csempészett a munkába, Kiss Gergely Máté művészúr, akit mindig bánt egy gondolat, de sosem lép a saját lábnyomába a színpadon. Vitapartnere, a másik kicsi lego, Geriskillz, a mikrofonzsonglőr beatboxer, rapper, énekes jófiú. Gyorsan soroljuk még, hogy kikvoltak ott? Copy paste. Capoeira Hungria, Carmen TSE, Debreceni Hajdú Táncegyüttes, Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Rhythm and Shoes Dance Club, Style Beyond, Szolnoki Extrém Sportegyesület, X-Treme Crew (Szeged), Veres Dóra (Magyar Táncművészeti Egyetem), Funbasstix. Ez utóbbi egy zenekar lenne, akik  kísérték a finálénkat. Dóri volt a farkasbőrbe bújt bárány, aki elcsábította a fiút a nagyvárosba, meg szerintem a fél közönséget is. A szolnoki különítménnyel élmény volt együtt dolgozni. Nem csak azért, mert minden flottul ment egy pillanat alatt, hanem mert olyan profizmussal álltak a színpadra, ami mindenkit motivált. Reméljük még lesz alkalmunk pár közös showra és akkor jobban megkűzdünk majd azért a pénztárcáért. Bár őket elüldöztük a darab szerint, de mindig van egy nagyobb hal, ahogy valami jedi mondta hajdan. A szervezett bűnözés elől mi is megfutottunk. Ilyen csinos gengsztereket ritkán látni! Kardos József koreográfiájával a pop királyára emlékezhettünk. Bada és a szteppes lányok PatPetivel együtt a burlesk, a klasszikus humor világába repítettek minket vissza.Kardos József - Smooth Criminal

A néptánc szegmenst csak egyszer láttam a próbán, de lenyűgözőnek találtam a fúziót. Nem tudom tovább sorolni. A zseniális rendőr, a mindblowing rosszlányok (és fiú), a contesten a versenyzők a hihetetlen táncaikkal, a grafittiművész, a kosarasok, a munkásfiú, a furulyaművész hölgy (Asztalos Noémi) és mindenki odatette a maximumot. Olyan érzésem van, amikor azoknak akarok írni a darabról, akik nem látták, mintha egy vak embernek mesélnék a szivárványról. És most nem magunkat akarom fényezni, hiszen láttam én már elég high-end capoeira akrót, meg frappáns koreót, nem a mi dolgunkról akarok itt írni. Arról a csomó hihetetlen művészről, akikről jó lenne mindenkiről névvel ellátva egyesével idetenni egy mosolygós képet, hogy lássátok, mivel lettünk gazdagabbak a munka során.  De most inkább abbahagyom a dicséretüket, hiszen ezek a srácok és lányok itt vannak közöttünk, fellépéstől fellépésig edzenek, gyakorolnak, próbálnak és meg lehet őket nézni ha szeretné az ember. Bebizonyították, hogy minden figyelmet megérdemelnek.

Szeretnénk megköszönni azoknak az embereknek is a munkáját, akik a színpadon kívül dolgoztak a sikerért. Albinnak az ötletekért és a szervezésért, Balázsnak a tech supportért és mindenkinek, aki segített valamilyen formában.

Visszatérek a mondandóm legelejére. Aki megnézi a darabot, az egy remek táncjátékot lát. Én az összefogás teremtő erejét látom. Köszi mindenkinek aki eljött megnézni az #EASTSIDESTORY-t és köszi annak a sok-sok remek embernek, akik segítették ezeket a művészeket, hogy eljussanak odáig ahol most vannak. Reméljük mégtöbb sikerben és vidám munkában lesz még része mindannyiuknak. Értesíteni fogunk titeket a folytatásról.

Menhelylátogatás (2018 Augusztus)

Volt már ehhez hasonló megmozdulásunk a Capoeira Hungria csoport tagjaival, de akkor még csak néhányan mentünk segíteni a menhelyre. Most szombaton viszont nagyjából tíz lelkes capoeirista látogatta meg a Debreceni Kutyaház Állatotthont. Reggel érkeztünk és miután átadtuk az ajándékainkat, a cicáknál kezdtünk, akik közül sokan nagyon örültek hogy vendégül láthatnak minket. Sokféle macskát szórakoztattunk. Kicsit, nagyot, fehéret, feketét, vöröset, tarkát. Nagyon kedves és szép cicák várakoznak arrafele az új gazdájukra. Ezután a kutyák következtek, hogy elvigyük őket sétálni. Természetesen ők is izgatottan várták, hogy kicsit kimozduljanak.

Vadiar com Viajante

Ő is jót sétált

Ilyen melegben nem lehet sokáig sétáltatni őket, de már egy kis mozgásért is nagyon hálásak. Sok különböző kutyus jött velünk. Az állatotthon jelenleg is rengeteg kutyának és cicának keres új gazdit. Reméljük mind sikerrel járnak. Keresni fogjuk a jövőben is az alkalmat, hogy segíthessünk az Együtt az Állatokért Állatvédő Közhasznú Egyesületnek. Remek napunk volt az állatkákkal. Ha te is szeretnél menni a barátaiddal kutyákat sétáltatni, csütörtök, szombat, vasárnap 8 és 11:30 között teheted ezt meg. ITT találod meg az állatotthont. Akár ajándékokkal is segíheted az állatokat, ha éppen úgy van kedved, de a legfontosabb, amire szükségük van, az egy otthon, egy jó fej gazdival.

Capoeira Hungria a Facebookon

Napjainkban az emberek egyre több időt töltenek a szociális médiába temetkezve. Facebook, twitter és számtalan egyéb oldal meg app található mindenfele, ahol napokon át lehet böngészni, ha az ember nagyon belefeledkezik a dologba.

capoeira facebook

Mindenki azzal tölti a szabadidejét, amivel akarja, de munkásságunkban mindig is próbáltuk felhívni a figyelmet az offline közösségi élményekre, a sportra, az egészséges életmódra. Ebben a kis videónkban látható is, mire gondolunk.
Mindenkinek azt javasoljuk, hogy a lehető legtöbb időt töltsön a barátaival, családjával, minél többet mozogjon. Néha viszont akadnak olyan üres percek, órák, amikor például egyedül utazunk és otthon felejtettük a kedvenc könyvünket, amikor nincs más teendő, mint hátradőlni, zenét hallgatni és szétnézni az interneten, küldeni egy pár emailt a régen látott ismerősöknek, előkeresni a moziműsort, utánajárni, hogy melyik városban kik capoeiráznak és mikor juthatunk el az edzésükre, vagy rendezvényükre.
Kétségtelen, hogy az információszerzés és csere egyik meghatározó színtere lett a Facebook is. Nem fogtuk hát vissza magunkat, megoldottuk, hogy ott is elérhetőek legyünk. Mint ahogy a kis gombokból látszik ezen az oldalon is, van Facebook, Twitter, Instagram, meg sok egyéb szociális média oldalunk, de ebben a bejegyzésben szeretném külön felsorolni a Facebook oldalainkat, mivel minden városhoz ahol edzünk külön oldalt rendeltünk. Íme hát a lista, mely reméljük még bővülni fog az évek folyamán:

!Központi Capoeira Hungria Facebook oldal!

Debrecen Capoeira Hungria

Hajdúszoboszló Capoeira Hungria

Nyíregyháza Capoeira Hungria

Békéscsaba Capoeira Hungria

Hajdúböszörmény Capoeira Hungria

Dánia Capoeira Hungria

Ugye milyen sok? Nos, mi is így találjuk, de mindent megteszünk, hogy mindegyik lap folyamatosan aktuális tartalmakkal szolgáljon a helyi csoport életéről. Nézzetek szét nálunk, ha van egy kis időtök, utána pedig kikapcs és edzés!