Film: Condado Macabro

Condado MacabroHorrorral folytatjuk (tehát 18+ a film). Nem csak azért, mert szeretem a műfajt, hanem mert nem mindig van lelkierőm egy brazil művészfilmhez vagy vígjátékhoz, az akciófilmjeik meg lehangolóak, mint a Comeback vagy az Elitalakulat. A Condado Macabro egy igazi különlegesség.  André de Campos Mello egyetlen normális hosszúságú filmje. A fickó zseniális, ha engem kérdeztek. Editor nagyrészt, de itt rendezőként is megmutatja hogyan kell jól csinálni. A film nem csak egészestés, hanem majdnem két órás, ami egy horrornál szerintem nagyon fontos. Nem kapkod a történet, van idő feszültnek lenni, vagy elborzadni. Az író és a társrendező Marcos DeBrito, aki a pár rövidfilmjén kívül olyan horror regényeket is ír, mint az Á Sombra Da Lua. Íróként híres a vizuális stílusáról, filmesként pedig az experimentalista hozzáállásáról. Lássuk a felállást. Egy véres bohócot vallat egy rendőr a történésekről, így már sejtjük, hogy a bohóc túléli a dolgokat, de még nem tudjuk milyen szerepe van az egészben. Francisco Gaspar játsza a bohócot és zseniálisat alakít a rendőrrel együtt. Az igazat megvallva az egész szereposztásból ők ketten tudnak csupán színészkedni. A többi srácot a casting ötödik másodpercében a kukába gyűrtem volna. Szóval a bohóc mesél, a történet kibontakozik. Bombázó lóképű menyecske útnak indul a haverokkal, hiszen minden jó horror úgy indul, hogy egy pornószínésznő jellegű hölgy, aki amúgy majdhogynem ártatlan a szerepe szerint útnak indul egy rakás barommal szodomizálni valami eldugott helyre. Az egész nagyon régivágású. Leginkább a Texas Chainsaw Massacre eredeti változatához tudnám hasonlítani, leszámítva, hogy a fiatalokat játszó színészek itt tényleg borzalmasak. Sebaj, cserébe épül a történet, megismerjük a körülményeket. Egy elmebeteg felkoncol egy disznót, a bohóc vallatása meg totál rideg. Nagyon mellékesen megjegyzem, hogy az a színész (Gaspar) úgy tudja tartani az ujjait, hogy az ijesztő.

Vissza a sztorihoz. Két bohóc úgy dönt, hogy kirabolják a srácokat, miközben  az elmebeteg mészárosék is a fiatalokra fenik a fogukat. Eddig jutunk 50 perc alatt, amikor a történet erotikus jelleget kezd ölteni, aztán megérkeznek bohócék is gyilkosék is. Innentől a film izgalmas, érdekes és mintha a srácok is elvégeztek volna egy színitanodát idő közben, teljesen jó alakításokkal megy tovább. Együtt izgulunk a rablókkal, a gyilkosokkal, a rendőrrel, a lányokkal, a fiúkkal. A film története eredetiséget csempész a klasszikus slasher témába. Hatchet, Texas CM, Wrong turn, Ezer halott háza és még sorolhatnám a hasonló filmeket, amik mind egy kicsit különböznek. Ez is egy kicsit más, ez is egy kicsit több. A vágás és a rendezés olyan remek, hogy tanítani kellene. A film kritikája mindenhol rémes, de ennek oka van. A film hangulatában a nyolcvanas éveket próbálja idézni. A Péntek 13 időszakát, amikor még ilyen volt a horror és ilyennek elég is volt. Napjaink horrorfilmjeit megpróbálják 12-es karikára legyártani, hogy hozzák a profitot. Itt ömlik a vér, nem spórolnak vele. Az effektusok a sharknadot is alulmúlják ugyan, de engem ez nem igazán zavar, hiszen a nyolcvanas évek effektjei meg gumibabákkal voltak megcsinálva és mégis el tudtunk vonatkoztatni az irrealitásuktól. Fun factnek még közlöm, hogy a meztelenül táncikáló igencsinos szöszi, Bia Gallo rendezőasszisztensként folytatta a pályáját. Nem meglepő.

Kinek is ajánlhatom: Ha az olyan filmeket szereted mint a Démonok között, akkor ezt ne nézd meg. Ha az olyan filmeket szereted, mint a fent soroltak, akkor szánd rá erre is az időt.

Gyorsértékelés:

Rendezés 9
Színészi munka 4
Történet 7
Élvezhetőség 7

Az zavart a filmben, hogy egyik karakter sem volt annyira szimpatikus, hogy egy kicsit is aggódjak érte. Nem zaklatott fel egyikük halála sem. Ez valószínűleg a sok baromkodásnak tudható be, ami a film felvezetésében zajlott és nagyon irritált.

Capoeira vs Walking Dead

corpo seco

Zombi apokalipszis és emberevő oszló hullák. Vajon mire mennénk ellenük a capoeira tudásunkkal? Gondolom senki sem gondolt még bele, hogy vajon egy jó meia lua de compasso mennyire lenne hatásos egy élőholt ellen. Nekem átfutott az agyamon, amikor a corpo seco legendájáról írtunk pár hónapja.

Majdnem egy évtizeddel ezelőtt a Goblin Films Ltd. Készített egy zomedyt. (Igen, a zombie és a comedy szó keveredése a dolog) A cím, hasonlóan egy régi Stephen King történethez, Graveyard Shift. A film csodás, már ha nem vesszük komolyan. A zombi statiszták egyike, nevezetesen Rod Penn, capoeirista, előállt az ötlettel, hogy ha már úgyis adottak a lehetőségek, készüljön egy pár perces kisfilm, amiben capoeiristák harcolnak zombikkal. És elkészült a ‘Norwich Capoeira vs The Undead’ című műremek. A nagyjából hat perces akció-horror-vígjáték egyszerű sztorit hoz. „Vágjuk le az utat a temetőn keresztül!” A film angolul van, de mivel összesen nem beszélnek benne öt mondatot, ezért nem kell megijedni tőle.

Tovább mesélni erről a kis gyöngyszemről már spoiler lenne, de megsúgom, a három capoeiristának egyhamar meggyűlik a baja a zombik hordájával. Tegyük meg tétjeinket! Vajon hányan ússzák meg a háromból a véres összecsapást? És most ideje megnézni a filmecskét. Jó szórakozást!

Besouro Mangangá

Manoel Henrique Pereira, avagy Besouro Mangangá neve nem lehet idegen a capoeiristák számára. Renegeteg dalban emlegetjük és a legtöbben már látták a róla készült filmet is. A capoeira történelmének egyik legnagyobb legendájáról beszélünk. Santo Amaro da Purificaçãoban született, 1895-ben. A huszadik század elején vált a bahiai capoeira jelképes alakjává. A hírneve a harmincas évekre országos szintre emelkedett, majd a capoeira elterjedtével az egész világon megismerték a legendáját azok, akik a capoeira története után érdeklődtek.

Besouro Mangangá

A 19. század végén, mint korábban már említettük, egy olyan törvényt vezettek be, ami betiltotta az afrikai és az afro-brazil kultúra megnyilvánulásait, köztük a capoeirát is. Ekkorra már hivatalosan eltörölték a rabszolgaságot és sok fekete került az utcára, munka után kutatva. Egyikük, João Matos Pereira volt, akit Bahiában csak João Grossoként ismertek. Feleségével Maria Joséval 1985-ben fiuk született, Manoel Henrique Pereira.  A gyermek már fiatalon tanulni kezdte a capoeirát egy volt rabszolgától, Tio Alípiotól (Mestre Alípio). Besouro Mangangá becenéven ismerte meg a világ. Amikor nyerhetetlen helyzetbe keveredett, mindig képes volt elszökni és egyes hiedelmek szerint ezt úgy csinálta, hogy fekete bogárrá változott és elrepült. Más legendák is keringtek róla. Sokan úgy vélték, egy rituálé nyomán teste “corpo fechado” avagy sebezhetetlen lett a lövedékek és kések számára. Állítólag saját imái voltak és ezért a sérthetetlenségért hordta magánál folyton talizmánjait. Sokan azt beszélték, tud repülni, és hogy amikor az erdőben keresték, fává változott, hogy ne találják meg. Sajnos a tények kapcsán is renegeteg a homály a történetében, hiszen bár fennmaradtak elbeszélések arról, ahogy elbánt a rendőrökkel, de nem tudhatjuk mi igaz és mi nem ezekből. Az egyik anekdotában miután elnáspángolt egy csomó erőszakoskodó rendőrt, a fegyvereiket a rendőrkapitányság elé vitte és leszórta figyelmeztetés képpen. A másik történetben az egyik legyőzött rendőrt addig itatta alkohollal, míg az el nem ájult. Még az apelidoja eredetében sem lehetünk biztosak, sem a halálának körülményeiben.

Besouro nem volt bűnöző a legtöbb értelemben. Egész életében dolgozott, nem lopott vagy rabolt, viszont nagyon sokszor került összetűzésbe a rendőrséggel mivel nem álhatta az igazságtalanságot. Idővel sok ellenséget szerezett magának. A farm, ahol dolgozott, Dr. Zeca tulajdonát képezte, akinek fiával, Memeuval is haragban volt. Memeu megfogadta, hogy megöleti őt. Dr. Zeca tehát egy levelet írt Baltazarnak, a Maracangalhai malom vezetőjének, amiben az állt, hogy a levél hozóját meg kell ölni. Az írástudatlan Besouro elvitte a levelet és Baltazar arra kérte, jöjjön vissza másnap, hogy a válaszát el tudja vele küldeni. Mikor másnap visszatért, negyven férfival találta magát szemben, akik mind lőni kezdtek rá, de nem tudták megsebezni. Az egyiküknél egy ticum (vagy tucum) tőr volt, amivel halálosan megsebezte Besourot. A legenda szerint, ez az egyetlen dolog, ami képes ártani a „corpo fechado” embernek. Akár igaz ez a történet, akár nem, a dokumentáció alapján az tagadhatatlan, hogy hasi szúrt sebbe halt bele, hosszas küzdelem után, július nyolcadikán:

„Manoel Henrique, mulato escuro, solteiro, 24 anos, natural de Urupy, residente na Usina Maracangalha, profissão vaqueiro, entrou no dia 8 de julho de 1924 às 10 e meia horas do dia, falecendo às sete horas da noite, de um ferimento perfuro-inciso do abdômen.”

1924-ben halt meg, 29 évet élt. És itt ismét felvetül a kérdés. Ha 95-ben született, hogyan halghatott meg 24 évesen 1924-ben a halotti bizonyítvány szerint? Hibás dokumentáció, természetesen. Sajnos ezekből az időkből nagyon kevés információ maradt ránk, így leginkább a szóbeszédre támaszkodhatunk. Bár történetét legendák homályosítják el, annyi bizonyos, hogy egy kiváló capoeirista volt, akinek képességei csodával határosak voltak. A legendáját megörökítő film közelebb hoz minket az Orixa hithez, a korszakhoz, melyben a capoeirát tilos volt gyakorolni és a felszabadított feketék akkori életéhez.

Film: Motorrad

A Motorrad című film a sok véres jelenet miatt csak 16 éven felülieknek ajánlott, a színvonala kapcsán pedig csak az ellenségeimnek javasolnám megtekintésre.

Lássuk, mitől is lett ilyen jó ez a motohorror. A színek annyira le vannak tompítva, hogy ehhez képest a Logan egy Looney Tunes. Természetesen cserébe olyan unalmas, hogy a színtelenség altató hatással bír a művésziség helyett. A film elején nem kell aggódni a nyelvtudás vagy a felírat miatt. Majdnem negyed óra telik el, mire valaki végre megszólal a filmben. Utána se kuruttyolják végig, nem kell aggódni. Akad pár plot hole itt-ott-mindenütt. A crossmotorral lopakodás része például számomra furcsa. Én legalábbis felébrednék rá, ha az ajtómban leparkolna egy motorosbanda. Sajnos nem értek a motorokhoz. Biztos vagyok benne, hogy aki igen, az a film minden pillanatát jobban élvezi majd, mint én. Nomindegy. Lássuk a felállást. Sok fiatal vidám motoros a semmi közepén tök jól érzi magát. Mindannyian menők és vagányak. Tutibiztos horrorfilm alap. Innen nehéz elrontani. Húsz percnél még mindig nem történt semmi, csak a rendező fitogtatta zsenialitását. Amúgy tényleg jó a rendezés ha szakmailag nézzük. Kitanulta a sulit a hapsi. A plánok, a snittek jók, de néha kicsit olyan mintha túl sok ötletet szeretne pár másodpercbe beleerőszakolni. Fel óránál csapunk bele a lecsóba a sztorival, addig felvezetés van, semmi cut to the chase. Ez nem rossz egy másfél órás majdnem horrorfilmtől. Kicsit megismerjük a karaktereket mielőtt sorban meghalnak. Szerencsére egyiknek sincs semmilyen jelleme, semmilyen karaktere, csak egy rakás ugyanolyan nímand, meg egy szőke XX kromoszómás nímand, meg egy fekete XX kromoszómás kicsitsemgyanúsan öltözködő és viselkedő nímand. Általános dolog. Az viszont gond, hogy tizedjére állítottam át fél óra alatt a hangerőt. Aki szinkronnal nézi az örülhet. Amikor beszélgetnek halkan beszélnek, amikor a motorok vagy a zene beindul, akkor letépi a fejem a hangerő. Jumpscare esetében ez jó, de hogy az egész film így cikkcakkol az zavaró. Majd ha szinkronizálják valamilyen nyelvre akkor jobb lesz.
Főhőseink láthatólag a világ legbeszaribb motorosai. Jön négy gonosz motoros és mind a hat (vagy hét?) jófiút körbekergetik a világon. Természetesen 319 különböző szögből nézzük mindezt, hogy unalmas legyen, hogy semmi sem történik, csak motoroznak egymás után. A kamerarángatás mennyisége meghaladja a Blairwitch projectét. Az ember mármár hálás, amikor valakit elkapnak. Igen, természetesen egyesével számolnak le a szereplőkkel, és közben a főszereplő, aki még a többinél is betojibb úgy hozzánő a szívünkhöz, mint egy pattanás. A gyönyörű nők is annyira szimpatikusak, hogy az ember már várja mikor kerülnek az ellenség kezére. A kötelező vetkőzősjelenetek persze megvannak a filmben, ezért is kell, hogy a lányok is velük tartsanak motorozni. Menekülési alapelv, hogy ahelyett, hogy elmotoroznának a sunyiba és megmenekülnének, bemennek minden utolsó lepukkant bódéba, vagy belehajtanak a buggyval a tóba. A készítők zseniálisan másolják az americana horrorkliséket. A hangosodó zene utáni elnémítás csodálatos kombinációja annyiszor van benne a motörradben, hogy a screenjunkies egy fél honest trailert meg tudna vele tölteni.
Imádnivaló jelenetek kergetik egymást. „Elbújok a sötétben, meggyújtok egy fáklyát. Jól van, akkor én megkéselem kétszer az ajtót, mielőtt megpróbálkoznék a kilinccsel.”
Az egyik fiúnál még pisztoly is van, de inkább végignézi, ahogy az egyik társát felgyújtják, minthogy használná. Lehet otthon hagyta a golyóit.
A film kétharmadához érve már sejthető, hogy ha nem történik valami fordulat, akkor ez bizony „elpazarolt idő” kategóriájú alkotásról van szó. Spoiler: Nem találtam olyan fordulatot, amit akár egy ásítással is értékelhettem volna. De legalább a zenéje jó volt. Csak viccelek. Olyan gyenge zenéje volt, hogy egy hároméves pospival leszintetizátorozza.
A snassz befejezésre megpróbálunk rátenni egy lapáttal, hátha frappáns lesz a vége, de valójában csak egy elkeseredett kapálózást látunk, ahogy az alkotók le akarják nyomni a torkunkon, hogy ez a film igenis több, mint aminek látszik.
Valahol ül egy rendező és a saját vállát veregeti ezzel a filmmel kapcsolatban. Mindent beletett, amit egy filmművészetin meg lehet tanulni. Én is megveregetném a vállát, de úgy, hogy többet ne tudjon scriptet venni a kezébe.

A filmet azoknak a 13 éves unatkozó motormániákus fiataloknak ajánlom, akik soha életükben nem láttak még semmilyen mozgóképet, ezért még akár ezt is élveznék.

Gyorsértékelés:

Rendezés 7
Színészi munka 5
Történet 2
Élvezhetőség 3

Remek kísérlet az amerikai filmgyártás lemásolására. A trailerig egészen jól is sikerült a dolog. Az valóban elment egynek. A gond az, hogy minden érdekes jelenetet le is lőttek benne, ezért ez az üres film még üresebbé vált azzal, hogy elővigyázatosságból néztem egy trailert előtte.

Film: Animal Político

Animal Político

Animal Político

Nem írom le a film ki-kicsodáját, arra ott lesz az IMDb oldal, majd onnan meg lehet keresgélni a stáblistát. Próbálok nem spoilerezni a film kapcsán (nehéz is lenne), csak leírom a benyomásaimat róla. Tudni kell, hogy elég kritikus vagyok a filmekkel kapcsolatban, szóval attól, hogy nekem nem tetszik, még lehet, hogy másnak nagyon fog.

Az alkotás már első ránézésre is művészfilm. Olyan mintha az ending credits-el kezdődne, de kis türelemmel eljutunk a filmig, ahol már az első képpel ismét próbára teszik a türelmünket. Sivatag. Olyan szép, mintha rajzolva lenne. És csak van és csak ott van, egy snittből, statikus szögből véve és hosszú másodperceken át csak nézzük és már keressük a távirányítót, hogy vajon benyomódott-e a pause gomb. Ez afféle művészi fokozás. Értem én ezt, szeretem is. Szerencsére ízlésesebben el lett találva a hossza, mint a Stalker bevezetésének. Node mennyire is művészfilm ez? Amikor megjelennek a fej nélküli öltönyös hapsik a sivatagban, már tudhatjuk, hogy nagyon az lesz majd. Bár mit is vártunk egy olyan mozitól, aminek egy tehén a főszereplője?

Tehén étteremben

A nevezett főhős tök cuki. Férfi hangja van, de egy tehén játsza… Nem baj, így legalább nem látjuk folyton a himbilimbijét. Kicsit Tina Belcherre emlékeztet. Csak ő menőbb. Imádom a tehenes képeket a filmből, ahogy mossák a haját, ahogy cigizik, ahogy ruhát próbál vásárláskor. A gyerekkori videóit, főleg a görkorisat. Különféle okokból a film végére már nem látjuk majd a bocit, szóval az elején kell kiélvezni a cukiságát.

Talán a szereplő helyén a tehén az emberéletben ránknehezedő tehetetlenséget akarja kifejezni, talán azt az érzést, hogy nem passzolunk abba, amit csinálunk. Képileg átjön, amit sokan érzünk néha az életünkben. Ez a boci is tele van ezzel az érzéssel. Boldog, de ránehezedik az ősi szorongás. Tudtátok, hogy egy boci is lehet jó színész? Olyan arcot vág, amilyet odaképzelünk neki. Mindent kifejez a kis pofája amit szertnénk hogy kifejezzen. Lehetséges, hogy mindenki mást fog látni ebben a filmben. De ha Tião azt akarta kifejezni ezzel a filmmel, hogy a főszereplő nem érzi magát a saját életébe beleillőnek, hát az is jól megy. A jógás jelenetnél csak ránézek a bocira és már értem is. Pont olyan, mint én a diszkóban. Nem feltétlen passzol a dologba.

 

Jóga és Tehén

A művészetben a művészet, tehát egy festmény a filmben meghozza az epifániát főhősünknek, de a cselekmény kicsit várat magára. Gondolom nem spoilerezek, ha elárulom, hogy ez a teljességet kereső tehén végül rájön, hogy ki kell törnie eddigi életébeől, megtalálnia valódi önmagát. Mi pedig kíváncsian nézzük ahogy a boci sztorija mentális road movie-vá változik. Közben idővel megszokjuk, hogy nem ember van a képeken emberei helyzetekben. A filmbe illesztett másik film nagyonsok meztelenséget és még több kérdést hoz magával. Furcsa, hogy a vörös lány is éppolyan emberidegen mint a tehén, mégis passzol a képekbe, ha eltekintünk a naturalista jelleg feszélyező érzésétől. Persze mire megszoktuk a bocit a rendező hozott nekünk helyette egy vörös (kaukázusi) lányt. Mire őt megszokjuk változik megint minden. Majdnem minden. Az ABNT szabványai maradnak. Tudtátok, hogy az Associação Brasileira de Normas Técnicas mivel foglalkozik? Én sem.

Az űrodüsszeiás referenciát felismertem, de már rég nem vagyok benne biztos, hogy jól értettem a jeleneteket. Érdekes kérdés, hogy mi az ami emberré tesz minket. Különféle szinten különféle dolgok. A családunk, a munkánk, a felelősség, vagy az öntudatunk talán. Szerencsére van olyan gép, ami minden kérdésünkre választ adhatna. De vajon mi a helyes kérdés? És ha monolit vagyok a sivatagban az miért szomorúbb, mint az emberek erdejében egyedül barangolni? És mi jön a halál után?

Elkalandoztam. Foglaljuk össze ezt a filmet nagyvonalakban. Egy gondolati csapongás vizualizációját láthatjuk a képeken. Metaforákkal és kimindott szavakkal keresi az író az öntudatos lét önmagát feltáró titkát. Közben elkísérjük, nézzük a különös képeket. És az élet értelme helyett arra kérdezünk rá, hogy merre van a város? Miért olyan a jelenet amilyen? Miért éppen boci? El lehet siklani a tartalom felett, ha az ember megpróbál a részletekre figyelni, de annyira kevés a részlet a filmben, hogy ez igen nehéz. Minden elénk van téve, mintha egy bocinak próbálná egy ember elmagyarázni a kressztáblák jelentését. Örülök neki, hogy a múúú-landóságot az író az emberi oldalról ragadta meg, ahogy minden mást is. Sehol se találunk alpári humort hamburgerről, vagy vágóhídról. Ez a boci éppen olyan lény, mint te vagy én. Egyedül egy marhabőrdzseki kerül elő a filmben, de nem dominálja a jelenetét igazából. Mire meglátjuk, már tele van a fejünk a boci történetével.

Gyorsértékelés:

Rendezés 8
Színészi munka 10
Történet 7
Élvezhetőség 6

Annyit tudok tanácsolni, hogy gondolkozós kedvünkben üljünk neki ennek a filmnek. Nem vígjáték, mint ahogy reméltem, nem családi mozi. Egy rövid (71 perces) elgondolkozgatás, merengés képi aláfestéssel és egy bársonyhangú narrátorral.