Film: O Nó do Diabo

O no do diaboA vadonatúj brazil horror, az O Nó do Diabo voltaképpen egy antológia, négy rendező munkájával és több operatőrével. Az ötlet kiváló, a script nem rossz, az eredmény pedig két óra tömény rettegés. Attól rettegünk, hogy vajon a hátralévő idő is ilyen mérhetetlenül gyatra és unalmas lesz? Lelövöm a poént. A különböző sztorik különböző színvonalúak, ezért vannak kevésbé mély pontok is a dologban. Rendezőink ABC sorrendben:

Ian Abé

Gabriel Martins

Ramon Porto Mota

Jhésus Tribuzi

Igen, ez egy copy-paste az IMDB-ről. Több strapát nem ér ez a dolog. Nincs okom jobban lehúzni mint egyéb rossz filmeket, de lássuk be, hogy ennek a shownak 5 sansza is volt jónak lenni.
A kerete a történetenek, amiért megnéztem az annyi, hogy egy fazendán, avagy farmon, vagy udvarháznál, vagy akárhogy is fordítsam, csupa furcsa dolog történik. Ez természetes is, hiszen a gonosz fehérek bántják a feketéket és a macumba meg a hókuszpókusz lecsap rájuk. A vége felé ki is derül miként került elátkozásra a terület.

Kezdeném egy átfogó kritikával a dologról hangulatában: Végtelenül lassú és unalmas, színdarab jelleggel és kusza, erőltetett koncepcióval. Lássuk sorban ki hogyan rabolta az időnket. Idő. Fordított időrendben haladunk a történetekkel, mert az nagyon stílusos és véletlenül se tudunk meg túl korán semmit semmiről, de mire megtudjuk már nem is érdekel minket.

Első sztori: 2018. Egy paraszt kilyukasztja a fiúk focilabdáját. Nagyjából ennyi maradt meg Porto Mota úr első alkotásából. Próbálom felidézni. Jobb oldalról utáltunk mindenkit rádiónarrációval és egy puskával. Sok alkohol volt benne és meleg/biszexuális lányokat-fiúkat ölt meg a farm épületében, ami a központi helyszín a sztorikban. Két órája volt, de olyan gyengére sikerült, hogy nem emlékszem többre. A mészárlás jelenet mély nyomot hagyott bennem. A valaha elkészített legsekélyesebb tömeggyilkosság. Talán 5-6 srácot lő le. Mindet ugyanúgy. Már a harmadiknál ásítunk. A szerencse az, hogy hamar vége van ennek az agyrémnek és jön a következő fejezet, mi pedig foggal körömmel kapaszkodunk a reménybe, hogy nem lehet rosszabb.

Második sztori: 1987. Gabriel Martins rendezése. Szeretem és utálom ezt az epizódot. Jól sikerült nagyon az első sztorihoz képest, ezzel megvillantva, hogy lehet hogy az antológia egyéb elemei valamivel jobbak lesznek. Nem lesznek. Itt a farmon még laknak emberek. Egy fekete pár érkezik munkát keresve és hamar fel is veszik őket. A ház körül sürgölődve hamar különös dolgokra lesznek figyelmesek, de mire rájönnek, hogy a kukába gyömöszölt embriók és az elásott levágott fejek rossz jelnek számítanak már késő. Nyakig ülnek a bajban. Nem is rossz. Talán ha ez ment volna másfél órában, akkor jó lett volna a teljes sztori. De sajnos a végére érünk Martins kolléga fejezetének és még távolabb ugrunk az időben.

Harmadik sztori: 1921. Ian Abe. Ezt a minit se lehet a egyből gagyinak mondani. Érzelmileg erősödünk, ahogy egyre közelebb kerülünk a rabszolgasághoz. Gyakrolatilag az évszám ellenére itt a farmon még rabszolgatartás van. Köztük egy testvérpár, két szépséges fekete hölgy kálváriája kerül a középpontba. A lázongó testvér korbács alá kerül, a másik engedelmesebb. Nem akarok nagyon spoilerezni. A lényeg, hogy belekeveredik a filmbe a közösülés non-konszenzuális formája, amiről minden író úgy érzi, hogy be kell számolni a rabszolgatartás kapcsán. Nem említettem, hogy a fejezetek írói maguk a rendezők. Abe hoz nekünk egy preventív „I spit on your grave” jellegű gyilkosságot. Akik nem ismerik a rape vengance horror kategóriát, azoknak annyit mondok, hogy az ilyen gyilkosságok úgy vannak megcsinálva a sztoriban, hogy a néző teljesen egyetért a gyilkossal miközben zajlanak a dolgok. Tehát egy intenzív, erős hangulatú epizód, pár valóban feszült jelenettel.

Negyedik sztori: 1871. Jhesus Tribuzi. Hát a név kötelez. Eme epizódban elszökik egy rabszolga, halott kisbabáját a hóna alá csapva és csak megy és megy. Néha megy is. Aztán visszanézhetjülk ahogy megy. Végre történni látszik valami. Megjelenik egy tökvicces kutya, de akkor újra visszaugrunk a „megy és megy” visszajátszásába. Minden felvételt látunk vagy háromszor mielőtt a végére érnénk a szenvedéseinknek. És még mindig nem jön a megváltó stáblista.

Ötödik sztori. Igen, négy rendezőnk van, de öt sztorink. 1818. Quilomboból menekülnek  a feketék, amikor a fazendába veszik be magukat, ami üresen áll ott várva hogy bevegyék oda magukat és elkezdjék a mambo-jambot. Ez a fejezet az elsőt megrendező Porto Mota munkája, aki valamennyire kiköszörüli a csorbát agyilkolás tekintetében. Már az első fejezetben egy kis candomble utalás előkerül, itt viszont központi szerep jut a mágiának. Ez a rész nagyjából olyan mintha a Dawn of the Dead lenne összeturmixolva. Kint normális emberek vannak, akik ostromolják a rejtőzőket. A zombik bent készülnek éppen. Nagyjából ennyi. Minden tekintetben jobb mint az első fejezet, aztán az utolsó 5 perc oly siralmasan teátrális, hogy még arra se méltó, hogy beletegyék a „Hogyan ne csinálj horrort”című könyvbe. De valamivel jobb mint az első nekifutás volt.

Azoknak ajánlom, akik szeretnének két órával közelebb kerülni az életük végéhez, vagy akiknek valamilyen rokona szerepel a filmben.

Gyorsértékelés:

Rendezés 2, 6, 6, 2, 3
Színészi munka 7
Történet 5
Élvezhetőség 3

Szégyelje magát a Vermelho Profundo. Ha egyetlen tévécsatorna lenne a világon és csak ez menne rajta, akkor se nézné végig senki, aki nem akar kritikát írni róla.

Carandiru: O Filme

Nos, nem szerettem volna filmkritikával folytatni a cikkek sorát, de nem mehetek el szó nélkül emellett a mű mellett. Ugye ez egy kicsit történelem is, nem csupán egy jó akciófilm. Az idősebb olvasók emlékezhetnek a Carandirui börtönlázadásra. Áprilisban is történt egy hasonló. Sőt, tegnap éjjel a Romeu Goncalves Abrantesből 92 rab szökött meg egy ostrom után. 1992-ben a 4000 főt befogadni képes Carandiruban több mint 6000, de egyesek szerint 8000 rab volt elhelyezve. 111 rab halt meg a film által feldolgozott mészárlásban. „A rendőrök mindössze fél óra leforgása alatt 102 rabra lőttek rá, mindegyikre átlagosan ötször.” A tanúk szerint a rendőrök ujjongtak miközben a celláikban agyonlőtték a rabokat. Később 73 rendőrt ítéltek el, összesen 918 évre. Ubiratan Guimaraes ezredes 632 év büntetést kapott, ami alól 2006-ban felmentették, bár mivel meggyilkolták, nem örülhetett a döntésnek. De ennyit a történelemről. A film 1992-ben játszódik. A főszereplő egy orvos, akit Luiz Carlos Vasconcelos alakít. Mivel a börtönben sokan drogoznak és erős a homoszexualitás jelenléte, sokan AIDS-esek. A doktor ebben próbál meg segíteni. Szűrést végez, óvszerhasználatot reklámoz, ilyesmik. Ez egészen mellékes. Ami fontos, hogy közben megismerünk néhány rabot, a történetüket. Megtudjuk ki hogyan került be. Klassz kis sztárparádé a szereposztás. Akik látták a filmeket amikről eddig szó volt itt, azok jópár ismerős arcot fognak látni. Hector Babenco rendezői munkája kifogástalan, de nem rendhagyó. Legalábbis véleményem szerint minden rendben volt: a színészi munka, a sztori, az operatőr munkája. Semmit sem tudok negatív kritikával illetni. A film nagyon hosszú, de fel se tűnik mennyire, hiszen folyamatosan történik valami jó vagy rossz dolog. Mondjuk az utolsó fél óráig viszonylag gyanútlanok vagyunk, és aztán nagyon hirtelen tör ki a börtönlázadás és nagyon hamar véget is ér. Aztán mindent elsöpör a rendőri brutalitás. Azért merek spoilerezni, mert ez történelem. A film képei a békés percekben is lenyűgözőek. Mindent megtudunk a börtönről, úgy érezhetjük. Sokkoló történet. Olyan mintha a legszegényebbek Titanicja süllyedne el valami vértengerbe. És bármilyen szörnyű is ami történt, ez az egész még mindig tart. A vörös patakokban folyó vér az utcákon a favellákban, a börtönökben. És talán októbertől mégrosszabb lesz a helyzet. Szerencsére az a pokoli börtön már megsemmisült, de a problémát magát nem lehet felrobbantani mint egy épületet. Mellékes info: A börtön udvarán az egyik jelenetben a rabokat capoeirázni láthatjuk.

Kinek is ajánlhatom: Mindenkinek, akit érdekelnek a történelem sötét órái.

Gyorsértékelés:

Rendezés 9
Színészi munka 10
Történet 9
Élvezhetőség 9

Talán az első olyan film, ami kifogástalan ebben a kritikasorozatban. Mégsem szeretném látni soha többé.

Film: Condado Macabro

Condado MacabroHorrorral folytatjuk (tehát 18+ a film). Nem csak azért, mert szeretem a műfajt, hanem mert nem mindig van lelkierőm egy brazil művészfilmhez vagy vígjátékhoz, az akciófilmjeik meg lehangolóak, mint a Comeback vagy az Elitalakulat. A Condado Macabro egy igazi különlegesség.  André de Campos Mello egyetlen normális hosszúságú filmje. A fickó zseniális, ha engem kérdeztek. Editor nagyrészt, de itt rendezőként is megmutatja hogyan kell jól csinálni. A film nem csak egészestés, hanem majdnem két órás, ami egy horrornál szerintem nagyon fontos. Nem kapkod a történet, van idő feszültnek lenni, vagy elborzadni. Az író és a társrendező Marcos DeBrito, aki a pár rövidfilmjén kívül olyan horror regényeket is ír, mint az Á Sombra Da Lua. Íróként híres a vizuális stílusáról, filmesként pedig az experimentalista hozzáállásáról. Lássuk a felállást. Egy véres bohócot vallat egy rendőr a történésekről, így már sejtjük, hogy a bohóc túléli a dolgokat, de még nem tudjuk milyen szerepe van az egészben. Francisco Gaspar játsza a bohócot és zseniálisat alakít a rendőrrel együtt. Az igazat megvallva az egész szereposztásból ők ketten tudnak csupán színészkedni. A többi srácot a casting ötödik másodpercében a kukába gyűrtem volna. Szóval a bohóc mesél, a történet kibontakozik. Bombázó lóképű menyecske útnak indul a haverokkal, hiszen minden jó horror úgy indul, hogy egy pornószínésznő jellegű hölgy, aki amúgy majdhogynem ártatlan a szerepe szerint útnak indul egy rakás barommal szodomizálni valami eldugott helyre. Az egész nagyon régivágású. Leginkább a Texas Chainsaw Massacre eredeti változatához tudnám hasonlítani, leszámítva, hogy a fiatalokat játszó színészek itt tényleg borzalmasak. Sebaj, cserébe épül a történet, megismerjük a körülményeket. Egy elmebeteg felkoncol egy disznót, a bohóc vallatása meg totál rideg. Nagyon mellékesen megjegyzem, hogy az a színész (Gaspar) úgy tudja tartani az ujjait, hogy az ijesztő.

Vissza a sztorihoz. Két bohóc úgy dönt, hogy kirabolják a srácokat, miközben  az elmebeteg mészárosék is a fiatalokra fenik a fogukat. Eddig jutunk 50 perc alatt, amikor a történet erotikus jelleget kezd ölteni, aztán megérkeznek bohócék is gyilkosék is. Innentől a film izgalmas, érdekes és mintha a srácok is elvégeztek volna egy színitanodát idő közben, teljesen jó alakításokkal megy tovább. Együtt izgulunk a rablókkal, a gyilkosokkal, a rendőrrel, a lányokkal, a fiúkkal. A film története eredetiséget csempész a klasszikus slasher témába. Hatchet, Texas CM, Wrong turn, Ezer halott háza és még sorolhatnám a hasonló filmeket, amik mind egy kicsit különböznek. Ez is egy kicsit más, ez is egy kicsit több. A vágás és a rendezés olyan remek, hogy tanítani kellene. A film kritikája mindenhol rémes, de ennek oka van. A film hangulatában a nyolcvanas éveket próbálja idézni. A Péntek 13 időszakát, amikor még ilyen volt a horror és ilyennek elég is volt. Napjaink horrorfilmjeit megpróbálják 12-es karikára legyártani, hogy hozzák a profitot. Itt ömlik a vér, nem spórolnak vele. Az effektusok a sharknadot is alulmúlják ugyan, de engem ez nem igazán zavar, hiszen a nyolcvanas évek effektjei meg gumibabákkal voltak megcsinálva és mégis el tudtunk vonatkoztatni az irrealitásuktól. Fun factnek még közlöm, hogy a meztelenül táncikáló igencsinos szöszi, Bia Gallo rendezőasszisztensként folytatta a pályáját. Nem meglepő.

Kinek is ajánlhatom: Ha az olyan filmeket szereted mint a Démonok között, akkor ezt ne nézd meg. Ha az olyan filmeket szereted, mint a fent soroltak, akkor szánd rá erre is az időt.

Gyorsértékelés:

Rendezés 9
Színészi munka 4
Történet 7
Élvezhetőség 7

Az zavart a filmben, hogy egyik karakter sem volt annyira szimpatikus, hogy egy kicsit is aggódjak érte. Nem zaklatott fel egyikük halála sem. Ez valószínűleg a sok baromkodásnak tudható be, ami a film felvezetésében zajlott és nagyon irritált.

Only the Strong (25)

Only the StrongAugusztus 27. 1993. A 25. évfordulója van a csodálatos film premierjének, az Only the Strong-nak. Oké, a film már 25 éves, szóval ne várjuk tőle az Undisputed színvonalát az akcióban. Valóban elég gyengének tűnhet, amikor a 21. századi fejünkkel megtekintjük, de azt hiszem sokunk számára meghatározó volt ez a filmélmény valamikor életünk során. Mark Dacascos főszereplésével egy klasszikus „új tanár” típusú filmet látunk. Nyílván Mark a lányoknak volt hajdan olyan vonzó, mint a fiúknak Pfeiffer az azonos témájú filmjében. Viszont a hasonló sztorikkal szemben van egy hatalmas előnye ennek a mozinak. A capoeira! Szóval Mark Dacascos (Stevens) a tanár, a legócskább iskola legelveszetebb gyerekeiből tervez embert faragni és ehhez a capoeirát hívja segíségül. Epic, ugye? Innen van a Donovan Paranaué mix, meg a Zum zum zum, amit ezerszer hallottál, mióta capoeirázni kezdtél. Ennek a filmnek a zenéi.
Tudni kell, hogy már volt egy próbálkozás négy évvel korábban, Rooftops címmel a capoeira akciófilmesítésére. Ha a címre kattintotok, megnézhetitek a trailerét. Azt végignézve hálát adhatunk a sorsnak, hogy Magyarországra az Only the Strong (Csak az erős győzhet) jutott el hamarabb és nem a Rooftops. A Dacascos film hatására kezdtek el abban az időszakban rengetegen capoeirázni Európa-szerte. Előtte nem nagyon ismertük ezt a sportot. Az a hullám, a kilencvenes évek közepe fele segíette a Brazíliából érkező oktatók munkáját és alapokat teremtett alunok terén a nagy csoportok európai iskoláinak kialakulására. Napjainkban már nincsenek ilyen filmek. Amikor capoeirát látsz a mozikban, akkor azt valahogy lejáratják, vagy vesztes sportként tüntetik fel. A capoeira népszerűsége ehhez mérten hihetetlen szinten különbözik az only the Strong időszaktól. Furcsa, de ez a film egymagában olyan sokat adott hozzá a capoeira globális elterjedéséhez, hogy az felmérhetetlen. Boldog 25. szülinapot Only the strong!

A teljes filmet megtekinthetitek youtubeon, vagy videán, vagy akárhol.

Capoeira vs Walking Dead

corpo seco

Zombi apokalipszis és emberevő oszló hullák. Vajon mire mennénk ellenük a capoeira tudásunkkal? Gondolom senki sem gondolt még bele, hogy vajon egy jó meia lua de compasso mennyire lenne hatásos egy élőholt ellen. Nekem átfutott az agyamon, amikor a corpo seco legendájáról írtunk pár hónapja.

Majdnem egy évtizeddel ezelőtt a Goblin Films Ltd. Készített egy zomedyt. (Igen, a zombie és a comedy szó keveredése a dolog) A cím, hasonlóan egy régi Stephen King történethez, Graveyard Shift. A film csodás, már ha nem vesszük komolyan. A zombi statiszták egyike, nevezetesen Rod Penn, capoeirista, előállt az ötlettel, hogy ha már úgyis adottak a lehetőségek, készüljön egy pár perces kisfilm, amiben capoeiristák harcolnak zombikkal. És elkészült a ‘Norwich Capoeira vs The Undead’ című műremek. A nagyjából hat perces akció-horror-vígjáték egyszerű sztorit hoz. „Vágjuk le az utat a temetőn keresztül!” A film angolul van, de mivel összesen nem beszélnek benne öt mondatot, ezért nem kell megijedni tőle.

Tovább mesélni erről a kis gyöngyszemről már spoiler lenne, de megsúgom, a három capoeiristának egyhamar meggyűlik a baja a zombik hordájával. Tegyük meg tétjeinket! Vajon hányan ússzák meg a háromból a véres összecsapást? És most ideje megnézni a filmecskét. Jó szórakozást!