Mestre Suassuna 1967-ben alapította Mestre Brasíliaval a Cordão de Ouro csoportot. Vele készítette többek jelenlétében az alábbi interjút 2001-ben, Mestre Suassuna Sao Paulo-i otthonában Astronauta, a Capoeiradobrasil weboldaltól. Nagyon régen fordítottam ezt az anyagot és maga a beszélgetés is majdnem húsz éve zajlott. Azóta sokat változott a világ és a capoeira világa is, de úgy hiszem érdemes pár percet rászánnunk, hogy megismerjük, milyen volt akkoriban a capoeira helyzete és milyen kérdések foglalkoztatták a capoeiristákat.

Astronauta: Mestre Suassuna, azzal a témával szeretnénk kezdeni, ami leginkább elvezetett napjaink vitáihoz, amikkel szembesülnünk kell előbb utóbb, akár akarunk, akár nem. Abban mindenki egyetért, hogy egy olyan nagyszerű időszakát éljük a capoeirának, amikor a valódi kiteljesedésének a kapujában áll, mint a Brazil kultúra öröksége, mint egyfajta hivatásos tevékenység, és mint szervezett sporttevékenység. Napjainkban nagyon nagy csoportok vannak, amik folyamatosan terjeszkednek az egész világon.

Mestre Suassuna: Nem a nagy csoportok miatt aggódom, nem a sportjelleg miatt és nem is a szerveződés miatt. Igazából a capoeiristák miatt aggódom, akik nap mint nap küzdenek a capoeiráért. Mielőtt a nagy csoportok létrejöttek, a capoeiristák szét voltak szóródva. Volt egy itt, egy ott, az egyik Socó faluban, a másik Parelheirosban, órákat tartottak, náluk nem is volt hivatalosan capoeira, mégis oktattak és tartották a berimbaut. Ezeket az anonim embereket értékelni kellene, hiszen miattuk marad fenn a capoeira, mégis a Brazil Capoeira Szövetség (Confederação Brasileira de Capoeira) semmit sem tett még értük. Ezek az emberek szenvedéllyel és lelkesedéssel oktatják a capoeirát és megannyi kihívással kell szembenézniük. Nem könnyű azon dolgozni, hogy ezeket az embereket segítsük. Oda kell menni, a perifériára, támogatni, bátorítani őket, dolgozni kell velük, tanítani őket, stb. Vagy a Szövetség maradhat egyszerűen bajnokságok szervezésénél, és a munka más részét
ráhagyhatja másokra. Egy igazán fontos szervezetnek, fel kell keresnie ezeket az embereket és irányelveket kell eljuttatnia hozzájuk. Ez kéne legyen a szerepe, támogatást kellene biztosítania.

Astronauta: A capoeirát a politikusok mindig a tömegek manipulációjára használták, de itt az ideje, hogy ez megváltozzon. Mi, capoeiristák hozzuk meg a saját szabályainkat.

Mestre Suassuna: Nem igazán zavar ez az egész bajnokság és Olimpia dolog. Számomra a capoeira a fontos, az ami a capoeira, és az, ami már nem. A capoeira ereje nem abban rejlik, hogy sporttá válik, hanem úgy vélem, úgy tudjuk erősebbé tenni, ha akként gyakoroljuk, ami, egy játékként, egy közös tevékenységként, ami vidám, és nem egy olyan fesztiválként, aminek a középpontjában a versengés és a verekedés áll. Kíváncsi vagyok, mi jót tudna a capoeirának az Olimpia adni? Például mi jót adott a Judonak?

Mestre Dal: Oké, Mestre, ebben már nem értek veled egyet. Az Olimpia minden sportágnak, ami bekerült sok jót hozott. Publicitást, szervezettséget, ismertséget, támogatást és beruházásokat.

Mestre Suassuna: Fel kell hívnom a figyelmet a capoeira erejére. A capoeira egyre csak terjed a világon, és ehhez nem kellett az Olimpia. Nem akarom holnap azt hallani, hogy a capoeira azért lett ismert a világon, mert olimpiai sport lett. A capoeira jelen van az egész világon, és mindenütt van rá igény, míg más harcművészetek annak ellenére, hogy szerepelnek az olimpián a csőd szélén állnak.

Astronauta: Bárhogy is, a capoeira nem csak egyszerű sport, sokkal több annál. Azok a sportolók, akik az olimpiára mennek, csak egy kis részét tudnák reprezentálni a capoeirának.

Mestre Suassuna: Az idei Capoeirando-n (2001) voltak olyan kurzusok, amik a versenyszerű, harcművészet jellegű capoeirára összpontosítottak, a stílusra, amit én csak „klónozott capoeira”-ként emlegettem, mert mindenki ugyanúgy játszott. Volt egy srác, aki csak szaltókat tanított. És azok is ott voltak, akik a sokkal tradicionálisabb, sokkal játékosabb stílust, az Angolát tanították: Cláudio, Jogo De Dentro. És ez utóbbiak kurzusain rengetegen részt vettek. Mondtam is Mestre Decânio-nak: „Hú, nézd hányan vannak! Ez már capoeira!” Mestre Decânio hozzátette: „Ez itt capoeira, az meg ott nem.” Nem azért voltak ott, hogy szaltózzanak és akrobatikázzanak, hanem hogy játszanak és tanítsanak capoeirát, és hogy megismerjék a saját munkájuk értékét. Tehát a kemény, küzdősport jellegű, kreativitás nélküli capoeira iránt – ami a bajnokságokra jellemző – nem akkora az érdeklődés, mint ahogy tűnik.

Mestre Dal: De mindenképp növekedni fog. Az új tanítványokat nagyon érdekli, hiszen az Olimpiáról álmodoznak.

Mestre Suassuna: Egyetértek, a folyamat visszafordíthatatlan, készen kell állnunk, hogy megóvjuk a capoeirát. Szeretek Mestre Decânio-ra figyelni, mert kevés szóban nagyon sokat mond.

Astronauta: Igen, Mestre, beszéljen nekünk Mestre Decânio-ról!

Mestre Suassuna: Dr. Decânio Mestre Bimba-val edzett, és miután abbahagyta, az orvoslást gyakorolta tovább és kórházigazgató lett. Szóval ő nem vett részt a capoeirában, azokban az időkben, amikor a capoeira szétterjedt Brazíliában. Amikor visszahívták, pont egy olyan időben érkezett, amikor a világnak szüksége volt rá. Visszatért, hogy helyrehozza a Bimba féle capoeirát, és az egészét azoknak az időknek a capoeirájának, a technikákkal, amiket már megváltoztattak és az irányelvekkel, amiket elfelejtettek.

Mestre Esdras Filho: Suassuna, tudod jól, hogy a capoeira több mint mi itt mindannyian. Tudod, hogy a Regionalnak vége. Mestre Bimba halálával a Regional nem létezett tovább, hanem átalakult.

Mestre Suassuna: De míg élt is, a tanítványai mind másképp játszottak.

Mestre Esdras Filho: Kevés ember van manapság, aki ismeri és játsza a capoeira Regionalt.

Mestre Suassuna: Igaz, még Itapoan is modernizálta a Regionalt. Mestre Deputado az egyetlen, aki igazán közel maradt az eredeti Regionalhoz.

Mestre Esdras Filho: Rendben, tehát a capoeira Regional halott, az Angola még itt van, de már ez se olyan, mint Pastinha idejében. Tehát amit mondani akarok: Mestre Suassuna, te jobban tudod itt mindannyiunknál, mi a capoeira. Amikor egy srác, több mint egy méteres távolságra játszik egy másiktól, ez már nem capoeira, hanem valami más.

Mestre Dal: Ez egy játékos, elválasztva egy másiktól.

Mestre Suassuna: Ez akrobatika, ez egy cirkusz…

Mestre Esdras Filho: Napjainkban sokan vannak, akik szeretnék megőrizni az Angolát, de ez már nem a régi Angola, amit a ti időtökben játszottak. Láttalak téged és Brasíliát angolázni, láttam Canjiquinhat, Gato Pretot…

Mestre Suassuna: Nézzétek, ami igazán hiányzik, az még több ember, akik igazán törődnek a capoeirával. Vannak olyanok, akik a fizikai felkészítéssel foglalkoznak, az Olimpiával, a rendszerezéssel, a sporttá válással, és vannak, akik szemben állnak mindezzel, de a capoeira minden irányban kiterjed. A capoeira nagyon erős és sokoldalú. És nincs olyan, hogy bármelyik vélemény dominálhat, mivel senki sem uralkodik a capoeirán. Én sem, senki sem.

Mestre Dal: A capoeira sportként is terjedni fog, és mint minden sport, ki lesz zsákmányolva. Reklámokhoz használják majd, a médiába viszik üzletből. Ez a valóság.

Astronauta: Az utcai foci, a lábtengó, nem szűntek meg miután a foci professzionális sport lett.

Mestre Suassuna: Nem, ezek nem fognak megszűnni, a strandon focizás és a többi.

Astronauta: Ahogy a capoeira sem fog megszűnni.

Mestre Suassuna: Nézzétek, amennyi időm maradt a capoeirát élvezni… hátrahagyom, amit tudok pár tanítványomra… nagyjából 2040-ben fogok meghalni, százvalahány évesen. Addig is mindenkivel nagyon sokat fogok foglalkozni, nagyon idegesítő leszek és fárasztó. Miután meghaltam, azt csináltok a capoeirával, amit akartok. Akár olimpiai sporttá is tehetitek, de én ismerem és szeretem a capoeirát, de megváltoztatni a capoeirát és meg akarni változtatni… Ez olyan, mintha egy gyereknek adnád a vezetékneved, aki nem is a tiéd, vagy a saját fiadnak valaki más nevét adnád. Az átalakítások, amiket a capoeirával csinálnak mind ostobaság. Engem a saját munkám érdekel, a capoeira, amit tanultam, és nem függök a São Paoloi Egyetem elismerésétől, vagy bárkiétől. (amúgy emlékezhetsz rá Astronauta, hogy ez az egyetem volt, ami először lenézett engem) Én elismerem önmagam. A tükörbe nézek és elismerem, és ez már nagyon jó. Elég annyit említeni, hogy Bahia nemrég elismerte Mestre João Pequenot, mint értékes polgárát, és átadták neki a város kulcsát. Ez egy dolog, de egy másik nap, a közigazgatás elvette tőle a helyét, az akadémiáját… João Pequenotól, nyolcvanakárhány éves… micsoda ocsmány dolog! Szóval én egy olyan ember vagyok, aki a capoeirával törődik. A capoeirában élek, nem érdekel, hogy ki sikeres és ki nem az. Mindenkinek megvan a joga a saját sikeréhez a capoeirájával. A capoeira élvezetes, egy humor, nem az a versengés biznisz. Ez spontaneitás. És igazából mindennek megvan a maga helye. Bajnokságok, versenyek, show-k, játszadozások, terápiás tréningek… igazából a capoeira olyan gazdag, hogy nem hiszem, hogy egyetlen szövetség képes volna teljes mértékben foglalkozni vele. A capoeirának különféle szervezetekre lenne szüksége. A capoeira népszerű életforma, játékos. Gondoljátok, hogy egyetlen szervezet képes volna mindezt összeszervezni? A napon, amikor az egészet összeszervezik, akkor fog az egész teljesen… elveszni. A capoeira teljesen szervezetlen, ez egy ember önkifejezése, egy beszélgetés egy kocsmában, ezer arca van, vannak ügyvédei, orvosai, testneveléstanárai, csavargói, mindenből van benne valamennyi. Szóval ezer szervezetre lenne szükség, hogy támogassák a capoeirát, és nem azért, hogy irányítsák azt, mert a capoeira mindezeknél nagyobb. Egy szövetségnek a támaszául kellene szolgálni azoknak a capoeiristáknak, akik kérik azt. Egy támasz kell, legyen a gyengének, az erősnek, legyen az egy erdő közepén, vagy egy börtönben, vagy bárhol.

Mestre Dal: Egyetértek, Suassuna. A capoeira önmagának létezik, és túlél minden az irányítására, vagy az eltörlésére irányuló kísérletet, de valakinek foglalkoznia kell a szervezeti oldalával is, és ha nem mi, capoeiristák leszünk azok, akkor olyanokra fog hárulni ez, akik nem állnak készen erre a felelősségre.

Mestre Suassuna: Nos, Astronauta, az apád egyszer írt egy dalt, amit fel akartam venni, csak elhagytam. Megjósolta benne, hogy pár éven belül jön majd néhány ember, akik a capoeira atyái szeretnének lenni. A dal pedig arról szólt, hogy nem lehet senki a capoeira atyja, mert a csavargóknak nincs atyja, és a capoeira egy csavargó, egy vándor. A capoeira olyan, mint egy patak, amely csak szalad, és azt a formát ölti, azt az utat választja, amelyiket szükséges, az úttól függően. Nem lesz neki atyja, tele diplomákkal, nem. Ezek az emberek még a capoeira nyelvét se értik. „Ha azt mondom: Csinálj egy capoeira mozdulatot,” nem fogja tudni, mi az. Nagyképűen azt fogja mondani, „Az armada egy tengely körüli fordulat, gyorsulással és ilyesmiket…” (nevetés) Azt mondom: Te jó ég, így fogja nekem megtanítani az armadát? Oh, a minap épp itt voltam egy batizadon, Marsilacban, és láttam, hogy milyen spontán játszanak. Egy rúgás itt, egy elhajlás ott… mondtam is, „Na ez a capoeira!” és egy srác megszólalt mellettem: „Nem túl szervezetlen ez, mestre?” erre én: „ Nem, mi vagyunk túl szervezettek.” (nevetés)

Mestre Suassuna: A capoeira sokat változott, ebben el kell kísérnünk. A minap Papagaio de Pirata közvetítette felém egy fiú kérdését, ami így szólt: „Hogy lehet, hogy a tanítványaidnak ilyen gazdag és ügyes capoeirája van, amiközben te ilyen öreg vagy, mestre?” Most válaszolok, ez azért van, mert én a capoeirával tartok. Átalakítom magam, a São Pauloi capoeirát. Mestre Brasília és én adaptáljuk a capoeirát ezeknek az embereknek a rendszeréhez. Bimba egyszer azt mondta, a São Pauloiaknak nem lenne szabad capoeirát tanulniuk, mi, napjainkban nem jelenthetünk ki ilyesmit mondjuk az amerikaiakról. Az a lány, Gema, segít edzéseket tartani, és úgy capoeirázik, hogy egy bahiai se találna benne hibát. Egyrészről, kulturálisan, valóban a bahiaiak akik tudják, mi az a capoeira. Gyakorlatilag viszont, a technikákban, a mozdulatokban, a fegyelemben és az odaadásban ugyanolyan jók a São Pauloiak, a Rio de Janeiroiak, a Minas Geraisiak, ez a capoeira keveréke. Ha elmész New Yorkba, és látod João Grande egyik tanítványát játszani, nem fogod tudni megmondani, hogy amerikai, vagy bahiai, pont ahogy manapság már a japánok is fociznak, és néha le is győzik a brazilokat. Összességében úgy vélem, a lakhelyüktől függetlenül az emberi lények egyenlők, a különbség pusztán kulturális.

Papagaio de Pirata: Erről eszembe jut a németországi Nádia kérdése: „Kedves Mestre Suassuna! Itt, Németországban, gyakran hallok a miudinho játékról. Még mindig nem volt lehetőségem látni ezt a fajta játékot. A kérdésem: Hol találhatok erről információt? Hogyan jellemeznéd ezt a játékot? Előre is köszönöm a válaszodat. Axé!”

Mestre Suassuna: Oké, a Miudinho olyan, mintha napjaink Regionalja lenne. Manapság mindenki ide-oda dobálja a lábait, és ez nem is Regional és nem is Angola, de a capoeira egy formája. Az érthető, hogy az, hogy Mestre Bimba meghalt, még nem jelenti azt, hogy senki sem csinálhat többé capoeirát. A capoeirának fejlődnie kellett, Miudinhová fejlődött. Manapság sokan csinálják a Miudinho mozdulatait, a Miudinhoét, amit azért csináltam, hogy átmentsem a régi capoeirát napjainkba. Én fejlesztettem ki ezt a mozgást, ezeket a közeli szekvenciákat, és csak az én iskolámban oktatják ezt. Sok ember tart Miudinho kurzusokat, csinál miudinho mozdulatokat, de ez nem Miudinho. Csakúgy, ahogy sokan tartanak Regional edzéseket, de az attól még nem Regional. Szóval átmentettem a régi capoeirát, fejlesztettem, és olyanná formáltam, hogy jobban megfeleljen a mai világ igényeinek, és megpróbáltam a mozgásvilágában arra törekedni, hogy elérjük az emberi test képességeinek határait. A Miudinhot kis helyen játszuk, a roda átmérője nagyjából két méter. Ez közel kényszeríti a capoeiristákat, át kell haladniuk egymás területén érintkezés nélkül, anélkül, hogy fizikailag, vagy morálisan kárt tennének egymásban.

Mestre Esdras Filho: Suassuna, ennek kapcsán akartam kérdezni valamit. Hasonlíthatjuk a Miudinhot, vagy van valami köze a Jogo de Dentro-hoz, a Capoeira Angolából?

Mestre Suassuna: Nos, elsősorban a Miudinhot nem tekinthetjük harcnak a capoeirában. Inkább a capoeira olyan fejlesztése, ami az esztétikus mozdulatokra épül, olyan mozdulatokra, amiket sokan már elfelejtettek, vagy háttérbe szorultak a capoeira erőszakossága miatt, a sportolók ereje miatt, akiket a test kultusz túlzott hatása hajtott a capoeira gyakorlásában. Szóval amíg a többiek a capoeira egyre erőszakosabb oldalát fejlesztik, úgy döntöttem, sokkal érdekesebb lenne, ha művészet oldaláról indítanám el a fejlődést, felfedezni és áttörni az emberi test hajlékonyságának határait. A Miudinho a tökéletesített Jogo de Dentro, olyan variációkkal, amiket én mutattam be, vagy fejlesztettem ki a tanítványaimmal. Ez egy olyan játék, amiben nem a harc, vagy malícia területén teljesíted ki magad, hanem olyan mozdulatokkal, amiktől érzed, mire is képes valójában a tested. Nem az erőszak és nem a malícia a Miudinho célja, ez egy olyan játék, ami támadás nélkül, úgy működik, akár a költészet.

Papagaio de Pirata: Had ismételjem meg Cláudio kérdését: “Az bizonyos, hogy a capoeira, amit napjainkban játszanak, különbözik a régitől. A videókról úgy tűnik, a régi capoeira sokkal rusztikusabb volt, és kevésbé volt esztétikailag kidolgozott. Okosabb volt és lojálisabb ugyan, de számomra kétséges, hogy harc-szerű volt-e annyira, mint napjaink capoeirája. Egy interjúban egy bizonyos mestre mégis azt mondta, hogy nincs olyan capoeira, ami harcosabb a régi capoeiránál. Tehát tőled kérdezem: Hogyan látod a napjainkban játszott capoeirát? Hogy lehet, hogy a tanítványaidnak ilyen gazdag és ügyes capoeirája van, amiközben te ilyen öreg vagy, mestre? Mi a véleményed a Bahiai Recôncavo capoeirájáról, különösképp, Santo Amaro da Purificação városáról? Axé, nagy mestre!

Mestre Suassuna: A kérdés egy részét már korábban megválaszoltam. Most rátérnék az erőszakosság kérdésére. Van különbség erőszakos és agresszív capoeira között. Ez két különböző dolog. A capoeira régen erőszakos volt. Sokféle fegyvert használtak, sokféle fondorlatot, és a végzetes támadások nagyon gyorsak voltak. Napjainkban a capoeira agresszív. Az erőszak nyíltan látszik, rá van írva a srác arcára, aki támadni akar. A múltban az erőszak rejtett volt, a capoeirista félrevezette és tőrbe csalta a másikat. Napjaink capoeirájában a játékoson látszik a nyugtalanság és a bizonytalanság. Nyíltan támad, mert nem hisz magában. Ott van például az azonnali visszatámadás. Néha ha egy diákkal játszik az ember, és az elkapja egy rasteirával, ha nem igazán hozzáértő a tanár, egyből visszatámad, test a test ellen. A capoeira így erőszakossá válik, és ez nem jó. A capoeiristának mindenekfölött egy olyan embernek kell lennie, aki annyiban hagyja a dolgot, és később felel rá. Napjainkban ebből egy kicsit veszített a capoeira. A capoeirista igazából úgy bosszantja fel a másikat, hogy önmaga nem válik idegessé. A mandingaval és a gingaval irritálja és gúnyolja a másikat. A capoeira ebből a lényegből, a félrevezetésből veszített, és helyette mit nyert? Erőt, technikákat és agressziót.

Papagaio de Pirata: És a kérdés másik része? Hogy miként lehetnek ilyen ügyesek a tanítványaid?

Mestre Dal: Igen, hiszen bár a tanítványaid nem capoeiráznak agresszívan, mégis tagadhatatlan, hogy tudnak harcolni. Legalábbis nem hallani olyanról, hogy alulmaradnának más csoportok capoeiristáival szemben. Hogyan alakítottad ezt, hogy a capoeira egy művészet legyen, de mégis megállja a helyét egy harcban, az erőszak közepén, megőrizve identitását?

Mestre Suassuna: Pont erről beszéltem, hogy az agresszió és az erőszak nem ugyanaz. Az agresszió az támadás. Az illúzió művészete valami más: felállítani a csapdádat, és hirtelen, a megfelelő pillanatban elkapni az ellenfelet. Az agresszió a másiknak a jogait is támadja, ez az erős játéka a gyengével szemben, egy erős srácé, aki azért ment a körbe, hogy bántson valakit. De a capoeira ezzel ellentétes, a gyengék harcaként született meg az erősekkel szemben. A capoeira arra volt jó, hogy provokáljuk az ellenfelet, nem arra, hogy magunk provokálódjunk. Egy capoeirista, aki hagyja magát felbosszantani, alkalmatlan capoeirista, egy olyan személy, aki nem képes rá, hogy capoeirát játsszon. Ő más stílusokat gyakorol. Nála nem a capoeira az elsődleges. Ha az volna, akkor meg tudná tenni, hogy reggel felkel, elviseli, ha leviszik a rodában, és azt mondja: „Helló! Holnap találkozunk!”. Sosem tanítottam a tanítványaimnak, hogy éljenek azzal az agresszióval, ami napjainkra annyira jellemző. Vegyük például Luiz Medicinát: Sosem támadott meg senkit, se fizikálisan, se morálisan. Ő egy capoeirista. Az összes tanítványom Dél-Bahiaban tisztelettel és megfelelő módszerekkel capoeirázik.

Mestre Dal: Igen, Luiz Medicina egy nagyszerű capoeirista.

Mestre Suassuna: Igen, szerencsés vagyok, hogy a tanítványom lehetett, hiszen ő egy született capoeirista. Ő tanítja ott a capoeirát, és soha senki sem ment, hogy kihívja, és nem volt olyan, hogy tiszteletlenek lettek volna vele. Sajnos, Astronauta, te kaptál egy faragatlan e-mailt… talán az Abadá csoport egy diákjától?

Astronauta: Nem tudjuk az igazságot, mestre. JURUPEMBA ABADÁ néven szignálta az üzenetet, de azt írta, a Muzenzahoz tartozik. Kihívott minket egy „kakasviadal rodára”, vénnek nevezte a mesterünket és „kis férgek csoportjának” minket…

Mestre Suassuna: Megmondhatod a srácnak, hogy Suassuna azt üzeni az Abadá, vagy melyik csoport mesterének, hogy a srác, aki írta ezt az e-mailt, választ sem érdemel. A Cordão de Ouro capoeirája és a Miudinho azért van a középpontban, mert az egész világot érdekli.

Astronauta: Nos, pontosan ezt feleltem neki. Hogy nyugodtan abbahagyhatja a capoeirát, mert ez egyáltalán nem az, amit ő szeretne csinálni. Utcai harcot kellene tanulnia, vagy ilyesmit, ha szereti a kakasviadalt és egymás püfölését. Ezt kéne csinálnia, ha lenne egy kis esze, mert abban még akár egy kis pénzt is kereshetne, de a capoeirát hagyja meg a capoeiristáknak.

Mestre Suassuna: Igen, és nyugodtan mondd meg neki, hogy Suassuna csak a mesterével fog beszélni, és ezt átadhatja a mesterének.

Papagaio de Pirata: Juliana kérdése elég érdekes: „Van ének a Banguela, Iuna, Santa Maria, Amazonas, Idalina, és Lamento ritmusokra? És a Capoeira himnusza a Iúna, vagy Amazonas az a ritmus?”

Mestre Suassuna: Nos, ez elég zavaros. Minden mestre mást állít. Nincs ének. Mestre Bimba néhány ritmushoz énekelt. Minden egyes ritmushoz tartozik egy játék stílus is. Az Amazonas, az Idalina és a Santa Maria mestrékként változó játék. Van, akinél késes játék, van akinél floreioznak rá, stb. A Iuna volt az oktatók és a haladó diákok játéka, napjainkban meg a capoeira aszpirinje. (nevetés) Mindenki azért játssza, hogy a roda egy kicsit megnyugodjon.

Papagaio de Pirata: És a Iunában csak a berimbau szól, vagy van kíséret is?

Mestre Suassuna: Csak az ütősök kísérik, tehát csak a pandeiro, mert Bimba nem akarta, hogy atabaque legyen a Regionalban.

Astronauta: Igaz, azt mondta, hogy a pandeiro a Regional atabaqueja.

(…)

Mestre Dal: Mestre Suassuna, a globalizáció valósággá vált. Eléri a kapcsolatokat, az információt, a gazdaságot és a capoeirát is el fogja érni. Már el is érte, mivel mindenütt van capoeira a világon. Van egy kulturális oldala a capoeirának, amit szeretnénk megőrizni. A kérdés tehát: Japánban, Oroszországban, Izraelben és máshol, az emberek nem abban a történelmi, kulturális örökségben élnek, mint mi, akik foglalkozunk a feketék felszabadításával, a capoeira rituáléival, és más kulturális dolgokkal… Hogy látod, miként fog ez hatni a capoeirára? Hatással lehet a különböző kulturális háttér a capoeira fejlődésére? Hogyan fog a capoeira olyan kultúrákba beépülni, melyek nem élték meg a rabszolgaságot, a felkelést, a rabszolgavadászatot?

Mestre Suassuna: Igen, a capoeirista számára ez egy probléma. Azon kell dolgoznunk, hogy ezek az emberek mindannyian alkalmazkodjanak a kultúránkhoz, a capoeirához, ahogy van. Persze meg kell tanítanunk a támadásokat, a mozdulatokat, de át kell adnunk a „kulturális csomagot” is, a történelmet, a szertartásokat, a zenét és a játékok típusait. Mindezt el kell juttatni hozzájuk, és hasznosítani fogják a maguk módján, amennyire lehetséges.

Mestre Dal: Nemrég volt erről egy vita Tokióban. Mestre Gladson mesélte, hogy a rodában egy mestre éppen énekelt a berimbau dallamára, és hirtelen egy tanítvány ugrott a roda közepére, félbeszakítva a mestret, a legkevésbé sem tisztelve a hagyományos rítust. Mestre Gladson kérdőre vonta és a tanuló így felelt: „Nálunk itt nincs ilyesmi, a berimbau hangjára sincs szükség, mert semmi közünk a kultúrátokhoz. Ez Japán.”

Mestre Suassuna: Ez nem capoeira. Van egy dal, ami így szól: Pé pro ar, pé pro ar; vou jogar capoeira, pé pro ar. Odaát ők csak dobálják a lábaikat a levegőbe, nem capoeiráznak. Az a tanuló semmit sem tud a capoeiráról. Ezért mondom én, hogy minden nap tanulok Mestre João Grandetól. Amikor meghívják mostanában egy rendezvényre, azt mondja: „Nem, nem megyek oda oktatni, vagy bármi, ha nem fizettek nekem legalább ezer dollárt. Figyeljetek, ha azt hiszitek, hogy kulturális jogotok úgy játszani a capoeirát, ahogy nektek tetszik, menjetek, szaltózgassatok…” Amikor fiatal voltam, teljes hangerőn hallgattam a rockot, de ma már nem, ma már utálom a zajt. De nem tudnám megmondani, azok a gyerekek mit fognak hallgatni… ez az élet egy szakasza, amin átesnek. Amikor már igazán
capoeirázni akarnak majd, meg fogják kapni a capoeirát.

Mestre Dal: Ugyanott, Tokióban bemutattak egy részletet egy filmből, ami a jakuzáról szólt. Ebben a filmben capoeirát, capoeira leckéket használnak, hogy új bandákat alapítsanak.

Mestre Suassuna: Ahogy mondtam, a capoeirának rengeteg aspektusa van… És a FICA hogyan lép közbe? (A Nemzetközi Capoeira Szövetségről van szó ebben az esetben, és nem a Fundação Internacional de Capoeira
Angola-ról.) 

Mestre Esdras Filho: Szerintem sehogy. A filmben a japán maffia ugyanúgy használja a Karatét, a Kung Fut és az Aikidot is, a FICA-nak ezzel nincs mit kezdenie.

Mestre Suassuna: Dehogynem! Miért nem tiltatják be a filmet?

Mestre Esdras Filho: Hogy? És mi van a hapsi alkotói szabadsághoz való jogával, aki csinálta a filmet? Ez más dolog, ezzel nincs mit kezdeni!

(…)

Mestre Suassuna: Érdekes, hogy amikor elmész az USA-ba, ott van vagy kétszáz harcművészet, amit tanulhat az ember. Ha azt akarod, megtanulhatod, hogyan ragadd meg a másikat és köss rá görcsöt, de az amerikaiak nem ezt akarják. Capoeirát akarnak, a capoeira játékát, a mandingát. Olyannyira, hogy most ott a legerősebb a capoeira. Ott van Jelon és Boneco, és akik a kezdetekkor mentek oda, de ki ott a legerősebb? João Grande! Még így is, hogy már nagyon öreg. Látnunk kell: a capoeira egy játék, egy tánc, egy harc, a háborúé és a békéé, kultúra és zene, a capoeira egy csomó dolog. Ha egy gyerek bunyókhoz akarja használni, hát legyen!

Mestre Esdras Filho: De az onnantól nem capoeira!

Mestre Dal: Az együttes érték, a kulturális háttér adja a különbséget. Ha ez nincs meg, akkor a fickó bármilyen harcművészetet űzhetne akár.

Mestre Suassuna: Manapság az van, hogy azok a fiatalok ugrálnak, szaltózgatnak, rengeteget akrobatikáznak. Ide-oda ugrándoznak, de amikor arra kerül a sor, hogy értékeljük a capoeirájukat egy tízes skálán, kábé hármast kapnak, mert nem capoeiráznak.

(és a beszélgetés még nagyon sokáig tartott, különféle témák közt csapongva, mint mindig, amikor capoeiristák összeülnek csevegni)

Fordította:

Cabeludo (Capoeira Hungria)

A fenti fordítás nem tartalmazza az interjú teljes anyagát. Az eredeti szöveg a Capoeiradobrasil weblap tulajdona.