Film: O Nó do Diabo

O no do diaboA vadonatúj brazil horror, az O Nó do Diabo voltaképpen egy antológia, négy rendező munkájával és több operatőrével. Az ötlet kiváló, a script nem rossz, az eredmény pedig két óra tömény rettegés. Attól rettegünk, hogy vajon a hátralévő idő is ilyen mérhetetlenül gyatra és unalmas lesz? Lelövöm a poént. A különböző sztorik különböző színvonalúak, ezért vannak kevésbé mély pontok is a dologban. Rendezőink ABC sorrendben:

Ian Abé

Gabriel Martins

Ramon Porto Mota

Jhésus Tribuzi

Igen, ez egy copy-paste az IMDB-ről. Több strapát nem ér ez a dolog. Nincs okom jobban lehúzni mint egyéb rossz filmeket, de lássuk be, hogy ennek a shownak 5 sansza is volt jónak lenni.
A kerete a történetenek, amiért megnéztem az annyi, hogy egy fazendán, avagy farmon, vagy udvarháznál, vagy akárhogy is fordítsam, csupa furcsa dolog történik. Ez természetes is, hiszen a gonosz fehérek bántják a feketéket és a macumba meg a hókuszpókusz lecsap rájuk. A vége felé ki is derül miként került elátkozásra a terület.

Kezdeném egy átfogó kritikával a dologról hangulatában: Végtelenül lassú és unalmas, színdarab jelleggel és kusza, erőltetett koncepcióval. Lássuk sorban ki hogyan rabolta az időnket. Idő. Fordított időrendben haladunk a történetekkel, mert az nagyon stílusos és véletlenül se tudunk meg túl korán semmit semmiről, de mire megtudjuk már nem is érdekel minket.

Első sztori: 2018. Egy paraszt kilyukasztja a fiúk focilabdáját. Nagyjából ennyi maradt meg Porto Mota úr első alkotásából. Próbálom felidézni. Jobb oldalról utáltunk mindenkit rádiónarrációval és egy puskával. Sok alkohol volt benne és meleg/biszexuális lányokat-fiúkat ölt meg a farm épületében, ami a központi helyszín a sztorikban. Két órája volt, de olyan gyengére sikerült, hogy nem emlékszem többre. A mészárlás jelenet mély nyomot hagyott bennem. A valaha elkészített legsekélyesebb tömeggyilkosság. Talán 5-6 srácot lő le. Mindet ugyanúgy. Már a harmadiknál ásítunk. A szerencse az, hogy hamar vége van ennek az agyrémnek és jön a következő fejezet, mi pedig foggal körömmel kapaszkodunk a reménybe, hogy nem lehet rosszabb.

Második sztori: 1987. Gabriel Martins rendezése. Szeretem és utálom ezt az epizódot. Jól sikerült nagyon az első sztorihoz képest, ezzel megvillantva, hogy lehet hogy az antológia egyéb elemei valamivel jobbak lesznek. Nem lesznek. Itt a farmon még laknak emberek. Egy fekete pár érkezik munkát keresve és hamar fel is veszik őket. A ház körül sürgölődve hamar különös dolgokra lesznek figyelmesek, de mire rájönnek, hogy a kukába gyömöszölt embriók és az elásott levágott fejek rossz jelnek számítanak már késő. Nyakig ülnek a bajban. Nem is rossz. Talán ha ez ment volna másfél órában, akkor jó lett volna a teljes sztori. De sajnos a végére érünk Martins kolléga fejezetének és még távolabb ugrunk az időben.

Harmadik sztori: 1921. Ian Abe. Ezt a minit se lehet a egyből gagyinak mondani. Érzelmileg erősödünk, ahogy egyre közelebb kerülünk a rabszolgasághoz. Gyakrolatilag az évszám ellenére itt a farmon még rabszolgatartás van. Köztük egy testvérpár, két szépséges fekete hölgy kálváriája kerül a középpontba. A lázongó testvér korbács alá kerül, a másik engedelmesebb. Nem akarok nagyon spoilerezni. A lényeg, hogy belekeveredik a filmbe a közösülés non-konszenzuális formája, amiről minden író úgy érzi, hogy be kell számolni a rabszolgatartás kapcsán. Nem említettem, hogy a fejezetek írói maguk a rendezők. Abe hoz nekünk egy preventív “I spit on your grave” jellegű gyilkosságot. Akik nem ismerik a rape vengance horror kategóriát, azoknak annyit mondok, hogy az ilyen gyilkosságok úgy vannak megcsinálva a sztoriban, hogy a néző teljesen egyetért a gyilkossal miközben zajlanak a dolgok. Tehát egy intenzív, erős hangulatú epizód, pár valóban feszült jelenettel.

Negyedik sztori: 1871. Jhesus Tribuzi. Hát a név kötelez. Eme epizódban elszökik egy rabszolga, halott kisbabáját a hóna alá csapva és csak megy és megy. Néha megy is. Aztán visszanézhetjülk ahogy megy. Végre történni látszik valami. Megjelenik egy tökvicces kutya, de akkor újra visszaugrunk a “megy és megy” visszajátszásába. Minden felvételt látunk vagy háromszor mielőtt a végére érnénk a szenvedéseinknek. És még mindig nem jön a megváltó stáblista.

Ötödik sztori. Igen, négy rendezőnk van, de öt sztorink. 1818. Quilomboból menekülnek  a feketék, amikor a fazendába veszik be magukat, ami üresen áll ott várva hogy bevegyék oda magukat és elkezdjék a mambo-jambot. Ez a fejezet az elsőt megrendező Porto Mota munkája, aki valamennyire kiköszörüli a csorbát agyilkolás tekintetében. Már az első fejezetben egy kis candomble utalás előkerül, itt viszont központi szerep jut a mágiának. Ez a rész nagyjából olyan mintha a Dawn of the Dead lenne összeturmixolva. Kint normális emberek vannak, akik ostromolják a rejtőzőket. A zombik bent készülnek éppen. Nagyjából ennyi. Minden tekintetben jobb mint az első fejezet, aztán az utolsó 5 perc oly siralmasan teátrális, hogy még arra se méltó, hogy beletegyék a “Hogyan ne csinálj horrort”című könyvbe. De valamivel jobb mint az első nekifutás volt.

Azoknak ajánlom, akik szeretnének két órával közelebb kerülni az életük végéhez, vagy akiknek valamilyen rokona szerepel a filmben.

Gyorsértékelés:

Rendezés 2, 6, 6, 2, 3
Színészi munka 7
Történet 5
Élvezhetőség 3

Szégyelje magát a Vermelho Profundo. Ha egyetlen tévécsatorna lenne a világon és csak ez menne rajta, akkor se nézné végig senki, aki nem akar kritikát írni róla.

Film: Condado Macabro

Condado MacabroHorrorral folytatjuk (tehát 18+ a film). Nem csak azért, mert szeretem a műfajt, hanem mert nem mindig van lelkierőm egy brazil művészfilmhez vagy vígjátékhoz, az akciófilmjeik meg lehangolóak, mint a Comeback vagy az Elitalakulat. A Condado Macabro egy igazi különlegesség.  André de Campos Mello egyetlen normális hosszúságú filmje. A fickó zseniális, ha engem kérdeztek. Editor nagyrészt, de itt rendezőként is megmutatja hogyan kell jól csinálni. A film nem csak egészestés, hanem majdnem két órás, ami egy horrornál szerintem nagyon fontos. Nem kapkod a történet, van idő feszültnek lenni, vagy elborzadni. Az író és a társrendező Marcos DeBrito, aki a pár rövidfilmjén kívül olyan horror regényeket is ír, mint az Á Sombra Da Lua. Íróként híres a vizuális stílusáról, filmesként pedig az experimentalista hozzáállásáról. Lássuk a felállást. Egy véres bohócot vallat egy rendőr a történésekről, így már sejtjük, hogy a bohóc túléli a dolgokat, de még nem tudjuk milyen szerepe van az egészben. Francisco Gaspar játsza a bohócot és zseniálisat alakít a rendőrrel együtt. Az igazat megvallva az egész szereposztásból ők ketten tudnak csupán színészkedni. A többi srácot a casting ötödik másodpercében a kukába gyűrtem volna. Szóval a bohóc mesél, a történet kibontakozik. Bombázó lóképű menyecske útnak indul a haverokkal, hiszen minden jó horror úgy indul, hogy egy pornószínésznő jellegű hölgy, aki amúgy majdhogynem ártatlan a szerepe szerint útnak indul egy rakás barommal szodomizálni valami eldugott helyre. Az egész nagyon régivágású. Leginkább a Texas Chainsaw Massacre eredeti változatához tudnám hasonlítani, leszámítva, hogy a fiatalokat játszó színészek itt tényleg borzalmasak. Sebaj, cserébe épül a történet, megismerjük a körülményeket. Egy elmebeteg felkoncol egy disznót, a bohóc vallatása meg totál rideg. Nagyon mellékesen megjegyzem, hogy az a színész (Gaspar) úgy tudja tartani az ujjait, hogy az ijesztő.

Vissza a sztorihoz. Két bohóc úgy dönt, hogy kirabolják a srácokat, miközben  az elmebeteg mészárosék is a fiatalokra fenik a fogukat. Eddig jutunk 50 perc alatt, amikor a történet erotikus jelleget kezd ölteni, aztán megérkeznek bohócék is gyilkosék is. Innentől a film izgalmas, érdekes és mintha a srácok is elvégeztek volna egy színitanodát idő közben, teljesen jó alakításokkal megy tovább. Együtt izgulunk a rablókkal, a gyilkosokkal, a rendőrrel, a lányokkal, a fiúkkal. A film története eredetiséget csempész a klasszikus slasher témába. Hatchet, Texas CM, Wrong turn, Ezer halott háza és még sorolhatnám a hasonló filmeket, amik mind egy kicsit különböznek. Ez is egy kicsit más, ez is egy kicsit több. A vágás és a rendezés olyan remek, hogy tanítani kellene. A film kritikája mindenhol rémes, de ennek oka van. A film hangulatában a nyolcvanas éveket próbálja idézni. A Péntek 13 időszakát, amikor még ilyen volt a horror és ilyennek elég is volt. Napjaink horrorfilmjeit megpróbálják 12-es karikára legyártani, hogy hozzák a profitot. Itt ömlik a vér, nem spórolnak vele. Az effektusok a sharknadot is alulmúlják ugyan, de engem ez nem igazán zavar, hiszen a nyolcvanas évek effektjei meg gumibabákkal voltak megcsinálva és mégis el tudtunk vonatkoztatni az irrealitásuktól. Fun factnek még közlöm, hogy a meztelenül táncikáló igencsinos szöszi, Bia Gallo rendezőasszisztensként folytatta a pályáját. Nem meglepő.

Kinek is ajánlhatom: Ha az olyan filmeket szereted mint a Démonok között, akkor ezt ne nézd meg. Ha az olyan filmeket szereted, mint a fent soroltak, akkor szánd rá erre is az időt.

Gyorsértékelés:

Rendezés 9
Színészi munka 4
Történet 7
Élvezhetőség 7

Az zavart a filmben, hogy egyik karakter sem volt annyira szimpatikus, hogy egy kicsit is aggódjak érte. Nem zaklatott fel egyikük halála sem. Ez valószínűleg a sok baromkodásnak tudható be, ami a film felvezetésében zajlott és nagyon irritált.

Film: Mar Negro

mar negroMivel nagy rajongója vagyok a horror műfajnak, ideje volt szétnéznem újra a brazil horror háza táján. A Motorradnál rosszabb már nem lehet, ugye? Van egy pár nagy klasszikusa a brazil horronak, belőlük próbálok párat megnézni és kommentálni a közeljövőben. A fekete tenger című film nagyjából 2013-ban készült, de végig a nyolcvanas évek horrorfilmjének benyomását kelti. A legelső dolog, amit leszögezhetünk, hogy a vízszintes hiányzik a rendező szótárából. Bár az is lehet, hogy nem futotta nekik kameraállványra. Ez nem jelenthet gondot, soksok dutch tilt meg egyéb csodák. Lássuk a történetet. Két hapsi halászik valahol a világvégén. Kifogják a black lagoon monstert és amíg azon vitáznak, hogy miféle sellő ez, az egyiket megharapja. Hazamennek, ahol kiderül, hogy a füligkakis szegény vén retek halászember felesége Brazília legszexibb gyöngyszeme és szerelmes bele minden mellékszereplő. Peroá és Cavalo Cansado, a két halász tehát hazahozza a gonosz zombivírust meg a méggonoszabb ráját és indul a banzáj. Eszméletlen dolgokat látunk benne. A limuzin helyett Wolksvagen bogár, transzik, prostik és minden ami kellhet. A film eredeti amatőr külleme átalakul  fülledt izzadtságszaggá, közeli snittek,  rengeteg second plán, realizmus. A bordélyház megnyitója igazi klassz kis vidéki party lenne, a zombiskodás már csak zombiskodás. Határok nincsenek, gyerek vagy felnőtt, férfi vagy nő. A film folyamatosan úgy tesz, mintha beindulna, aztán egy jó adag késéssel meg is teszi. Segítek: A hal is fertőzött, nem csak Peroá. Szerencsére a zombik alaposak és a főszereplőkön kívül mindenkit szájbavéreznek. A goregruppen kb a film kétharmadánál indul meg. Onnantól pedig nincs megállá. Átvesszük a terrorbolygó hangulatát és pár perc múlva már bem is emlékszünk rá, milyen Szomszédok szinten unalmasan indult. Mellek, végtagok és vér. Aztán amikor már a képernyőből ömlő vér derékig ér és azt hisszük, nem lehet hová fokozni ezt az egészet, jön még egy lapáttal és még eggyel és még eggyel. Nem akarok spoilerezni a filmből, de amilyen gyengén indult, olyan klssz lett a vége. Nem mondanám rá, hogy jó, mert az egész a 80-as évek színvonala, de szerintem trash horror kategóriában mindent megkapunk tőle, amit reméltünk. Egyértelmű, hogy az insidious rajongóinak ez a film egy szemét lesz, de akik szeretik a trash horrort, azoknak tudom ajánlani. Ehhez is kell egy kis morbiditás, de semmivel se kell hozzá betegebbnek lenni, mint az 1000 halott háza trillógia első részéhez. Nem ugyanolyan a film, de a vége valahogy hasonló hangulatot ölt számomra. (most a műértők azt mondják majd, az nem is trillógia. De mindjárt az lesz). Térjünk vissza a filmre, ami új értelmet ad a Röhelyes zombisirály kifejezésnek. A Mar Negro igazából egy filmciklus egyikdarabkája. Előtte a Mangue Negro áll a sorban, utána a Chupacabrák éjszakája, és még további filmek Rodrigo Aragão független horrorfilmestől. Korábbi filmjét nem merem megnézni, de talán a chupacabráknak vagy a Mata Negra-nak adok majd egy esélyt, ha unatkozok.

Azoknak ajánlom, akik szerették a régi “Night of the Living Dead”-et, akiket nem zavar egy kis vér. Akik nem rettegést várnak egy horrorfilmtől hanem belezést. 12 éven aluliaknak nem ajánlom.

Gyorsértékelés:

Rendezés 6
Színészi munka 5
Történet 7
Élvezhetőség 7

Komolyan hiányoznak az értelmetlen darálós horrorfilmek. Ugye ezeket nem lehet eladni a moziban mert korhatárosak, ezért nem hoznak annyi pénzt mint egy ‘Démonok között’, vagy ezek a mostani vackok. Nem kell tőle csodát várni. Hangulat kell hozzá és sok nasi.

Film: Motorrad

A Motorrad című film a sok véres jelenet miatt csak 16 éven felülieknek ajánlott, a színvonala kapcsán pedig csak az ellenségeimnek javasolnám megtekintésre.

Lássuk, mitől is lett ilyen jó ez a motohorror. A színek annyira le vannak tompítva, hogy ehhez képest a Logan egy Looney Tunes. Természetesen cserébe olyan unalmas, hogy a színtelenség altató hatással bír a művésziség helyett. A film elején nem kell aggódni a nyelvtudás vagy a felírat miatt. Majdnem negyed óra telik el, mire valaki végre megszólal a filmben. Utána se kuruttyolják végig, nem kell aggódni. Akad pár plot hole itt-ott-mindenütt. A crossmotorral lopakodás része például számomra furcsa. Én legalábbis felébrednék rá, ha az ajtómban leparkolna egy motorosbanda. Sajnos nem értek a motorokhoz. Biztos vagyok benne, hogy aki igen, az a film minden pillanatát jobban élvezi majd, mint én. Nomindegy. Lássuk a felállást. Sok fiatal vidám motoros a semmi közepén tök jól érzi magát. Mindannyian menők és vagányak. Tutibiztos horrorfilm alap. Innen nehéz elrontani. Húsz percnél még mindig nem történt semmi, csak a rendező fitogtatta zsenialitását. Amúgy tényleg jó a rendezés ha szakmailag nézzük. Kitanulta a sulit a hapsi. A plánok, a snittek jók, de néha kicsit olyan mintha túl sok ötletet szeretne pár másodpercbe beleerőszakolni. Fel óránál csapunk bele a lecsóba a sztorival, addig felvezetés van, semmi cut to the chase. Ez nem rossz egy másfél órás majdnem horrorfilmtől. Kicsit megismerjük a karaktereket mielőtt sorban meghalnak. Szerencsére egyiknek sincs semmilyen jelleme, semmilyen karaktere, csak egy rakás ugyanolyan nímand, meg egy szőke XX kromoszómás nímand, meg egy fekete XX kromoszómás kicsitsemgyanúsan öltözködő és viselkedő nímand. Általános dolog. Az viszont gond, hogy tizedjére állítottam át fél óra alatt a hangerőt. Aki szinkronnal nézi az örülhet. Amikor beszélgetnek halkan beszélnek, amikor a motorok vagy a zene beindul, akkor letépi a fejem a hangerő. Jumpscare esetében ez jó, de hogy az egész film így cikkcakkol az zavaró. Majd ha szinkronizálják valamilyen nyelvre akkor jobb lesz.
Főhőseink láthatólag a világ legbeszaribb motorosai. Jön négy gonosz motoros és mind a hat (vagy hét?) jófiút körbekergetik a világon. Természetesen 319 különböző szögből nézzük mindezt, hogy unalmas legyen, hogy semmi sem történik, csak motoroznak egymás után. A kamerarángatás mennyisége meghaladja a Blairwitch projectét. Az ember mármár hálás, amikor valakit elkapnak. Igen, természetesen egyesével számolnak le a szereplőkkel, és közben a főszereplő, aki még a többinél is betojibb úgy hozzánő a szívünkhöz, mint egy pattanás. A gyönyörű nők is annyira szimpatikusak, hogy az ember már várja mikor kerülnek az ellenség kezére. A kötelező vetkőzősjelenetek persze megvannak a filmben, ezért is kell, hogy a lányok is velük tartsanak motorozni. Menekülési alapelv, hogy ahelyett, hogy elmotoroznának a sunyiba és megmenekülnének, bemennek minden utolsó lepukkant bódéba, vagy belehajtanak a buggyval a tóba. A készítők zseniálisan másolják az americana horrorkliséket. A hangosodó zene utáni elnémítás csodálatos kombinációja annyiszor van benne a motörradben, hogy a screenjunkies egy fél honest trailert meg tudna vele tölteni.
Imádnivaló jelenetek kergetik egymást. “Elbújok a sötétben, meggyújtok egy fáklyát. Jól van, akkor én megkéselem kétszer az ajtót, mielőtt megpróbálkoznék a kilinccsel.”
Az egyik fiúnál még pisztoly is van, de inkább végignézi, ahogy az egyik társát felgyújtják, minthogy használná. Lehet otthon hagyta a golyóit.
A film kétharmadához érve már sejthető, hogy ha nem történik valami fordulat, akkor ez bizony “elpazarolt idő” kategóriájú alkotásról van szó. Spoiler: Nem találtam olyan fordulatot, amit akár egy ásítással is értékelhettem volna. De legalább a zenéje jó volt. Csak viccelek. Olyan gyenge zenéje volt, hogy egy hároméves pospival leszintetizátorozza.
A snassz befejezésre megpróbálunk rátenni egy lapáttal, hátha frappáns lesz a vége, de valójában csak egy elkeseredett kapálózást látunk, ahogy az alkotók le akarják nyomni a torkunkon, hogy ez a film igenis több, mint aminek látszik.
Valahol ül egy rendező és a saját vállát veregeti ezzel a filmmel kapcsolatban. Mindent beletett, amit egy filmművészetin meg lehet tanulni. Én is megveregetném a vállát, de úgy, hogy többet ne tudjon scriptet venni a kezébe.

A filmet azoknak a 13 éves unatkozó motormániákus fiataloknak ajánlom, akik soha életükben nem láttak még semmilyen mozgóképet, ezért még akár ezt is élveznék.

Gyorsértékelés:

Rendezés 7
Színészi munka 5
Történet 2
Élvezhetőség 3

Remek kísérlet az amerikai filmgyártás lemásolására. A trailerig egészen jól is sikerült a dolog. Az valóban elment egynek. A gond az, hogy minden érdekes jelenetet le is lőttek benne, ezért ez az üres film még üresebbé vált azzal, hogy elővigyázatosságból néztem egy trailert előtte.