Mestre Caiçara

Mestre CaiçaraAntônio Conceição Moraes, másnéven Mestre Caiçara 1923-ban született, Május 8.-án Cachoeira de São Félixben. Nagy nevű angola mesterként emlékszik rá a capoeira világa, de zenéi is maradtak ránk a capoeira és a szamba vonalában is. Iskoláját Academia Angola São Jorge dos irmãos Unidos do Mestre Caiçara névre keresztelte és ugyanezen a címen jött ki első lemeze is. Az Afrikai hagyományok nagy védelmezője volt. Mestre Canjiquinhahoz hasonlóan ő is Mestre Aberre tanítványaként van számon tartva. Capoeirája provokatív, pimasz és játékos volt, nagyszerű capoeiristaként emlékeznek rá és története is filmszerű. Egy időben Pelourinhoban ő diktálta a szabályokat a striciknek, a prostituáltaknak, a dílereknek és a malandroknak is. Mindannyian az áldását kellett kérjék tevékenységükre. Zenéjével rögzítette az utókor számára a legtöbb capoeira ritmust, sok ladainhát és samba de roda dalokat is. Nagyszerű mesélő volt. Mindig volt egy újabb sztorija a hallgatósága számára. Gyakran részt vett a Festas de Largo ünnepségeken, a jellegzetes vörös és zöld ingjeibe öltözve. 1997, Augusztus 28.-án hunyt el.

https://youtu.be/z0b4DvQtjsY

Madame Satã

Madame Satã életéről szeretnék írni ezúttal. Előre le kell szögezzem, hogy nem volt egy mintapolgár. Nem ajánlom a következő írást senkinek, aki bármilyen szubkultúrát, viselkedési formát elítél, nem ajánlom sznoboknak és végképp nem ajánlom kisgyerekeknek. A minap volt szerencsém megtekinteni az életéről készült filmet is, amire pedig azt kell írnom, hogy ne nézze meg senki, akiben a homofóbiának akár egy halvány szikrája is ott van.

Most, hogy megvoltak a figyelmeztetések, lássuk, ki is volt Sátán Asszony, azaz João Francisco dos Santos. Hivatását tekintve drag queen, de nem baj, ha nem tudjátok, hogy mi az. A bohém élet igen vad éjszakai oldalán lehet velük találkozni. A Drag Queenek azok a nőimitátorok, akik énekelnek és táncolnak is a közönség szórakoztatására a karneválokon és a speciális bárokban. Tehát Madame Satã nem közönséges transzvesztita volt, hanem az előadásaihoz női ruhába bújt. Az életrajzi film szerint a bár, ahol először fellépett, a Bar Restaurant Danúbio Azul, tehát a Kék Duna bár volt Lapa-ban, Rio de Janeiroban. De ne szaladjunk ennyire előre.

madame sata film

Apja, Manoel Francisco dos Santos, anyja Firmina Teresa da Conceição. 1900-ban, Február 25.-én született, Glória do Goitá-ban. Tizenheten voltak testvérek. Azt beszélik, gyerekkorában a szülei elcserélték egy lóért. Fiatalon Recifebe ment, majd Rio de janeiro Lapa nevű kerületébe költözött. Analfabétaként konyhai munkát vállalt. Lapa akkoriban, a huszas években, a malandragem és a bohémia központjának számított. Gyakran dolgozott nightclubok biztonsági őreként és vigyázott, hogy a prostituáltakat ne erőszakolják meg. Veszélyes capoeirista hírében állt. Rendszeresen küzdött meg puszta kézzel a rendőrökkel, akik botokkal felfegyverezve, túlerőben sem bírtak vele. Általában a koldusok, feketék, prostituáltak vagy homoszexuálisok védelmében keveredett verekedésbe. Azt beszélik, egy alkalommal 24 rendőrt kényszerített visszavonulásra. A gengszter életet élő Madame Satãnak hét gyermeke született. 27 évet töltött összesen börtönben, 1928-ban 16 év börtönre ítélték egy rendőr meggyilkolásáért. Művészi pályájára Cecil B. DeMille művésznő volt a legnagyobb hatással. Legandává vált még élete során nem csak a verekedéseivel, de a prostituáltak, a homoszexuálisok védelmezőjeként, a törvényenkívüliek köreiben is. A társadalom perifériájára szorultak ikonja így beszélt magáról: „Filho de Iansã e Ogum, devoto de Josephine Baker” (Iansã és Ogum fia, Josephine Baker híve)
Az 1972-ben publikált „Memórias de Madame Satã” című biográfiájában kétszer tér ki a capoeirára. Egyszer, amikor a saját harci stílusát elemzi, és egyszer, amikor egy fiatal malandroról ír, aki ragaszkodott hozzá, hogy tőle tanuljon capoeirázni. Ő csak egy banda nevű gánccsal a földre vitte a fiút és azt mondta neki, hogy menjen tanuljon valamelyik capoeiristától a kikötői mólón.
Sinhozinho, riói capoeira mester, aki a „speciális rendőrség” kiképzője volt, többször is megverekedett Madame Satãval és összecsapásaik legnedává váltak.
Mindig lenyűgözték a riói karneválok. Egy ilyen alkalommal az extrovertált életművész, a Caçador de Veados utcában parádézott, Cecil B. DeMille-nek beöltözve a művésznő Madame Satã című filmjéből, így kapta a becenevét.
1976 Április 11.-én hunyt el Rio De Janeiroban. A Lapa-t a huszadik század elején védelmező malandrok leghíresebbike volt. Hétköznapjairól és mentalitásáról mindent elárul az életéről készült film.

Madame Sata

Mestre Bimba

Mestre BimbaManoel dos Reis Machado, avagy Mestre Bimba, 1899-ben (November 23) született, a bahiai Salvadorban. 74 évesen hunyt el, 1974, Február ötödikén, Goiânia-ban. A Capoeira egyik legnagyobb mestereként ismeri a történelem. Ő alkotta meg a Luta Regional Baiana-t, amit később már Capoeira Regional-nak neveztek.
Bár 1899-ben született, mégis 1900-ban lett csak hivatalosan anyakönyvezve és ez kisebb eltéréseket eredményez, mert sokan még mindig 1900-ra teszik a születésének évét.
Apja, Luiz Cândido Machado, anyja Maria Martinha do Bonfim. A beceneve, Bimba, ami egy kifejezés a falloszra portugálul, egy fogadás kapcsán jött, amit az édesanyja kötött a bábával a szülés idején. Az anya arra fogadott, hogy lány lesz a baba, a bába pedig fiúra. Amikor Manuel megszületett, a bába, amikor az anya megnézte a gyermeket, az újszülött lába közé, a kicsi „bimbájára” mutatott.
12 évesen kezdett el capoeirát tanulni egy Bentinho nevű liberdad-i navigációs kapitánnyal, bár ekkor még a hatóságok által tiltott volt a capoeira gyakorlása.
Nagyjából 18 éves korában Bimba már úgy vélte, a csapoeira elvesztette a teljes hatékonyságát, mint harcművészet és mint az ellenállás eszköze. Úgy gondolta, folklór tevékenységgé, néptánccá tompult, összesen kilenc mozdulattal. Ekkor történt, hogy elkezdte visszahozni a mozdulatokat a régi capoeirából, amit később már Angolaként ismerünk és a batuque-ből is vett át mozdulatokat. Bimba apja a batuque játék bajnoka volt, ezért is vélik sokan, hogy ebből is vett át elemeket a capoeirájába. Ez a játék hasonló volt a rioi pernadahoz. Bahiában játszották a feketék,  a huszadik század elején. A kör közepére állt az egyik játékos, védekező pozícióban, a másik pedig körülötte mozogva próbálta hirtelen támadásokkal a földre vinni. Ezeken a mozdulatokon kívül saját mozdulatokat is kitalált a capoeirájához.
Egészen ezidáig a capoeirát úgy lehetett tanulni, hogy nézték és próbálkoztak vele a rodában, Mestre Bimba viszont egy oktatási rendszert hozott létre hozzá, ami újdonságnak számított. Így kezdődött el a capoeira regional története.
Sokak szerint egyéb harcművészetek is hatással voltak a mozdulatok tökéletesítésére, mint például a judo, a box, a bírkózás különböző fajtái.
1928 egy nagy fordulópont volt a capoeira történetében, ahogy a rabszolgák leszármazottainak életében is. Bimba, tanítványaival egy bemutatót tartott Bahia kormányzójának kúriáján, ezzel meggyőzve a hatóságokat a capoeira kulturális értékéről. Az 1890-ben meghatározott tiltást 1930-ban feloldották. Akkor került először hatalomra Getúlio Vargas, aki a népszerűségét akarta növelni a döntéssel, de úgy határozott, csak zárt térben és hatósági engedéllyel lehet capoeira iskolát nyitni. Bimba kapott az alkalmon.
Mestre Bimba megalapította az első capoeira iskolát, az Academia-escola de Cultura Regional-t 1932-ben. hatalmas lépés volt ez, hiszen korábban csak az utcákon lehetett capoeirát látni, gyakorolni, ott is titokban. A capoeiráról alkotott vélemény viszont továbbra is pejoratív volt, a magasabb körökben még mindig egy ártalmas, veszélyes dolognak tartották, ezért a mester az intézményesítésen fölül új szabályokat is bevezetett.
A tanítványoknak tiszta, fehér egyenruhát kellett viselniük, meg kellett mutatniuk, hogy jó osztályzatokat szereznek az iskolában, különben nem edzhettek, jó tartással kellett járniuk-kelniük, és viselkedésükre is oda kellett figyelniük. Ezek mellett sok egyéb szabályt is hozott, aminek az eredménye az lett, hogy a felsőbb osztályok képviselői is elkezdtek részt venni az edzésein.
Úgy tudjuk, Mestre Bimba azzal tette próbára eleinte a belépő tanítványait, hogy egy fojtófogásba zárta őket három percre, és akkor fogadta el őket, ha kibírták ezt az időt lekopogás nélkül. Cisnando Lima nevű tanítványának csatlakozása után, aki Mitsuyo Maeda és Takeo Yano judo mesterek tanítványa volt korábban, megváltoztatta a „felvételijét” egy írásos tesztre és a hajlékonyság próbájára.
1936-ban kihívást intézett a többi küzdősport harcosai felé, hogy tesztelje a regional stílust. Négy meccse volt, Henrique Bahia, Vítor Benedito Lopes, Américo Ciência és egy capoeira mester, José Custódio dos Santos (Zé I) ellen. A mester mind a négy harcot megnyerte, és ekkor kapta a „3 pancadas” becenevet, ami három csapást jelent, hiszen ennyi támadás elég volt neki legyőzni egy-egy ellenfelet. Ezek a harcok Február hetedikén, 1936-ban, a Stadium Odeon-ban kaptak helyet. Az „Estado da Bahia” napilap „O Bimba é bamba” címmel publikált az eseményről. Egy arany bajnoki övet ígértek neki a szervezők, amit nem kapott meg, hát eszkábált egyet magának, persze nem aranyból.
Bimba sok mesterrel vitában állt azzal kapcsolatban hogy lehet-e a capoeirában ütéseket használni. Az egyik ellenlábasa, Lúcio „Barra Preta” de Tal, egy rendőrtiszt különösen sok pénzt veszített egy fogadáson, amikor Mestre Bimba ütéssel győzte le az ellenfelét.
Úgy beszélik, 1936 Augusztusában meg is támadta Bimbát, az Engenho Velho utcán. Pisztoly volt nála és hat másik ember is vele tartott, vágófegyverekkel felfegyverezve. A mester persze lefegyverezte és kiütötte mind a hét támadót. Bimba szerint viszont nem őt támadták meg, hanem a részeg rendőr és társai egy fiatal fiúval akartak elbánni éppen, amikor a Bimba közbelépett a védelmében. Az A Tarde újság publikálta a történeteket, mégnagyobb hírnevet hozva a mesternek. („Não é fácil pegar um capoeirista… Livrou-se da agressão com cabeçadas e rabos de arraia”)
1937-ben megszerezte az Állami Oktatási Központtól a certifikációt és hivatalosan is bejegyeztette az első capoeira központot.
Bimba iskolája közel volt Mestre Pastinha Angola iskolájához. Úgy tartják, a két mester tisztelte egymást és sosem mondtak rosszat a másik iskolájáról, mégis néhányan, Mestre Atenilo és Itapoan azt mesélték, a mestre azt kérte a tanítványaitól a közös rodákon, hogy okozzanak sérülést Mestre Pastinha diákjainak.
1942-ben nyitotta második iskoláját, ami halála után Bimba tanítványára, Vermelhora maradt, majd a nyolcvanas évektől Mestre Almiro felügyelte, később pedig Mestre Bamba oktatott benne.
Mestre Bimba 1935-ben bemutatót tartott Brazília akkori elnökének, Getúlio Dorneles Vargasnak, aki úgy nyilatkozott, „A capoeira Brazília egyetlen igazi nemzeti sportja”.
Elkeseredve, a hamis ígéretektől és a helyi hatóságok támogaátásnak hiányától 1973-ban Mestre Bimba Goiâniaba költözött egy korábbi tanítványának meghívására. 1974, Február 5.-én hunyt el. Poszthumusz Honoris Causa díjban részesítette a Bahiai Állami Egyetem, és tanításait számtalan mesteren kívül fia, Mestre Nenel is továbvitte, a Filhos de Bimba csoport vezetőjeként. Mestre Pastinha mellett Mestre Bimbát tartják a valaha élt legnagyobb mesterek egyikének. Tanításairól és pályája jelentősségéről többet megtudhatunk a róla készült dokumentumfilmben.

Mestre Bimba alapszabályai:

– Ne dohányozz és ne igyál, mert az rontja a teljesítményedet.
– Ne kérkedj a tudásoddal a capoeira rodán kívül, mert elveszíted a meglepetés erejét.
– Ne beszélgess edzés alatt. Inkább figyelj és tanulj.
– Mindig gingázz.
– Minden nap gyakorold az alapokat.
– A testünk maradjon laza és játsszunk közel az ellenfélhez, mert így lehet a legjobban – fejlődni.
– Jobb ha a rodában kapnak el, mintha az utcán.

Mestre Pastinha

Mestre Pastinha

Vicente Ferreira Pastinha, másnéven Mestre Pastinha, 1889, Április 5. -én született, a Bahiai Salvadorban, Brazíliában és ugyanitt hunyt el, 1981, November 13.-án. Az egyik legfontosabb mester a capoeira történetében. Apja, José Pastinha, egy szegény spanyol bevándorló volt, édesanyja Eugênia Maria de Carvalho Ferreira.
Nem iskolában tanulta a capoeirát, hanem úgymond véletlen talált rá. Kisgyermekkorában egy idősebb fiú állandóan kötözködött vele. Ha például Vicente kiment a házból, hogy a piacra menjen, a nagyobb fiú jól megverte. Egyszer az egyik ilyen verekedést egy fekete bácsi vévignézte az ablakából és magához hívta a jól helyben hagyott kisfiút. Elmagyarázta neki, hogy így nem győzhet, hiszen a másik nagyobb és erősebb, de ő megtaníthatja megvédeni magát. Innentől a fiú minden nap edzett Beneditoval, aki sokkal többet tanított neki a harcnál. Amikor a nagyobb fiú utoljára megtámadta, Vicente egyetlen mozdulattal megmutatta neki, mire is képes és a riválisból barát lett, a fiú csodálója. Onnatól a dolgok jóra fordultak. Az ifjú Pastinha festészetet tanult és délutánonként papírsárkányokkal játszott, és további három évig edzett Beneditoval.
Mestre Pastinha oktatási módszere volt az, amiben különbözött a többiektől. Az évek során egyre jobban megmutatkozott, hogy kiemelkedő az elméleti tudása is a játékról és a kommunikációs képességei is rendhagyóak. Mestre Pastinha koncepciói követőkre találtak egész Brazíliában. Az oktatásmódszertan eredetisége, a játéék művészi formában történő megvalósítása olyan iskolát hozott létre, melyben a fizikai és mentális munka azért töltött be jelentős szerepet, hogy a kreativitás kiteljesedhessen. A Capoeira Angola legnagyobb propagálója volt, a „tradícionális” capoeiráé.
Aberrê, egy korábbi tanítványa hívta el 1941-ben Liberdade-ba, egy vasárnapi rodára, ahol a legjobb capoeira mesterek találkoztak azokban az időkben. Miután ott töltötte a délutánt, Amorzinho, Bahia egyik legnagyobb mestere felkérte Pastinhát, hogy legyen ő a Capoeira Angola vezető oktatója.
Ennek hatására alapította, ebben az évben, a második legális bahiai akadémiát, az első Capoeira Angola iskolát, Centro Esportivo de Capoeira Angola (CECA) néven,  Largo do Pelourinho-ban. Mára sajnos ennek a helyén egy étterem áll. Tanítványai fekete nadrágban és sárga pólóban jártak, a kedvenc focicsapata, az  Esporte Clube Ypiranga tiszteletére.
1964-ben publikálta a Capoeira Angola című könyvet, melyben az erőszakmentes játék védelmében írt. Részt vett néhány tanítványával a Szenegálban megrendezett Festival Mundial de Arte Negra-n,  A Fekete Művészetek Világtalálkozóján. Az erőszakkal szemben a capoeirát művészetté formálta.
Tanítványai között számos neves mester volt, mint például João Grande, João Pequeno, Boca Rica, Curió, Bola Sete.
Mestre Pastinhának számtalan munkahelye volt. Dolgozott mint cipőtisztítő, szabó, biztonsági őr, építőmunkás, hogy anyagilag támogathassa azt, amit igazán szeretett csinálni, hogy angoleiro lehessen.
A válság idején végül, mikor Pastinha már öreg volt, beteg és majdnem vak (két stroke után), a városvezetés renoválás céljából elvette az iskoláját, de sosem adta vissza neki. Pastinha megkeseredetten hunyt el, 92 évesen. 1981, Április 12.-én játszott utoljára a rodában. Tanítványai továbbvitték örökségét és mind a mai napig számtalan Angoleiro csoport követi tanításait. A capoeira történetének egyik legnagyobb mestere volt.

Mestre Pastinha híres tanítványai

Mestre Waldemar

Mestre WaldemarMestre Waldemar 1916-ban, Ilha de Maréban született és 1990-ben hunyt el, Salvadorban. Teljes nevén Waldemar Rodrigues da Paixão, az egyik leghíresebb mestere volt a Bahiai capoeirának. Ismerték Waldemar da Liberdade, Waldemar do Pero Vaz és Mestre Waldemar da Paixão néven is.
Waldemar az 1940-es évek elején építette fel a barracão-ját, ami egy kunyhó, bódé szerű épület volt, amelyről itt találunk néhány fotót. Ez az épület Liberdadeban, az akkoriban Corta-Braçoként említett területen volt, ahol ezekben az években sok munkás épített magának saját otthont. Ebben az épületben capoeirázott minden vasárnap és a rakparton is tanított capoeirát. Sokféle változatát játszotta a capoeirának, a leglassbbaktól egészen a harcias stílusokig, de jobban preferálta a lassú capoeirát.
Az ötvenes években a capoeirája a művészek, tudósok és újságírók érdeklődésének középpontjába került.

Anthony Leeds és Simone Dreyfus néprajzkutatók is készítettek nála felvételeket ezekben az években. Mário Cravo szobrász és Carybé, aki a fenti festményt is készítette – szintén capoeiristák – is látogatták a mestert. Sok későbbi capoeira mestrére volt hatással Mestre Waldemar capoeirája, Cobrinha Verdetől egészen Mestre Bimbáig.
Albano Marinho de Oliveira szerint a Liberdade-i csoport indította el azt a szokást, miszerint hosszú szóló dalokat énekeltek a játék előtt. Ezeket ismerjük ma ladainhaként. Mestre Waldemar egyszer azt nyilatkozta, hogy ő találta ki a Berimbauk festésének ötletét, hogy azokat eladhassák a turistáknak, ezzel jó bevételi forrást biztosítva.
A Mestre jó capoeiristaként a háttérben maradt. Nem sokat árult el a dolgairól és nem beszélt sokat. Alig akadnak róla fotók egészen időskoráig. Nem kereste a hírnevet, pedig úgy tartják, kivételesen tehetséges énekes és berimbau játékos volt.
A nyolcvanas években már idős volt a capoeirázáshoz és a Parkinson kór miatt nem játszhatott a berimbaun sem, de még így is megragadta a lehetőségeket, hogy énekesként, Mestre Canjiquinhaval dalokat vegyenek fel.