Manoel Henrique Pereira, avagy Besouro Mangangá neve nem lehet idegen a capoeiristák számára. Renegeteg dalban emlegetjük és a legtöbben már látták a róla készült filmet is. A capoeira történelmének egyik legnagyobb legendájáról beszélünk. Santo Amaro da Purificaçãoban született, 1895-ben. A huszadik század elején vált a bahiai capoeira jelképes alakjává. A hírneve a harmincas évekre országos szintre emelkedett, majd a capoeira elterjedtével az egész világon megismerték a legendáját azok, akik a capoeira története után érdeklődtek.

A 19. század végén, mint korábban már említettük, egy olyan törvényt vezettek be, ami betiltotta az afrikai és az afro-brazil kultúra megnyilvánulásait, köztük a capoeirát is. Ekkorra már hivatalosan eltörölték a rabszolgaságot és sok fekete került az utcára, munka után kutatva. Egyikük, João Matos Pereira volt, akit Bahiában csak João Grossoként ismertek. Feleségével Maria Joséval 1985-ben fiuk született, Manoel Henrique Pereira.  A gyermek már fiatalon tanulni kezdte a capoeirát egy volt rabszolgától, Tio Alípiotól (Mestre Alípio). Besouro Mangangá becenéven ismerte meg a világ. Amikor nyerhetetlen helyzetbe keveredett, mindig képes volt elszökni és egyes hiedelmek szerint ezt úgy csinálta, hogy fekete bogárrá változott és elrepült. Más legendák is keringtek róla. Sokan úgy vélték, egy rituálé nyomán teste “corpo fechado” avagy sebezhetetlen lett a lövedékek és kések számára. Állítólag saját imái voltak és ezért a sérthetetlenségért hordta magánál folyton talizmánjait. Sokan azt beszélték, tud repülni, és hogy amikor az erdőben keresték, fává változott, hogy ne találják meg. Sajnos a tények kapcsán is renegeteg a homály a történetében, hiszen bár fennmaradtak elbeszélések arról, ahogy elbánt a rendőrökkel, de nem tudhatjuk mi igaz és mi nem ezekből. Az egyik anekdotában miután elnáspángolt egy csomó erőszakoskodó rendőrt, a fegyvereiket a rendőrkapitányság elé vitte és leszórta figyelmeztetés képpen. A másik történetben az egyik legyőzött rendőrt addig itatta alkohollal, míg az el nem ájult. Még az apelidoja eredetében sem lehetünk biztosak, sem a halálának körülményeiben.

Besouro nem volt bűnöző a legtöbb értelemben. Egész életében dolgozott, nem lopott vagy rabolt, viszont nagyon sokszor került összetűzésbe a rendőrséggel mivel nem álhatta az igazságtalanságot. Idővel sok ellenséget szerezett magának. A farm, ahol dolgozott, Dr. Zeca tulajdonát képezte, akinek fiával, Memeuval is haragban volt. Memeu megfogadta, hogy megöleti őt. Dr. Zeca tehát egy levelet írt Baltazarnak, a Maracangalhai malom vezetőjének, amiben az állt, hogy a levél hozóját meg kell ölni. Az írástudatlan Besouro elvitte a levelet és Baltazar arra kérte, jöjjön vissza másnap, hogy a válaszát el tudja vele küldeni. Mikor másnap visszatért, negyven férfival találta magát szemben, akik mind lőni kezdtek rá, de nem tudták megsebezni. Az egyiküknél egy ticum (vagy tucum) tőr volt, amivel halálosan megsebezte Besourot. A legenda szerint, ez az egyetlen dolog, ami képes ártani a “corpo fechado” embernek. Akár igaz ez a történet, akár nem, a dokumentáció alapján az tagadhatatlan, hogy hasi szúrt sebbe halt bele, hosszas küzdelem után, július nyolcadikán:

“Manoel Henrique, mulato escuro, solteiro, 24 anos, natural de Urupy, residente na Usina Maracangalha, profissão vaqueiro, entrou no dia 8 de julho de 1924 às 10 e meia horas do dia, falecendo às sete horas da noite, de um ferimento perfuro-inciso do abdômen.”

1924-ben halt meg, 29 évet élt. És itt ismét felvetül a kérdés. Ha 95-ben született, hogyan halghatott meg 24 évesen 1924-ben a halotti bizonyítvány szerint? Hibás dokumentáció, természetesen. Sajnos ezekből az időkből nagyon kevés információ maradt ránk, így leginkább a szóbeszédre támaszkodhatunk. Bár történetét legendák homályosítják el, annyi bizonyos, hogy egy kiváló capoeirista volt, akinek képességei csodával határosak voltak. A legendáját megörökítő film közelebb hoz minket az Orixa hithez, a korszakhoz, melyben a capoeirát tilos volt gyakorolni és a felszabadított feketék akkori életéhez.